Kép forrása: tengr.ai
Az egerek csele.
Zsivány és Cseles, a két vásott lakótelepi cica, napok óta arról beszélgettek, hogy milyen jó lenne valami igazán finom, ínyenc falathoz jutni. Panaszuk nem lehetett, gazdáik ízletes cicaeledellel etették őket, és időnként néhány szaftos husi is jutott a cirmosoknak. Ám ők szerettek volna valami igazán különleges falathoz jutni. Ennek azonban nem sok esélyét látták, hiszen a házban minden ételféleség gondosan el volt zárva a szekrényben, vagy a kinyithatatlan ajtójú, zord külsejű hűtőben tárolták. Miután a konyhában hiába próbálkoztak, Zsiványnak eszébe jutott, hogy máshol is mérjék fel a lehetőségeket.
- Nézzünk szét a kertvárosban! Ha a konyháikba nem is jutunk be, ott minden háznak van padlása. Ott biztosan találunk valami fogunk alá való falatot! Emlékszem, amikor Eszes a nagyapám arról mesélt, micsoda gömböcöket őriznek az emberek a padláson.”
Így ötletelt Zsivány, majd kedvesen barátjához dörgölőzött, afféle buzdításként. Cselesnek tetszett a javaslat, így hát útnak is eredtek a kertváros házai felé. Háztól – házig, kertről – kertre jártak, mígnem ráakadtak egy különösen barátságos házikóra. Olyannyira hívogató volt, hogy a cicák, ha akartak, sem tudtak volna ellenállni. Halk, osonó léptekkel beosontak a ház udvarába, az udvarból pedig felinaltak a reményekkel kecsegtető padlásra. Ám reményük hamar tovaszállt, a padláson ugyanis egy árva rúd kolbász nem sok, de annyit sem találtak. A cicák nagyon csalódottak voltak.
- Hát ennyit a nagyapádról, és az emlékeiről! - mondta savanyúan Cseles – Vannak további kiváló ötleteid, barátom? Ezen a padláson nem találunk semmit, hacsak rá nem fanyalodunk ezekre a lesoványodott egerekre, akik fejvesztetten menekültek, amikor megláttak bennünket. Pedig tudhatnák, hogy lakásban élő macska, sosem alacsonyodik le olyan mélyre, hogy egeret egyen.
Beszélgetésüknek a rettegő kis egerek is fültanúi voltak, akik reszkettek ugyan, de félelmüket felülmúlta kíváncsiságuk, és biztonságot rejtő odújukból hallgatóztak. Hamar ráébredtek, hogy Zsiványnak és Cselesnek nem egérhúsra fáj a foga. Szerencsére. Ennek ellenére, nem szerették volna, ha a macskák sokáig időznének az ő csendes padlásukon. Még a végén valami bajt hoznak a fejükre. Összedugták hát cseppnyi egérfejüket, és arra jutottak, inkább ellátják ők a cicákat finom falatokkal, csak mihamarabb tűnjenek el innen. Merészke a legbátrabb kisegér, kikiabált az odúból. Igen, kikiabált, mert azért mégiscsak egy egér volt, és ő sem volt olyan bátor, hogy a cicák elé merjen állni.
- Kandúr urak! Véletlenül meghallottuk mi célból látogattatok el hozzánk! – cincogta vékonyka hangján - Igazatok van, ez a padlás valóban csak porral és pókhálóval van tele, itt ennivalót nem találtok. De mi, segíthetünk nektek!
Zsivány és Cseles felkapta a fejét. Jól hallották? Egércincogás? Segítség, finom falatok? Ez már igazán érdekesnek tűnt.
- És mit kértek érte cserébe ? - kérdezte kíváncsian Zsivány.
- Csak annyit – válaszolt Merészke – hogy ha megkapjátok, amit kértetek, akkor elhagyjátok az otthonunkat!
- Ha valóban úgy lesz, ahogy mondjátok, akkor elmegyünk! Azután már úgysem lesz okunk a maradásra. – egyeztek bele egyöntetűen a cicák.
Az egerek be is tartották, amit ígértek. Hordták, csak hordták a finomabbnál finomabb falatokat a cicáknak, akiknek annyira megtetszett a különleges bánásmód, hogy végül úgy gondolták, mégis inkább maradnának, hiszen ilyen jó dolguk még sosem volt. A kis cincogók nagyon megharagudtak Cselesre és Zsiványra. Tudták, hiába kérnék őket, hogy most már menjenek haza, ők úgysem tennék. Ezért fondorlatos tervvel álltak elő.
- Áruljátok el, mi a kedvencetek! Szeretnénk a kedvetekre tenni! – cincogott ki az odúból bátran Merészke.
Cselesnek és Zsiványnak fel sem tűnt a kisegér túlzó kedvessége, gyanútlanul feleltek:
- Szeretünk mindent, amit elénk hordtok, de a legnagyobb kedvencünk a tejföl! Nincs az a mennyiség, amit nem tudnánk belőle felfalni.
- Micsoda szerencse – válaszolt Merészke – abból bőven jut mindenkinek ebben a házban.
Azzal fogta magát a kisegér - aki mind közül azért mégiscsak a legbátrabb volt - és gyorsan leszaladt a bocikhoz az istállóba. Bori és Bíbor nagyon kedvelték az egereket, ezért nagyon örültek neki, amikor meglátták. Bocinyelvükkel jól körbe puszilták a kisegeret, majd miután látták, hogy nincs túl jól kedve, megkérték, árulja el, mi oka van a rosszkedvének?
