Rege a varjúpárról

Rege a varjúpárról.

Kinézek a tájra,
A tájról egy fára,
Annak egyik ágára
Rászálló madárra.

A tolla fekete,
A csőre éles,
Szemével szemléli
Ez őszi képet.

Kopasz a fa ága,
Nincsen maradása,
Szürke felhő fölé
Inkább tovább szálla.

Magasból lenéz,
Keresi a párját,
De nem látja szegényt,
Se fejét se tollát.

Se fejét, se a tollát,
Mit csináljon így hát?
Leszáll a földre,
Hátha ott rátalál.

Keresgél, kutat,
Járja a tarlót,
De ott sincs a párja,
Csak egy párszem magsor.

Bólogat erre,
Amarra meg károg,
Hívná kedvesét,
Talán erre jár most?

Szomorúan rebben
A szárnya egyre szebben,
S bánatában rátalála,
Kedvesére éppen.

-    Hol jártál tollam? 
Fekete gyémántom? 
Nem leltem helyemet, 
Mióta nem vagy otthon!

Utánad repültem,
A magasban is szálltam,
De a felhőktől a földre le
Alig-alig láttam!

Íme, itt kószálok,
A tarlón kerestelek,
Reméltem, hogy ez idő tájt,
Te is megéhezel.

Ahogy kapkodtam
Épp a magokat,
Megláttam fejedet,
Miként te bólogatsz.

Fejed járása,
Tollad ragyogása,
Tudtam te vagy az,
Csak te lehetsz drága!

Add a csőrödet,
S csodáljam a tollad,
Nézzem járásod,
Csak te lehetsz, mondd azt!

Repüljünk most már,
Hazavár a család,
Vigyünk a kicsiknek is
Elemózsiát.

Együtt szálltak immár
A szürke felhőn át,
Véget ért a történet is,
Elrepült a pár.

2021.12.02.
Én írtam: Szabó Márta