A táncoló furkósbot

A táncoló furkósbot.

Valahol egy kis faluban , annak is a szélén állt egy düledező kalyiba. Egy nagyon öreg bácsi élt benne, napjait reménytelenségben élve.

A teteje a házikónak be volt szakadva, nem tudta már megjavítani, a szél bátran járt ki és be az ajtó és az ablak keretei mellett, Télen majd megfagyott, fűteni is csak a környéken talált rőzsékkel tudott.

Már egyre gyengébb volt, de öreg lovához még kijárt. Egyetlen vagyona ez a ló volt, aki az öregségtől és az éhezéstől csont és bőr volt.

Öregapó amíg bírta bőven szedett neki füvet a réten, de napjainkban már alig volt ereje és az széna is egyre kevesebb lett.

Szerették egymást, öregapó sokszor beszélgetett hű barátjával.

Egyik nap mikor a rétről hazafelé tartott, világosságot látott kijönni a házából. El gondolkodott , hogy lehetséges ez hiszen még gyertyája sincsen, és mostanában begyújtani sem nagyon tudott. Kíváncsian szaporázta lépteit, hát amint a ház ajtajába ért , szemét el kellett takarnia, mert akkora fény ömlött ki bentről.

Végre kinyitotta a szemét és mit látott? Egy csodaszép tündér ült ágyikója szélén Ahogy bement a tündér megszólította.

-Üdvözöllek kedves apó, ne lepődj meg ,  hogy itt látsz, azért jöttem, hogy segítsek- Ezzel besegítette az apókát és leültette. Az csak pislogott, meg sem tudott szólalni.

Ekkor a tündér se szó, se beszéd meglendítette a kezében lévő varázsvesszőt, és a ház elkezdett forogni. Forgás közben változott, benn a berendezéssel együtt. Mire megállt, egy csodaszép és nagy házban találták magukat. Öregapó meghatódott, de szabadkozni kezdett, hogy minek már neki egy ilyen szép ház, mikor alig van egy, két napja hátra?

A tündér újra felemelte a vesszőt, az apó felé intett vele és csoda történt, egy csodálatos, dalia legény állt már előtte. Nem is tudott nyikkanni sem a gazda, mikor kintről hallja, egy ló vidám erős nyihogását.

-Ez nem lehet az öreg lovam- gondolta a sudár ifjú, kiszaladt háza elé és mit látott, egy fiatal mén ficánkolt ajtaja előtt? Előtte vedrekben finom széna, zab és víz.

A csodáknak nincs még vége, az istálló ami szintén új lett, tehénnel volt megáldva, a másikban malacok röfögtek és egy kis juhakol is volt még mellette, kertje bevetve.

A tündér a konyhába invitálta, az asztal felé legyintett és az megtelt a legfinomabb ételekkel.

Bár már ifjú volt apó, a gyomra görcsbe rándult a sok éhezés után, csak egy pár falatot tudott enni.

Sajnálta a többit mi lesz vele , hova teszi? A tündér mosolygot. Vesző lendült az ételek eltűntek.

Az asztalon egy szép terítő volt amire a tündér rámutatott és azt mondta.:

- Ezt a terítőt neked adom. Tudom, hogy amit kérek, megfogod cselekedni. Cserébe ezért a sok jóért egy feladattal bízlak meg. Indulj útnak és amerre szegénységet látsz segíts a terítőddel. Egyre vigyázz a titkát ne áruld el.

Ezzel a tündér eltűnt, a legény meg ott állt a sok megválaszolatlan kérdéssel.

Egyre tisztán emlékezet a tündér beszédéből, segítenie kell a hozzá hasonlókon.

Este lovát megetette, állatait ellátta élelemmel a tehenet megfejte, majd lefeküdt aludni.

Álmában régi mátkáját látta, és szüleit .

Mikor eljött a reggel, kiment állataihoz és mikor mindet rendben ellátta, lovához fordult, de az már jelezte készen áll az útra.

El is indultak, nem is sokat kellett menni, szegény volt bőven a környéken, bement az elsőhöz és mikor az nem látta, egy mozdulattal felrakta a terítőt. Lett nagy ámuldozás, de nem sokáig tartott az, mert mohó falatozásba kezdett a család és az asztalonlévő étel nagy részét meg is ette. A többit szépen elpakolták és hálálkodva az ifjút útra bocsátották. Ő megint kivárta a kellő pillanatot és terítőjét levette. Gondosan összehajtva, tarisznyájába tette.

