A varázspénztárca

A varázspénztárca.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az üveghegyeken innen, volt egy özvegyasszony, s annak három jószága: egy birka, egy pulyka és egy kutya. Szerette őket, nagy becsben tartotta. De olyan szegény volt, mint a templom egere, talán még annál is szegényebb.

Búsult, a néne erősen: hogy mi tévő legyen? Azt mondja egyszer az asszony a jószágoknak:

- Nincs egy lyukas garasom se, elfogyott mind. Munkát meg ezen a környéken sehol se találok. Ezért Balga birkám, Mérges pulykám le kell, hogy vágjalak benneteket, hogy éhen ne haljunk. Hallja ezt hűséges Buksi, így válaszolt:

- Cseppet se búsulj édes gazdám nem kell kedves állataidat leölnöd, segítek én, csak egy kis időt kérek tőled és ígérem rendbe jön minden! Mert igazad van, vagy éhen halunk, vagy szerencsét próbálunk. Inkább az utóbbit választom!

-Jól van hát, menj el, kedves kutyám, láss országot-világot, próbálj szerencsét, mert itthon már alig akad egy betevő falat. Ígérem míg haza nem jössz, addig valahogy ki fogunk tartani.

Így is lett. Buksi ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Amint ment, mendegélt, találkozott az úton egy zöld hajú emberrel. Illendőképpen köszöntötte, aztán megkérdezte:

- Ki vagy te? Jóság vagyok. 

- Értem! - felelte Buksi.

– Hát te mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Jóság. A kutya mindent elmesélt töviről, hegyire.

– Értem! - felelte, majd így válaszolt. Haladj egyenesen tovább, s ahol az út elágazik három fele, ott menj jobbra. Ott látsz egy égig érő hegyet, mássz fel rá, ott találod bátyámat a Szeretetet, ő hátha tud neked tanácsot adni. Buksi megköszönte a segítséget, majd ment tovább, nappal és éjszaka, erdőkön, tengereken át, míg elérkezett az égig érő hegyhez. Felmászott rá. Meg is találta a hegytetőn a takaros kis házat, ahol Szeretet lakott. Bekopogott, de senki nem volt otthon. Fülelt erre, fülelt arra, egyszer csak hangokat hallott. Sietve ment a hang irányába. Egy virágos kert szólongatta. Mikor meglátta a kertet elszomorodott. Ki volt szikkadva a kert, virágok kókadoztak és körötte tele volt a föld szeméttel. Volt ott cigarettacsikk, rágógumi, papír zsebkendő, meg ki tudja még mi minden! A kutyus gyorsan rendbe tette a kertet. Összeszedte a szemetet, összegyűjtötte a ház mellett levő zsákokba. Megkapálta a földet, meglocsolta a virágokat. Majd leült a padra, és várt, várt türelmesen. Ekkor megérkezett Szeretet, akinek türkiz színű haja volt. Buksi illendőképpen köszöntötte, aztán megkérdezte:

- Ki vagy te?  -  Szeretet vagyok.

-Értem!   -  felelte Buksi.

– Hát te mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Jóság. A kutya mindent elmesélt töviről, hegyire.

– Értem!  -  felelte, majd így válaszolt. - Látom milyen szépen rendbe tetted ezt a a kertet, nagyon örülök neki és köszönöm! - felelte a Szeretet. Ekkor Buksi is odanézett. Hát csodák csodája, a kert varázslatos volt, ezernyi színben pompáztak, illatoztak a kedves virágok. Kismadarak trilláztak önfeledten körülötte, sok- sok tarka- barka pillangó keringőzött kacarászva fölötte. Buksi elcsodálkozott, még a szája is tátva maradt! Szeretet folytatta:

