A víz hatalma

A víz hatalma.

Hol volt, ki tudja? Én is csak úgy hallottam, talán még most is megvan az a csudálatosan gyönyörű vízipalota, melyben egy vízitündér kisasszonyka lakik az ő földi halandó hercegével. 

Ez a mese úgy történt, hogy a vízitündér kisasszony beleszeretett egy, a vízben fűrdőző, jóképű férfiba, akit kinevezett az ő hercegének. 

Ma így születnek a hercegek. Ha egy lány valakire rámondja, hogy herceg, akkor az úgy is van és punktum. Nem kell se fehér paripa, se korona, más világ van. 

No, hát ez a vízitündér kisasszonyka sem egészen olyan volt, mint a régiek. Nem volt szárnya, varázsereje se nagyon, csak szép volt, mint a vízipalotája, a csobogó szökőkutakkal, csillámló vízesésekkel.

Szép is volt nagyon, pazar, azaz pazarló a vízzel. Majdnem ki is száradtak miatta a patakok, de a herceg még időben közbelépett és elzárt minden csobogó, folyó és csöpögő csapot. 

A vízitündér kisasszonyka ámult-bámult, hogy mivé lett a palota, nem értette, hogy a herceg miért tette...

Elszökik a víz a földről, mit tehetünk? Mi lesz velünk? - szólt a herceg.

Jaj nekünk? - sóhajtott bizonytalanul a felesége. 

Bizony, bizony. Kiszáradnak a patakok, a növények, szomjan halnak az állatok, emberek - magyarázta a herceg, mire a vízitündér kisasszonyka szeméből úgy megeredtek a könnyek, hogy megteltek vele a patakok.

Most már elég lesz a sírásból, lépjünk a tettek mezejére - vigasztalta a férje. 

A vízitündér kisasszonyka nem igazán tudta, hol van és milyen a tettek mezeje, de kérdezősködés nélkül is gyorsan megtanulta a vízzel való gazdálkodás fortélyait, és élvezni a víznyújtotta egyéb örömöket. A víz szépségét férje által, már nem csak a csillámlós csobogásban, szökőkútak formájában látta meg, hanem a vízben tükröződő naplementében, olykor még az eső utáni pocsolyákban ugrándozva is. 

A föld is boldogabban élt attól kezdve, nem csak az emberek rajta.