A végtelen mese

A végtelen mese.

 
                                              A végtelen mese

        Egyszer  volt, hol nem volt egy kicsiny kis házikó. Takaros kis házikó volt,  hófehérre festett falai csak úgy   szikráztak a napsütésben. Pici ablaka piros muskátlitól volt színes. Az udvaron gémeskút.  Nádfedeles ház tetejéből, hosszú-hosszú piros kémény ágaskodott az ég felé. Rajta szépen megépített  gólyafészek, benne két kicsi gyólyacsemetével. A kicsik szülei nem győzték a két éhes csőröcskének hordani a táplálékot.  .. Közel volt a patak és a tó, amiben bizony sok inyencség  akadt a kicsiknek. Volt abban béka, hal, rák, a száraz területen bőven akadt egér, sáska és egyéb elemózsia.  A ház körül is akad állat bőven. A tágas udvarban  szabadon éltek a háziállatok, szárnyasok és nagyobb testüek, pl, ló szamár. Bizony éjszakára az aprónép fedett helyen pihent, mivel a ravasz sompolygi ugyancsk megkörnyékezi a házat. Hiába volt éber kutyus , az kevésnek bizonyult az őrzéshez.

No de ennyi elég is a kinti tudósításból , nézzük meg mi van odabent.
Kip-kop ! ki kopog?- kérdezte egy barátságos hang.
- Én vagyok a Mese! - kiáltottam!
- Mese? Az meg ki? - 
- Hát én ! válaszoltam.
Azzal szélesre tárult az ajtó, és egy mosolygós arcu, kendős öreg néne állt előttünk.
- Gyere Mese! - hívott szeliden.
- Mi járatban vagy errefelé, ahol rajtam kívűl nincs senki? kérdezte mamánk.
- Azért jöttem, mert hírét hallottam, hogy ebben a házban vannak a legszebb mesék. Én mint Mese, szeretnék még több mesével gyarapodni,  amit majd továb adok az arra éhező embereknek.
- Jó helyen vagy itt, de mondanom sem kell az én meséimet kicsi unokámnak szoktam mesélni.  Dalmácska gyakran eljön hozzám. Megnézi a kicsi gólyákat, beszélget  az állatokkal és azután jöhet a mese.
Éppen most is várom hogy jöjjön, azért van ez a jó kalács illat, mert fahéjas kalácsot sütöttem neki  a kemencében. Érezni lehetett a frissen sült kalács illatát és a kemence duruzsoló hangját. Igaz nem tél volt, de jó volt hallgatni.
 - Mama, mama ! Megjöttem! -káltott Dalmácska. A kicsi gólyák sokat nőttek, csak az a baj hogy nemsokára itt hagynak bennünket!  Úgy sajnálom! - kiáltozta az udvaron a kicsi lány.
- Jól van -jól van! Gyere csak be gyorsan, mert itt van egy kedves vendégünk Mese! -szólította mama.
Azzal máris a szobába termett. Elővette mama székét, leültette gyorsan nagyit és az ölébe tette színes mesekönyvét.
- No melyik legyen az a mese?- Tudod mama, könyvből mesélted.
És mama elkezdett egy szép mesét a mesekönyvből.
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy.....és még egy ......és még egy és még számtalan mese.  Mama szemüveg nélkül olvasott, jó volt a szeme, de bizony ez már az ő szemének is sok volt. Görbe ujjai hol egyik sorba, hol a másik sorban kalandoztak és így olyan új mesék jöttek létre, amiknek se füle sem pedig farka nem volt. 
- Mama, mama ! Ezt már nem értem! A kisgida hazakísérte a farkast az odujába és  békésen elváltak? A kismalac házat épített a farkasnak s összeköltöztek?   A  tücsök zongorázott, a gólya furulyázott? ez már nagyon vicces mama!
- Látom nagyon elfáradtál . Csukjuk be a mesekönyvet. - azzal pici kezével megsimogatta nagymama arcát. Ebben a simogatásban benne volt minden szeretet, jóság, tisztelet,és boldogság.
-Azért még egyrövid mesét mesélj nekünk, egy igaz  mesét.
- Jól van kicsim. Elmesélem a születésed történetét, mert az nem mindennapi történet.