Így ment ez napokig, minden szegényt felkeresett és búsásan ellátta őket ennivalóval.

Ahogy ez lenni szokott a hír villámgyorsan terjedt, míg a módos gazda fülébe jutott a titokzatos ember aki a szegényeket jómódhoz juttatta, alig maradt már szolgálója, akiket addig némi csupasz kenyérért és hagymáért tartotta. Közben Ő henyélt, mulatozott.

Furmányos aggyal rendelkezett ez az ember és megbízta egyik szolgálóját, hogy jutalom ellenében lesse ki az emberünk titkát. Legközelebb mikor egy családhoz ment látogatóba, beosont a gonosz szolga és Ő látta mi történik, a terítő a titok nyitja.

Elmesélte a gazdag embernek az meg újra csak megbízta, még aranyat is ígért neki, hogy a terítőt bizony el kell, hogy lopja!

Egyik éjjel mikor barátja a ló is mélyen aludt, meg az ifjú is fáradtan feküdt le, olyan mélyen aludt, hogy nem vette észre a tolvajt.

Az be surrant, a tarisznyához ment egyből, a terítővel gyorsan nekilódult, meg sem állt a gazdáig.

Arcán boldog mosollyal várta a jussát, hát meg is kapta a szegények árulója   a gazda egy bottal úgy elverte, kizavarta a házból, hogy alig tudta magát hazavonszolni.

Reggel az ifjú megint készülődött, de ijedten vette észre, hogy a tarisznyája a földön van és üres. Szeme könnybe lábadt, mit fog most a tündér erre mondani?

Még végig sem gondolta, a tündér ott állt előtte , kezében egy  rücskös, bokorról levágott bottal. Az ifjú csak nézte bocsánatért esedezve, de a tündér mosolya megnyugtatta.

-Látod ilyen egy gazdag ember, minél több van nekii annál többet szeretne. Fogd ezt a botot látogass el hozzá és mikor elé állsz kérd el a terítődet. Nem fogja adni, el akar majd zavarni, de akkor csak koppints a földre a bottal és kiáltsd _- Verd el botom a tolvajt. A bot majd jobb tettre fogja serkenteni emberünket. Vigyázz most már erre is. és így el vagy látva mindennel amire szükséged van.

_ -Másnap reggel elindult a lován az ifjú és mikor a gazda házához ért színe elé járult.

Na csak nézett az úr és elfogta a nevetés, mit akar ez az ember tőlem, vasra veretem, börtönbe vitetem, hogy megrágalmazza a földesurát.

Még végig sem gondolta , hívni akarta a pandúrokat, a legény csak koppintott botjával, és az elkezdett a gazda hátán táncolni, ütötte verte ahol csak elérte, míg az könyörgésre fogta a fájdalma. ---       Vidd a terítődet látni sem akarom és tünj el a házamból, de még a faluból is. A legény még egyszer koppintott botjával, csak egy kis ráadásért a kiüldözése visszavonásáért.

-Eredj menj, csak én meg ne lássalak többé, hozzátok az a terítőt. Vissza is kapta azonnal és megnyugodva elindult hazafelé.

Otthon a tündér már várta, meg dicsérte milyen ügyes volt és bucsúzóul még egy suhintást tett a levegőben és a legény mellett ott állt régi szerelme, fiatalon mint ő is, és mögötte, micsoda boldogság rég meghalt szülei is.

Ez volt a szegény apó csodatörténete, felesége lett a lányka, és ezután közösen viselték az állatok ellátását, gazdagodtak, gyarapodtak. Közben a falu is megerősödött, mert hősünk bizony munkával látta el őket.

Egy valakinek volt bánat minden napja, a földesúrnak. Elhagyta mindenki , egy darabig próbálta művelni földjeit, de eltunyult élete miatt nem tudott haladni. Úgy vitték ki élete végén a szegények temetőjébe.  Rajta is megpróbált gazdánk segíteni, de ő ezt gőgösen visszautasította.

Születtek gyerekeik is egy kislány és egy kisfiú, szeretetben éltek együtt, életük végéig.