A végső Menedék

A végső Menedék.

Réges-régen, egy kis vidéki faluban élt egy öreg póni, Kicsi névre hallgatott. Kicsi nem volt már fiatal, és szemei is kezdtek gyengülni, ezért sokszor nehéz volt neki a dolgokat észrevenni. Azonban Kicsi rengeteg szeretetet kapott a gazdájától, aki mindig gondoskodott róla. 

Egy nap azonban hír érkezett a faluba, amely szívszorító volt mindenki számára. Kicsi gazdája szíve majdnem belehalt, amikor el kellett adnia Kicsit, de a költözés miatt nem maradhatott vele. Így hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy a JóSZágos Szív Alapítványnak adja el Kicsit. Az alapítvány egy különleges hely volt, ahol olyan állatok éltek, akiknek segítségre van szükségük, és ahol mindig gondoskodtak róluk.

Kicsi nagyon gyorsan megszokta az új környezetét, mert érezte, hogy szerető helyre került. Minden nap gyerekek jöttek, hogy simogassák, etessék és gondoskodjanak róla. Kicsi az alapítványnál igazi kincs lett, és innentől kezdve KicsiKincsnek hívták. Új neve méltó volt hozzá, hiszen mindenki tudta, hogy milyen különleges és szeretetre méltó lélek rejlik benne.

KicsiKincs újra boldog volt, mert bár elvesztette régi gazdáját, megtalálta az utolsó menedékét egy olyan közösségben, ahol mindig számíthat rá.

A gyerekek szerették hallgatni KicsiKincs történeteit, és ő boldogan mesélt nekik a régi napokról, amikor még fiatal és vidám volt. Megtanulta, hogy a változások is lehetnek jók, mert az emberek szeretete és gondoskodása mindig új örömöket hozhat az életébe.

KicsiKincs gazdája soha nem felejti el őt, és tudja, hogy KicsiKincs sem felejti őt. Bár távol vannak egymástól, szívük mindig összekötve marad, és az emlékek mindig velük lesznek.

Így élte boldogan KicsiKincs a napjait a JóSZágos Szív Alapítványnál, tudva, hogy most már örökre otthonra talált, és mindig lesz, aki vigyáz rá és szereti.