-  Menj egyenesen arra, ahol az út elágazik három fele, te menj balra. Ott látsz egy hatalmas tengert, úszd át. Ott találod bátyámat a Békességet, ő hátha tud neked tanácsot adni. Ekkor átölelte őt. Buksi megköszönte a segítséget, majd ment tovább, nappal és éjszaka, erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken át, míg elérkezett a hatalmas tengerhez. Úszott, és csak úszott lankadatlanul, néha- néha egy-egy szirtre kapaszkodott fel megpihenni. Később delfincsapat vezette őt tovább, belekapaszkodott síkos hátukba, így segítettek neki. Aztán egyszer csak megérkezett. Meg is találta a hegytetőn a takaros kis házat, ahol a Békesség lakott. Bekopogott, de senki nem volt otthon. Fülelt erre, fülelt arra, egyszer csak hangokat hallott. Sietve ment a hang irányába. Egy tó volt, tele szeméttel, makacs olajfoltok úsztak rajta, néha egy  -  egy halacska próbált sietősen levegőhöz jutni. A hattyú nyakára - amely a vízen úszott - egy műanyag szatyor tekeredett. Sehogy se bírt tőle megszabadulni. Buksi egy pillanatig sem habozott. Gyorsan levette a nylont a madár nyakáról, tollait megtisztította az olajtól, majd leszűrte a víz tetejéről, és kitisztította a tavat. Gyönyörű lett a víz. Színe égkék lett, néhol mélykék, selymes, bársonyos tapintású, s olyan átlátszó volt, mint az ablaküveg. Már nem háborgott, nyugodt volt. A vízi növények kecsesen imbolyogtak, hajladoztak benne, köztük aranyhalak fickándoztak. Ekkor megérkezett Békesség. Buksi illendőképpen köszöntötte, aztán megkérdezte:

- Ki vagy te?

- Békesség vagyok.

- Értem! - felelte Buksi.

– Mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Békesség. A kutya mindent elmesélt töviről, hegyire.

– Értem! - felelte, majd így válaszolt. Látom milyen szépen rendbe tetted a tavat, nagyon örülök neki és köszönöm!  Azt is tudom, hogy segítettél a testvéremnek is -  felelte Békesség. Jó tett helyébe jót várj!  - mondta és átnyújtott neki egy varázspénztárcát. Ha ezt a varázspénztárcát háromszor kinyitod, három kívánságodat teljesíti. De csak hármat! Jól becsüld meg!

- Ígérem így teszek -  felelte Buksi. Ekkor Békesség füttyentett egyet és azon nyomban itt termett egy griffmadár. Hatalmas volt, teste, mint az oroszláné, feje és szárnya, mint a sasé. Félelmetes volt!

- Ő hazavisz és az úton segít a kincsed megőrzésében.

- Buksi megköszönte a segítséget, felült a griff hátára, jól megmarkolta vaskos nyakát és huss, felrepültek a levegőbe. Egy szempillantás nem telt belé, már otthon is voltak. Buksi elbúcsúzott a grifftől és bement a házba. Épp jókor, mert pont az utolsó morzsányi ételadagot osztotta szét a néne. Nagyon megörültek egymásnak, majd töviről hegyire elmesélte a gazdájának, hogy merre járt, mit csinált és mi történt vele. Végül átnyújtotta az aranypénztárcát is.

- Hallod-e - mondta az asszony -, ne tréfálj velem, mert nincs kedvem a tréfára!

- Hidd el gazdám, nem tréfáltam! Próbáljuk ki!

- Rendben! - felelte a néne. Legyen az első kívánságom: hosszú élet jó egészségben. Alighogy kimondta, máris érezte, hogy mintha húsz évet fiatalodott volna. A háta, lába se fájt!

- Mi legyen a második kívánság? - kérdezte Buksi.

– Mindig legyen munkám, hogy tudjak dolgozni. Mert, ha dolgozom, pénz is lesz  és étek is lesz -  felelte az asszony felbátorodva.

–  Mi legyen a harmadik kívánság? - kérdezte Buksi.

–  A harmadik kívánságra most nem gondolok, hanem eldugom a titkos rekeszbe és csak akkor fogom elővenni, ha nagyon muszáj. Most pedig elmegyek dolgozni, hogy megkeressem a betevőt.  – Drága --

-Buksi, hűséges kutyám! - nagyon köszönöm a segítséged. Nagy baj lett volna, ha te nem segítesz! - felelte az anyóka. Azzal elment dolgozni, mert talált munkát. Egy háznál volt besegítő, takarító és nem volt soha többet szomorú, mert szeretetben, békességben élt hű kutyájával, jószágaival. Többé nem nem nélkülözött. Dolgozott is sokat. Lett aztán takaros kis ház is virágos kerttel, lett sok baromfi is, lett autó is. A kutyusnak meg hatalmas copák.

Így volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána!