A tündérek tánca

A tündérek tánca.

 Igen, léteznek tündérek. Sokan nem tudnak róla vagy pedig csak nem hisznek benne, de igenis vannak. A rokonaik azok a pillangók, mivel igencsak hasonlítanak egymáshoz. De a különbség, hogy míg ezek a kis lepkék, iit-ott repkedeznek mellettünk, a tündérek, egy messzebbi helyen bujkálnak.                                            Ők az Atlanti óceánon is túlontúl, egy eldugott nagy parkban élnek, amit mindenki csak Tündérkertnek hív. Vannak jóságos, készséges és segítőkész tündérleányok is, akik mindig boldogok és vidámak. Náluk, ezen a földön, sosincs veszekedés és vita, ők teljes békében élnek, s nyugalomban.                                                      A tündérföld tele van gyönyörű szép színesebbnél színesebb fákkal és virágokkal, amikből levendula és finom rózsa illat száll fel. Mindig jó idő van és süt a nap rájuk. Így a jó időt kihasználva, mindig az édesvízű tónál töltik az idejüket. Nappal játszani szoktak, míg este táncolnak. Balerina cipőjükben forognak és pörögnek a fényes aszfalton, amit a fényes fehér hold világít meg. 

 Egy fényes meleg augusztusi nyári délután a kis tündérkék, ahogy mindennap teszik, beültek egy kis csónakba és azzal eveztek tovább a virágos tavon. A tó vizén megcsillantak a nap sugarai, ami már épp indult nyugovóba térni és helyette a hold kezdett felemelkedni. A víz felett egy nagy fahíd volt, ami alatt kacsák és hattyúk úszkáltak.                                                                                                                                                     A tündérek még a kis csónakban ringatóztak kicsit és közben pihentek, majd visszafelé fordultak és a táncparkettjük felé indultak.                                                                                                                                          Már a hold fent ragyogott a sötét égbolton, mikor odaértek. Elindítottak egy kellemes, megnyugtató, halk zenét és a macskaköves aszfaltra leülve, elkezdtek bemelegíteni. Mellettük volt a tündérkertnek egy kis erdei fás erdős része, ahol hallható volt, hogy egy-két lovacska átügetett azon a részen és a patájuk alatt szétreccsent egy egy kis leesett faág. A zene kicsit hangosabbra váltott, mire a tündérkék felpattantak és lábujjhegyen, balerinapózban állva tipegtek egymás mellett. Néhányan a magasba ugrottak és a levegőben egy tökéletes spárgát hajtottak végre. Mikor eltáncolták az első balett mozdulatokat, egy kicsit pörgősebb zenét választottak, amire előhoztak hosszú szalagokat és miközben táncoltak a zene ritmusára, a kezükben pörgették a kis rövid pálcákat, aminek a végén lógott a színes szalag. Annyira belemerültek abba amit csináltak, hogy észre sem vették, hogy a hold egyre jobban világít és körülötte a csillagok is egyre jobban ragyognak.                              Egy kis idő múlva a tündérleányok fáradtan ültek le, hogy megpihenhessenek és ittak a tó vízéből. Közben mögöttük a hold egyre jobban fényesedett és mikor észrevették ezt a kis tündérkék, addigra az már félig le is ereszkedett hozzájuk, és így szólt:  

 - Szépséges tündérek! Láttam az előbb a táncotokat. Nagyon ügyesek vagytok! Viszont onnan fentről, a csillagos égről, nem teljesen látlak titeket. Megtennétek, hogy feljöttök oda hozzám és táncoltok nekem? - kérdezte a fényes fehér hold barátságosan.      

 A tündérek persze nem mondtak "nem"-et, így míg a holdacska vissza felhúzódott a helyére, a leánykák kieresztették a szárnyukat és felreppentek a hold mellé az egyik csillagra. Így ott a fényes megvilágításban, táncra keltek. A többi kis sárgán ragyogó csillagocska is közelebb húzódott, és zene helyett ők énekeltek. A tündérkék csak táncoltak és táncoltak, boldogok voltak, mert szerették ezt csinálni. A holdnak és többi égi csillagocskának nagyon tetszett a mutatványuk, de egy idő után, mikor a tündérkék lassúbb zenére és táncra váltottak, kezdtek álmosodni, mert már elég későre járt az idő is. Éjfél elmúlt, mire a fehéren világító holdacska mosolyogva lehajtotta a fejét és álomba szenderült. Így a szépséges tündérek abbahagyták a táncolást, de már annyira elfáradtak, hogy végül ott a sötét égbolton, a legszebben ragyogó csillagon, egymás mellé feküdtek és álomba énekelték magukat. Az álmukban mosolyogtak és boldogan, biztonságban érezve magukat a hold barátjuk mellett, az éjszakát végig aludták, és másnap felkelve a tündérszigeten találták magukat, hol a hold is mellettük maradt. Így onnantól kezdve legjobb barátokká váltak és a holdacska nap mint nap csodálhatta a tündérkék mesés táncát.