Egy csokor mezei virág

Egy csokor mezei virág.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Volt egyszer egy gyönyörű mező, amely tele volt színes virágokkal, tarka-barka lepkékkel, és zümmögő méhekkel. Ott játszadozott Abigél és Absolon önfeledten. Édesanyjuk egy nagy- nagy pléden pihent a dús, üde zöld fűben. Könyvet olvasott. Néha ráröppent egy hétpettyes, de nyomban tovább szállt. A közeli fán rigó dalolt. Abigél összegyűjtött egy csokor mezei virágot és odalépett anyukájához: -

Anyukám, anyukám,

Mondd meg mostan nékem,

Ki a legszebb kislány

Ezen a vidéken?

Ugye, az én vagyok,

Drága édesanyám?

Ha tükörbe nézek,

Téged látlak talán?

Gyönyörű szép orcád,

Mosolygó két szemed,

Ölelő két karod,

Szívem súgja neved:

Édesanyám...   – Ezután átadta a csokrot, megpuszilta mosolygós arcát és odaült az ölébe. Egyik virágot óvatosan a hajába fonta. – Nagyon szép vagy! Szeretlek! - mondta neki kedvesen.

Közben Absolon is megérkezett egy csokor virággal, amit nagy gonddal szedett a rétről:-

Te vagy a legszebb rózsa
a virágok között.
Hangod, mint lágy zeneszó,
szereteted örök.

Ó, te vagy a biztonság
és a vigasz nekem.
Jó szíved együtt dobban
mindörökké velem?

Te vagy az édes otthon,
nemes, odaadó.
Szívem csokorba kötöm,
s néked odaadom. – Ezután átadta a csokrot, megpuszilta mosolygós arcát és ő is odaült az ölébe. Egyik virágszálat óvatosan a másik oldalon édesanyja hajába fonta. – Nagyon szép vagy! Szeretlek! - mondta neki kedvesen. Édesanyja már nem bírta türtőztetni magát és a boldogságtól hullani kezdett a könnye. Hullt, hullt, mint a záporeső. – Köszönöm szépen nektek ez a csodálatos ajándékot! – suttogta elfúlón.  A nap eközben mosolyogva tündökölt az égen, szerteszét szórta sugarát. A földön mindenki nagyon, de nagyon boldog volt.