- Az jó lesz! Azzal mamája ölébe hajtotta copfos kis buksiját és csendben várta a nagy mesét.
-Az úgy történt - kezdte meséjét, hogy édesapád és édesanyád nagyon szerették volna ha egy piciny gyermekkel áldotta volna meg őket a sors. Sokáig vágyakoztak utána, mig egyszercsak megtörtént. a Szüleid nagy boldogan jelentették be új élet költözik a családba. Teltek múltak a hetek, hónapok és   a pocak egyre csak nagyobb lett. Édesanyád mindig simogatott, mesélt neked, sok  szép zenét hallgatott veled együtt. Az egész család boldog volt, vártuk a nagy esemény mikor jön el a pillanat hogy meglássuk a kis csodát. A doktor egy vizsálatkor közölte hogy kislány lesz a pici baba.  De nekünk mindegy volt!
Eljött a  nagy nap. Édesanyád  úgy érezte itt a pillanat, amikor nincs más teendő, mint a kórházba menni. Összeszedte az elkésszített holmikat, amikben a te kis ruhácskáid, pólya meg minden benne van amire szükség lesz. Én voltam édesanyáddal, gyorsan elindultunk ,egyenesen a kórházba. A kórházban vizsgálat után mondta a doktor, még nincs itt az ideje. De mi nem tágítottunk lementünk az alagsorba  és ott vártunk. Anya egyre rosszabbul lett és bizony nem volt mit várni felmentünk ujra. Mindent elkészítettek a születésedhez. Te vízben születtél, mint egy  kis halacska. Én választottalak  el édesanyádtól, amit sohasem felejtek el. Édesanyádra tettek és te úgy néztél  rá a kis tekinteteddel mintha azt mondtad volna:
- Anya itt vagyok veled és mindenkivel, most már a karjaidban együtt hallgatjuk a mesét,  zenét. De nagy itt  kint minden és látom itt van apa, is meg mama is! Anya de boldog vagyok! - Kis maszatos! - mondta apa. De nem fürdettek meg. Ott nem volt szokás a kisbabákat megfürdetni,  mivel ami rajtuk van az még táplálja a bőrét.
Az ápolók bebugyoláltak és kézről kézre adtak mint egy kis csomagot. Nagy boldogság volt kézben tartani azt a kis csodát. Hazavittünk és te voltál aki  boldoggá, széppé tetted életünket . Ahogy nőttél kis bohóc nak hívtunk, mert mindig megnevettettél minket apró huncutságokkal. Mindennek adtál mulatságos nevet, ami csak a te nyelveden volt, mire rájöttünk , hogy mi  is akar lenni. Nem tudtál beszélni de mindent megmagyaráztál.  például a víz hm-a, a vonat tütüá, az autó bubuá és még sok kis szó. Nagyon szerettél nevetni.
Ez mind messze földön London városába történt. Ott cseperedtél fel két és féléves korodig. Azután hazajöttetek Magyarországra. Most már nagyobb vagy óvodába jársz. Anya kerékpárral vitt az oviba, te hátul ültél  és minden alkalommal csak úgy zengett , harsogott az utca az énekedtől. Itt is nagy szeretet vesz körül, mert te a kis lényeddel sok-sok szeretet adsz nekünk. Boldogok vagyunk, hogy vagy nekünk!
Mese végighallgatta csendben a mesét, szemeit törölgette . Ez az igaz mese , a két ember mellette, a mama és az unoka, ami nagy szeretetet, egymáshoz tartozást és boldogságot sugárzott.
Megható látvány volt.
-  Mennem kell! - szólt Mese. Köszönöm ezt a szép, nem mindennapi , igaz mesét. Remélem engedélyt kapok hogy a mesét tovább vigyem, hiszen egy gyermeki  élet  nem  mindennapi, még ha csak foszlányokban van is írva. 
- Igen! Ezt mindenkinek el kell mesélnie !-szólt fáradt hangján  mama.
köszönöm!
Ui.: Azóta eltelt sok idő, 13 esztendő. A pici lányból szép nagy kamasz lány lett. A nagymamából öregebb nagymama lett. A kamasz lánynak született egy Ajnácska nevű kislány testvére, aki ugyanolyan boldogsággal,  szeretettel és örömmel ragyogja be napjainkat.
.