- Nagy szüksége van rátok a padláson élő egereknek! Kérlek, kedves bocik, segítsetek nekünk!
Azzal elmesélte, hogy két vásott macska költözött a padlásukra, és sehogy sem tudják elzavarni őket onnan. Ezért arra gondoltak, hogy:
- Arra kérünk benneteket kedves Bori és Bíbor, hogy adjatok nagyon – nagyon sok tejet a gazdának! Így majd kénytelen lesz sok tejfölt készíteni, és mi mindennap ezzel tudjuk etetni Cselest és Zsiványt.
Ám Bori és Bíbor csak meresztették nagy bociszemeiket értetlenül. Sehogy sem fért a fejükbe, hogyan tudnák hazazavarni a cicákat az egerek úgy, hogy kedvenc eledelükkel etetik őket. Merészke látta a bocik értetlenségét, és magyarázni kezdett:
- Az a tervünk, hogy minden nap, minden reggel, minden délben, és minden este, sok – sok tejfölt viszünk fel nekik a padlásra. Jó sok tejfölt, de semmi mást! Miután nagyon szeretik, először fel sem fog tűnni nekik, hogy mennyire eltelnek vele, és mire ráébrednek, már nemcsak a tejfölt fogják megutálni, de még a hasukat is elcsapják!
Így is történt. Az egerek szorgosan szolgálták fel a friss, illatos tejfölt a mohó cicáknak. Zsivány és Cseles csak napok múlva ébredt rá, hogy már nagyon elegük van a sok tejfölből. Faggatták az egérkéket, hozzanak most már valami más finomságot. Ám ők hajthatatlanok voltak. Állították, hogy nincs semmi más a házban, amivel szolgálhatnának. A cicák hitték is, nem is, de nem tudtak mit tenni. Odáig jutottak, hogy már rágondolni sem mertek a tejfölre. Egy reggel aztán Zsivány nem bírta tovább, és így szólt Cseleshez:
- Figyelj Cseles! Én már nem is szeretem a tejfölt! Bármi mást megennék, csak ne kerüljön mégegyszer elém az a szörnyűség! Most már a cicaeledelt is szívesebben elfogyasztanám.
- Igazad van – helyeselt Cseles – azt hiszem én is inkább maradnék a szaftos husinál, amit a saját otthonomban ehetek, a saját tálkámból.
Cselesnek valójában már igen erős honvágya támadt, ezt persze nehezen ismerte be barátjának. Már csak az volt a kérdés, hogyan valljanak színt a vendéglátó egereknek. A két cica végül összeszedte minden bátorságát, és úgy döntöttek, őszinték lesznek velük. Merészke odújához léptek, és halkan kopogtattak.
- Kedves egérkék - kezdte Zsivány - nagyon hálásak vagyunk a vendéglátásért, de azt hiszem, itt az ideje, hogy hazatérjünk!
Ebben Cseles is egyetértett.
- Hiányzik már az otthonunk és a gazdáink. És be kell vallanunk, hogy a sok tejföltől már nem érezzük jól magunkat.
Az egerek alig hittek a fülüknek. A tervük végül sikerrel járt!
A cicák elköszöntek, és lassan elindultak lefelé a padlásról. Ahogy kiléptek a ház udvarára, meglepő látvány fogadta őket. A kertben friss rügyek bimbóztak, és a nap is kisütött.
Nézd, Cseles! - kiáltott fel Zsivány - Milyen üde lett minden! Mennyi ideig lehettünk odafent?
Hazafelé sétálva örömmel üdvözölték az ismerős környéket, és csodálkozva nézték, hogy megváltozott a természet, amióta elhagyták otthonukat, csak azért, hogy néhány különleges falathoz jussanak. Ugyan, dehogy tesznek mégegyszer ilyen felelőtlen dolgot! Alig várták, hogy hazaérjenek, és szeretve aggódó gazdáik ölébe kuporodjanak. Otthon a gazdáik nagy örömmel fogadták őket. Kiderült, hogy borzasztóan aggódtak kedvenc kis állataikért, és mindenhol keresték őket.
- Sosem megyünk el többé ilyen hosszú időre! - ígérte meg Zsivány a gazdájának, miközben dorombolva dörgölőzött hozzá .
Cseles egyetértően nyávogott.
- És ezentúl jobban megbecsüljük azt, amink van! Nincs is jobb a saját otthonunknál és a finom cicaeleségnél! Persze, azért ne feledkezzünk el az ízletes szaftos husiról sem! – nevettek össze a cicák.
Zsivány és Cseles boldogan aludt el aznap este a saját puha kosarában. Zsivány álmában, egy hatalmas tejföltengerben úszott, és kétségbeesve kereste a partot. Szerencsére, mielőtt teljesen kimerült volna az úszásban, felébredt, és boldogan pislantott körbe szeretett, békés otthonában.
Ezt a mesét írta: Égi Edina amatőr vers és meseíró
A mindennapok szépségei és az emberi lélek finom rezdülései inspirálnak. Írásaimmal szeretném megmutatni, hogy a vers és a mese nem más, mint egy híd, amely összekapcsol minket egymással és a világgal. Verseim között találkozhatsz játékos gyermekversekkel, mélyebb gondolatokat megfogalmazó költeményekkel, és olyan sorokkal, amelyek egy pillanatra megállítanak a rohanó világban. Bízom benne, hogy munkáim ...
Mészárosné Szuda Melinda
2025-02-03 17:34
Bizony a cicák pocakját néha elviszi a vágy, más merre is. Nagyon kedves mese, kedves Edina! Tetszett a történet. Maradok szeretettel, Melinda