A türelmetlen hóvirág

A türelmetlen hóvirág.

Falu végén, erdő szélén, ott, ahol a kis patak hideg vize csordogált, a föld alatt két hóvirág hagyma várta, hogy kibújhasson. Az idősebbik tudta, hogy még nem jött el az idő, még nagyon hideg van, de a fiatalabbik nagyon türelmetlen volt. Egész nap csak nyaggatta anyukáját, hadd bújjon már ki a földből, legalább egy kicsit.

– De anya, én már érzem, hogy elég meleg van. Te mondtad, hogy mi, hóvirágok vagyunk a tavasz hírnökei, nekünk kell először kibújnunk – nyafogott a kis virághagyma.

– Légy türelmes, kicsim – intette türelemre csemetéjét hóvirág mama. – A nagy hidegnek tényleg vége, de még nincs elég meleg. Ha most kidugod a leveleidet, fagy apó lefagyasztja, és nem fogsz tudni virágozni. És nekünk virágoknak ez a lényeg. Elsőként nyílunk ki, hogy az ébredő bogaraknak élelmet adjunk.

– De én már annyira unatkozok. Meg akarok nőni, ki akarok bújni a földből, hogy a napfény melegítse a leveleimet – panaszkodott a kis virág.

– Még fagyos a föld, majd ha puhább lesz, és melegebb, akkor kibújhatsz. Érezni fogod, hogy eljött az idő.

– De az még olyan sokára van!

– Mindennek meg van a maga ideje. Nem bújhatsz ki hamarabb, mint ahogy Föld anya meghagyta nekünk. Ha túl korán bújsz ki, az ébredő bogaraknak nem lesz mit enni. Ugye, ezt nem akarod?

– Ezt tényleg nem akarom. De olyan nehéz kivárni, amíg eljön az idő.

– Meg kell tanulnod várakozni. Addig is gyűjtheted az erődet, hogy amikor megérzed a föld melegét, gyorsan ki tudj bújni.

A kis hóvirág szót fogadott mamájának. Gyűjtötte az erejét, hogy ha eljön az idő, akkor ő legyen az első, aki kibújik a földből. Nehéz volt türelmesnek lenni, de ilyenkor mindig arra gondolt, hogy ki kell várnia amíg elég meleg lesz, hogy ne fagyjon meg a virága. Mert akkor a kis bogarak éhesek maradnak. Ő pedig nem akarta, hogy miatta éhezzenek. Napról napra egyre erősebb és erősebb lett. Egyszer csak megérezte, hogy finom meleg körülötte az erdő földje. Mire végiggondolta, hogy nőnie kéne, már ki is bújt az első levele. Majd a második és a harmadik. Annyi erőt gyűjtött, hogy tényleg ő lett az első hóvirág az erdőben.

Büszkén emelte fel a virágát, hogy az éhes koránkelő bogarak már messziről észrevegyék. Elmesélte mindenkinek, aki meglátogatta: a tavaszi szélnek, a lehulló esőcseppnek, még az arra járó kis fekete bogaraknak is, hogy mennyire nehéz volt várni, de megérte türelmesnek lenni.