A Szivárvány Gyík és a Kék Tó Kincse

A Szivárvány Gyík és a Kék Tó Kincse.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kis, színes gyík a dzsungel mélyén, akit Szivárnyuszinak hívtak. Szivárnyuszi különleges volt, mert amikor repült, szivárványokat hagyott maga után. Nagyon szeretett repülni és új dolgokat felfedezni, így egy nap elhatározta, hogy elindul megkeresni a Kék Tó Kincsét, amelyről az öreg dzsungelbeli legendák szóltak.

A Kék Tó a dzsungel legmélyebb részén feküdt, és azt mondták róla, hogy aki megtalálja a tó kincsét, örökké boldog lesz. Szivárnyuszi izgatottan repült át a dzsungel felett, keresve a tavat, amikor találkozott Tüskivel, a csillagteknőssel.

• Szia, Tüski! – köszönt Szivárnyuszi vidáman. – Épp a Kék Tó Kincsét keresem. Nem tudod, merre találom?

Tüski lassan elmosolyodott, és így szólt:

• Ó, Szivárnyuszi, a Kék Tó messze van, és sok akadály vár rád. De ha igazán kitartó vagy, megtalálhatod. Egy tanács: ne hagyd, hogy a türelmetlenség vezéreljen.

Szivárnyuszi megköszönte a tanácsot, és tovább repült. Ahogy haladt előre, sűrűbb és sötétebb lett a dzsungel. Útja során találkozott Füstikével, a tűzrókával, aki egy nagy, tüskés bokor mellett pihent.

• Merre tartasz, Szivárnyuszi? – kérdezte Füstike.

• A Kék Tóhoz megyek, hogy megtaláljam a kincset! – válaszolta Szivárnyuszi lelkesen.

• Légy óvatos, a tüskés bokrok nagyon fájdalmasak lehetnek – figyelmeztette Füstike. – De ha elég figyelmes vagy, megtalálhatod a kerülő utat.

Szivárnyuszi óvatosan nézett körül, és felfedezett egy szűk ösvényt a bokrok között. Köszönetet mondott Füstikének, és ügyesen átrepült az ösvényen anélkül, hogy megsértette volna magát. Hamarosan elérte a Kék Tó partját, ahol a víz kristálytiszta volt, és a nap sugarai szinte táncoltak a felszínen.

A tó közepén egy kis sziget volt, amelyen egy régi kőből készült láda állt. Szivárnyuszi izgatottan repült oda, és megpróbálta kinyitni a ládát, de az zárva volt.

Ekkor eszébe jutottak Tüski szavai: "ne hagyd, hogy a türelmetlenség vezéreljen." Szivárnyuszi mély levegőt vett, és figyelmesen körülnézett. Meglátta, hogy a láda oldalán egy kis rést hagytak, amelybe egy vékony, hosszú tárgy illik bele.

Körülnézett, és talált egy vékony ágat a földön. Óvatosan bedugta a résekbe, és lassan elkezdte mozgatni. A láda halkan kinyílt, és benne egy kis, fényesen ragyogó követ talált. Ez volt a Kék Tó Kincse.

Ahogy megérintette a követ, hirtelen melegség árasztotta el, és egy mély nyugalom töltötte el a szívét. Rájött, hogy a kincs nem egy tárgy, hanem az az érzés, amit a kaland során szerzett: a türelem, a figyelmesség, és a barátok tanácsainak meghallgatása.

Szivárnyuszi visszatért a dzsungelbe, és megosztotta történetét barátaival. Tudta, hogy a valódi kincs nem a ládában volt, hanem az utazás során tanult leckékben.

Tanulság: A legnagyobb kincsek gyakran nem azok, amiket fizikailag találunk meg, hanem azok a leckék, amiket az úton tanulunk meg. A türelem, a figyelmesség, és a barátok tanácsai vezethetnek el a valódi boldogsághoz.