Ákos és a költözés (A gombaerdő)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, úgy hívták, hogy Ákos. 

Ákos sokat járta a közeli erdőt, ami a kis ház mellett feküdt. Nemrég költöztek ide a családjával. A nagyvárost hagyták maguk mögött. Ákos először bizalmatlanul fogadta a hírt, hiszen ilyen még nem történt korábban. Jönnek a barátaim is? és, hogy fogok onnan bejárni iskolába? A játékaimat magammal vihetem? és az ágyamat? - számtalan kérdés merült fel benne. Anya ezeket mindig megválaszolta. Akárhányszor kérdezte, mindig ugyanazt mondta. - Új iskolába fogsz majd járni, ahol új barátaid lesznek. - és hozzátette, hogy - már mindenki nagyon vár. Ákos ezt nem tudhatta biztosan, de az "új" szó sokszor szerepelt a beszélgetésekben. Ez aggodalommal töltötte el. Az "új" sok meglepetést hordoz. Általában szerette is az újat. Új póló, új kisautó, új cipő, új lego. Mindig örült, ha kapott valami újat. Most sem történhet semmi baj.

Apa mindig azt mondta, találja meg a költözésben azokat a dolgokat, amiért érdemes az újat megismerni. Ákos számba vette hát, mi az, amit már nagyon vár. Először is, lesz külön szobája, ez igazán pompás, hiszen most a testvéreivel osztozik. Lesz egy nagy udvar, ahova bármikor kimehet játszani. Nem csak egy terasz vagy egy közeli játszótér. Nem, lesz egy nagy saját udvaruk. Az udvaron lesz egy kis tó is, tele mindenféle vízi csodával, de erről majd később mesélek. Nem utolsó sorban, emlékezett, hogy a kis ház mellett van egy nagy ártéri erdő. Ez az - gondolta - ez az, amit igazán vár. Mennyi felfedezni való. Ákos szeretett kirándulni, de hogy minden nap lehetősége legyen felfedezni - az egészen más. Így gondolt vissza Ákos a költözés előtti időszakra. 

Szóval ott tartottunk, hogy sokat járta a közeli erdőt. 

Kezdetben nem merészkedett messzire, csak a ház körüli ösvényeket járta. Hamar rájött, hogy minden ösvény valamilyen felfedezni való titkot rejt. 

Első nap elküldte Apa, hogy hozzon gallyakat az ebédhez. Ákos nem igazán értette miért kell fát szedni az ebédhez, de a feladatot megkapta, így hát elindult. Ősz volt, hullottak már a levelek. Az erdő hol zöld volt, hol sárga, néhol már barnába fordult. Az ösvény hatalmas ártéri tős fák mellett vezetett, az utat ellepte a sokszinű avar. Alig ment pár métert befelé az erdőben, amikor mást is észre vett az avar alól előkandikálni. Ez meg micsoda? - ment közelebb. Gomba? Jobban körülnézett és látta, hogy gombák sokasága veszi körül. Ameddig csak a szem ellátott, mindenhol gomba. Az út mentén, a fák oldalán, az avar alatt. Szaladt is haza, hogy elújságolja, Anya, gyere, nézd!

- Hoztál száraz fát Ákos? - kérdezte Anya.

- Mit? Fát? Nem, azt elfelejtettem, de nem is kell, ma gombát eszünk. 

Anyával újra kimentek, aki megmutatta melyik gombát lehet leszedni. Így készült el az első gombaleves, - amihez azért gallyakat is gyűjtöttek, hogy a bográcsban megfőjön. 

A költözés valóban sok meglepetést tartogat. - gondolt vissza Ákos. Nem is szereti a gombát, most valahogy mégis jól esett. Ez az "új" szó, biztos valamiféle varázsszó. A korábbi rosszból is jót csinál.

- Hogy hívják az erdőt Anya? - kérdezte Ákos.

- Anya kicsit gondolkodott rajta, de aztán így válaszolt: - Hívjuk mostantól Gombaerdőnek.

- Rendben. - egyezett bele. Közben azon morfondírozott, hogy ahogy hazafelé tartottak, mintha látott volna megbújni valamit a gombafejek között. Majd holnap visszajön és jobban körülnéz. - döntötte el. Így is tett, és, hogy mit talált, arról később mesélek.