Teo és a Folyó Kalandja

Teo és a Folyó Kalandja.

Egyszer volt, hol nem volt, Teo, a bátor kisfiú, újabb kalandra vágyott. Miután felfedezte a dzsungel titokzatos ösvényeit, most egy másik kihívásra készült: átkelni a dzsungelen átfolyó folyón. A folyó széles volt és mély, a víz felszínén apró hullámok táncoltak, mintha nevetnének Teo bátorságán.

– Ma biztos nem lesz semmi baj! – mondta magának Teo, bár kicsit bizonytalanul.

Ahogy közeledett a folyóhoz, észrevett egy kicsi, rozoga csónakot. A csónak régi volt, talán még az ükapja használhatta, de most Teo úgy érezte, nincs más választása. Beült a csónakba, és elindult a folyón.

Az első pár méter rendben ment, de ahogy haladt előre, a víz egyre gyorsabban sodorta a csónakot. Teo megpróbálta a bottal irányítani, de a csónak saját életre kelt, és jobbra-balra imbolygott, mintha csak szándékosan akarta volna megijeszteni.

– Hát ez remek! – morogta Teo. – Biztos a folyó viccel velem!

Egyszer csak meglátott egy hatalmas krokodilt, ami a folyó közepén pihent.

– Na ne! – kiáltott Teo. – Pont egy krokodil kellett most?

A krokodil lassan felnézett rá, majd komótosan megszólalt:

– Ne izgulj, fiatal barátom. Nem harapok, csak ha csokoládét hoztál.

Teo nevetett. Egy krokodil, aki csokoládét szeret? Ez igazán különös! De sajnos nem volt nála édesség.

– Sajnos csak kenyerem van – mondta Teo mosolyogva.

A krokodil bólintott, majd így szólt:

– Nem baj, csak vigyázz a kanyar után, ott sok a kő! – mondta, majd visszafeküdt a vízbe.

Teo tovább sodródott a folyón, és tényleg: a következő kanyarnál hatalmas kövek emelkedtek ki a vízből. Teo megpróbált ügyesen manőverezni a csónakkal, de az egyik kőnél megrekedt. A csónak féloldalra billent, és Teo majdnem kiesett belőle.

– Ez biztosan nem az én napom! – kiáltott fel Teo.

Ekkor egy papagáj szállt le az egyik ágra a folyó partján. Színes tollai vidáman csillogtak a napfényben, és így kiáltott:

– Ne aggódj, Teo! Csak engedd el! Néha az a megoldás, ha nem próbálsz mindent irányítani!

Teo először nem értette, mit jelent ez, de aztán elgondolkodott. Miért próbál mindent annyira irányítani? Talán, ha csak hagyná, hogy a csónak magától mozogjon, a folyó segítene neki. Így hát elengedte a botot, és hagyta, hogy a víz sodorja.

És láss csodát, a csónak lassan kikerült a kövek közül, és tovább haladt a folyón, mintha maga a folyó akarta volna vezetni. Teo nevetett és élvezte az utat, míg végül biztonságban elérte a folyó túloldalát.

Tanulság: Néha az életben nem az a legjobb megoldás, ha mindent megpróbálunk irányítani. Néha el kell engednünk a dolgokat, és bízni abban, hogy a dolgok maguktól is megoldódnak.