A kis kacsa és a béka

A kis kacsa és a béka.

Egy nap a kis kacsa elgondolkodott.
A tóhoz totyogott.

- Mért is ne ugorjak be a vízbe? Ha mégis fuldokolnék, majd kimenekít valaki! - gondolta magában. Erre a tóba ugrott, és lebukott a víz alá.
E közben a tó partjához ért a béka is, és meglátta a kis kacsát a vízben. Nézte, nézte, és észrevette, hogy a kis kacsa feje már sokáig a víz alatt van.
Megsajnálta a béka, meg is ijedt, de ijedtében alig jutott eszébe, mit tegyen. Hogyan segítsen most ő a fuldokolni látszó kis kacsán?

Elkezdett hangosan, ész nélkül brekegni, olyannyira, hogy már rengeteg béka gyűlt köréje a parton. Gyorsan elmondta a többieknek mi történt.
Erre a sok béka beugrott a tóba, és odaúsztak a kiskacsához. A kicsiny testét megemelték, és gyorsan a partra vitték.
A kis kacsa egy pár pillanat múlva magához tért, s alig emlékezett vissza, mi is történt vele.

A béka elmesélt neki mindent, és arra is megkérte a kis kacsát, hogy többet egyedül ne menjen a tóba, hanem várja meg a szüleit, és majd ők megtanítják, hogyan kell úszni, de még most picike, még alig vannak rajta tollpihék, ezért legyen egy kicsit türelemmel!
- Nem is értem miért vagy egyedül, és hogy mit keresel itt a nagy, hatalmas, mély tó közelében? kérdezte őt a béka. - De legfőképp azt nem értem, hogy lehettél olyan buta,,hogy beleugrottál a mélyvízbe!?
- Eltévedtem! Aztán az jutott eszembe, megtanulok egyedül úszni, amúgy is hét ágra sütött a Nap, gondoltam, jó lesz kicsit lubickolni! - hápogta a kis kacsa, de szemeit azért lesütötte a földre.
- Lemaradtam a szüleimtől, mert egy fűszál az orromat megszúrta, és megkértem, hogy engem ne szurkáljon, mert én még kicsi vagyok! - hápogta a kis kacsa a történetet. - De mire feleszméltem, sehol sem volt se a Papa, se a Mama!
- Értem! - válaszolt a béka.
- De akkor se csinálj ilyet többet, mi lett volna, ha nem ugrálok ép erre, és nem veszem észre, hogy fuldokolsz?
- Ígérem, nem csinálok ilyen rosszat soha többet, csak találd meg a szüleimet! - Éhes vagyok, álmos vagyok! Segíts nekem, kérlek!

A béka ismét gondolkodóba esett, s végül úgy döntött, hogy itt maradnak ma éjjel, talán a szülök is elnéznek erre még sötétedés előtt.
- Itt maradunk éjszakára! - mondta a béka a többieknek. - És várunk türelemmel, remélve, hogy a kis kacsa szülei itt a parton is keresni fogják a kicsit!
Alig készítették el a helyüket éjszakára a békák, hallják messziről a riadt hangokat.
- Erre! Erre! Kacsa mama! - Itt a kicsike! Mi vigyázunk rá... a békák!

Nagy totyogásba kezdet a Mama és a Papa kacsa, a Mami még egy bukfencet is vetett a nagy sietségében, mert megbotlott egy dióhéjban, de azonnal talpra állt, és továbbfutott a kicsinyéhez.
Odaértek a kis kacsához a szülök, és azonnal szárnyuk alá vették őt.

A békáknak minden segítséget megköszöntek, és hálásak voltak, amiért megmentésére siettek a legkisebbnek.

Amikor a kiskacsa már teljes nyugalmat érezhetett, a Mama azért elbeszélgetett a picivel, hogy soha többet ilyet ne tegyen. Hogy egyedül ne menjen fürdeni a tóba, és ne maradjon le még egyszer!
A Papa is megígérte neki, hogy jobban oda figyel rá, és akkor nem lesz semmi baj!
Megrázták kicsit a szárnyaikat a kacsák, és tovább sétáltak boldogan.
Minden jó, ha vége jó! Ezt ti is tudtátok!

Így ért véget az én mesém is, illetve egy tanulságos történet, hogy egyedül soha ne menjünk fürdeni egy tóba, még akkor sem, ha tudunk úszni!

2021.09.21.
Én írtam: Szabó Márta