Az almafa és a tündérek

Az almafa és a tündérek.

Egy nap az Almafa
Mit gondolt magába?
Nem ráz le több almát,
A vasorrú bába lánya.

Itt laknak nem messze,
A szemközt lévő házba,
Ablakukból folyton
Koromfeketefüst szálla.

Megfolyt ez a füst,
Vajon mit égetnek nappal?
S mi éghet az éjjel,
Abban a barlangban?

Talán kígyót, békát főznek?
Bogarakat esznek?
Hova sompolyognak?
Mi csudát keresnek?

Ide-oda osonnak,
Beszélnek esténként a Holddal,
Mire virrad, ide jönnek,
Elcsenik az almákat tőlem.

A vasorrú csak néha jön,
De a lánya ott van mindenütt,
Ide is idejár, s rázza, rázza a fát,
Tördeli ágaim, almáim elviszi.

Kárt tesz bennem,
De nem hagyom,
Belefáradtam ebbe,
De nagyon!

A mai nap megfogadom
-    mondja az almafa,
-    Én inkább kiszáradok! 
Beszélek az éggel,
Ne adjon több esőt,
Míg ezek itt élnek!
Vagy küldjön angyalokat,
Mert lassan a Nap
Koromfeketére kap!
Sötét lesz az út, a felhő,
Jó magam se látszok,
Mit akarnak tőlem,

Ezek az átkozott leányok?
Oly régóta itt állok,
De ilyen boszorkákat a szemem
Még sohasem látott!

Míg az almafa ekképp elmélkedik,
Előtte egy hatalmas porfelhő kerekedik,
Mire a porfelhő elszálla,
Egy mosolygós manó ott álla.

Az állán fehér szakáll, a fején sapka,
S manóhangon a fának ezt a dalt szavalja:
-    Vigyázz, te Almafa! Nem boszorkák a lányok,
Csak elvarázsolták őket a tündérleányok!

Tündérországban laktak,
Ám szót nem fogadtak,
S míg három éven át nem szedik az almád,
Nem léphetik át Tündérkirály várát!

Légy türelemmel! Két nap s két éjjel,
S eltűnnek a kormok a fekete füsttel!
A ház helyén, hol laktak, új almafa nő,
S körötte lesz egy zöldellő mező!

Annyi virág lesz majd a réten,
Nem győzik a méhek gyűjteni a mézet,
S a te Almafád párja
Lesz a világnak legszebb Almafája!

-    Ej ha! De én akkor sem értem! 
Minek az a halom alma, 
mit csinálnak véle?
-    Tündérkert királyának hordják!

A te almád levétől lesz legszebb a királylány.
Naponta ezt issza, reggel, délbe, este,
S oly piros az arca, mint az almádnak színe,
A hajtásodat várjuk, s megkérünk téged,

Adj nekünk belőle, bizony nem bánod meg!
Ha adsz, te is kapsz,
Erdő lesz belőled,
Lesz annyi testvéred,

Meg se tudod számolni majd őket!
Erre az almafa,
Elfogadta sorsát,
Látszott, hogy megcsillant
Egy szép alma az ágán.

Jött az éjjel,
El is múlt,
Eltűnt a ház,
Eltűnt a kojt.

Lejárt a három év,
Lehullt az átok,
Vár rátok a tündérkert,
Vár rátok ruhátok!

Menjetek, fussatok,
szellőként suhanjatok,
Rosszat többé a királynak,
Nehogy szóljatok!

Te meg, almafa,
Nézz büszkén magadra,
Kicsi kis pöttyeid
Mit rejtnek magukba!

Mert az alma nem csak édes,
Tőle lesz az arcod ékes,
Mert az alma szép kerek,
Ettől leszel ötletes,

Nemcsak szépít, okosít,
A leve meg csodaíz,
Édes és mennyei,
Az angyalok is kedvelik.

Nemcsak éltet, egészséges,
Elűzi a betegséget!
Itt a vége fuss el véle!
Mesélte a Manócska a tündéreknek.

2022.01.11.

Én írtam: Szabó Márta