A varázsszőnyeg és a fiú

A varázsszőnyeg és a fiú.

Volt egyszer egy fiú, aki a nagyapja régi házának padlásán talált egy összetekert kis szőnyeget a lomok között. Kihajtogatta, kiporolta, megnézegette.

– Csinos kis szőnyeg ez- így szólt. – Szép a mintája. Jó lesz a saját szobámba. Így hát hazavitte a szőnyeget. Kitakarította, rendbe szedte.

- Nem csak a mintája szép, hanem már a színe is. És milyen jó puha! -csodálta a fiú. – Kis szőnyegem, mostantól te leszel a szobám éke. Mindig gondosan kitakarítalak és vigyázok rád. Többé nem kell sehol sem porosodnod – ezzel egy mozdulattal kiterítette a szobája padlójára.

Pár nap múlva, amikor egy borús napon a fiúnak rossz kedve volt, rákuporodott a szőnyegre. Két karjával átkulcsolta a térdét, és ráhajtotta fejét. Egyszer csak egy könnycsepp gördült végig az arcán, és lepottyant egyenesen a szőnyegre. A szőnyeg, -mert varázsszőnyeg volt ám- megértette, hogy nyomja valami kis barátja szívét. Ekkor hálából, mivel szépen gondját viselte, úgy döntött, felvidítja. Azt tette, amihez a legjobban értett: huss, kirepült vele a nyitott ablakon, fel egyenesen a felhők fölé, a nap cirógatóan meleg sugaraihoz.

- Hát te egy repülő szőnyeg vagy! – kiáltott fel a fiú. – Ez csodálatos!

Köszönöm, hogy felhoztál ide, és jobb kedvre derítettél.

Másnap a fiú meg akarta mutatni a barátainak, hogy micsoda szőnyege van. Természetesen nem hittek neki, de azért csak elmentek megnézni.

 A szőnyeg persze nem mozdult. Hiába kérlelte, mondta neki, hogy szomorú és vidítsa fel, nem történt semmi.

– Ez csak egy ócskaság, nincsen benne semmi varázslatos – mondták. Egyedül csak a fiú tudta az igazságot.

A szőnyeg mások jelenlétében mindig egy átlagos szőnyegnek mutatta magát. De ha a fiúval kettesben volt, életre kelt, és felvidította őt. Így a fiú megtanulta, hogy még ha egyedül is van a bánatával, akkor sem szabad soha csüggednie. Mert a felhők fölött mindig süt a nap...