Az égig érő karácsonyfa

Az égig érő karácsonyfa.

                    Az égig érő karácsonyfa

Egyszer volt hol nem volt, volt egy kis kerekerdő.

Ebben a kerekerdőben a sok égbe magasló fák köszöntötték egymást, meg az ott lakókat és az odalátogatókat.

 Otthont nyújtottak az erdő lakói apraja -nagyjának. Az odúkban befészkelték magukat a lomposfarkú mókusok, sok madár itt rakott fészket a faágak tövében.  Remek rejtekhely volt az erdőben lakó állatok részére az öreg, megráncosodott, ágaik neheze alatt megroskadt fák.

A csodás állatvilág felhőtlen életét az erdő nyújtotta otthonuknak, a mindennapi elemózsiát megtalálták benne.

Voltak, akik nagyon jól elvoltak egymással, de akadtak olyanok is akik örökös ellenségeskedésben éltek.

Ürgemama az erdő boltjában várta mindennap a betérőket, a sok finomsággal, friss gyümölccsel és zöldséggel.

A felvágós Rókakisasszony, mindig ki tudta hozni a sodrából Ürgemamát.

Nagyon finnyás volt, válogatott mindig a gyümölcsök között, semmi sem tetszett neki.

Mindig összekaptak Ürgemamával.

Nyúl asszonyság, szívesen járt a boltban, mindig kapott friss káposztát. Mikor betér, Ürgemamával úgy elbeszélgetik az időt, hogy mikor észbe kap, a fél délelőtt eltelt.

Ürgemama mindig panaszkodik Rókakisasszonyra, hogy milyen csípős nyelve van, mindig válogat, semmi sem tetszik neki.

 Aztán Nyúlmama sietve elköszön és már rohan is hazafelé.

A medvecsalád nyugodtan sütteti a hasát, közben csemegéznek a frissen szedett málnából. Látják amint elviharzik Nyúlmama. Hangosan odaköszönnek, sietősen integet vissza Nyúlmama, majd eltűnik az erdő sűrűjében.

Kecsesen lépked Őzmama a kis őzfiai mellett, akik épp fogócskát játszodtak. Őzmama próbálta jó modorra inteni őket, állandóan csipkedték egymást, hangoskodtak, olykor-olykor durván viselkedtek.

Gyorsan elsuhant mellettük Nyúlmama, sietve odaköszönt, nehogy modortalannak tűnjön, majd gyorsan, mint a szélvész, eltűnt.

A vén fenyőfaágon gubbasztott a Bölcs Bagoly, aki figyelemmel kísérte az erdő zajos életét. Ha valami rendellenességet látott, azonnal ott termett és rendre intette a rakoncátlan népességet.

Itt élt még az ordas Farkas család, akik sunyin ólálkodtak, várták, hogy milyen elemózsiát tudnak zsákmányolni. Rettegésben tartották a gyengébbeket.

A szorgos hangyák reggeltől-estig meg sem álltak. Gyűjtötték az elemózsiát, megpakolták az éléskamrát.

Eközben a tücsök koma egyfolytában hegedült, rá sem hederített, hogy itt a tél a nyakán és az éléskamrát fel kellene töltenie. Csak hegedült és eszében sem jutott, hogy üres a kamrája.

Gyarapodott az erdő népessége, a kicsik csodálkozva bámultak a világra, ismerkedtek minden apró - cseprő dologgal. Közben sohasem vesztették szem elől a gondos szülők őket, mert könnyen megeshet, hogy elcsavarognak és nem találnak haza.

Egyik reggel, arra ébredtek az erdő lakói, hogy a Tél megrázta hosszú ősz szakállát, beborította a teljes tájat finom puha hótakarójával. Minden hófehéren csillogott.

A fák ágai alig bírták a vastag takarót, volt amelyik nem bírta és egy reccsenéssel a földre zuhant.

 Ilyenkor ijedten néztek az állatok, hogy mi történik, nem-e veszély leselkedik rájuk.

A kicsik vidáman hömpölyögtek a pihe-puha hóban, jó kedvük határtalan volt.

Egyik napon Füles, a bölcs bagoly összehívta az erdő lakóit.

Mindenki serényen szedte össze magát, hogy részt vegyen a gyűlésen

 és kíváncsian várták, hogy mi a mondandója Fülesnek.

Füles megköszörülte a torkát, majd így szólt:

  -   Figyelem kedves erdő lakók! Közeleg a karácsony és van egy javaslatom, hogy együtt ünnepeljünk, kicsik és nagyok, barátok és nem barátok. Válasszunk ki közösen egy fát, melyet feldíszítünk együtt, majd csapunk egy nagy mulatságot! – levegőt vett Füles és szemügyre vette a társaságot.

-    Mit szóltok a javaslathoz? – kérdezte Füles, a pápaszemét feltolva a homlokára, nézett az összegyűlt társaságra.

-    Júj de jó! Júj de jó! – ugrándoztak az állatok örvendezve.

-    Rendben, akkor csak ki kell választanunk a fát közösen, melyet fel fogunk díszíteni - folytatta Füles a beszédét.

-    Legyen égig érő karácsonyfánk! – kiáltott fel az erdő őz titkárnője, Bimbi.

-    Igen, legyen égig érő karácsonyfánk! – egyhangúan szavazták meg Bimbi javaslatát.

-    Akkor lássunk neki és találjuk meg mielőbb a mi égig érő karácsonyfánkat! – biztatta az erdő lakóit Füles.

Nem volt egyszerű feladat, a sok -sok fa amely otthont adott nekik, mind egyformák voltak. Igaz, volt amelyik vékonyabb volt, volt amelyik vastagabb, alacsonyabb és magasabb, ráncosabb és simább. De hogy melyik volt a legmagasabb, sohasem érdekelte őket eddig.

Mindenki nyitott szemmel járt és figyelt, hogy melyik lehetne az erdő égig érő karácsonyfája. Szemügyre vettek minden fát, keresték, hogy melyik fát válasszák.

Egyik napon Rókakisasszony összehívta a szomszédokat és mutatott egy fát, mely a háza közelében volt.

- Biztosan, hogy ez lesz a megfelelő fa. Nézzétek! Olyan magas! – mutatta izgatottan és közben arra gondolt, hogy az ő háza közelében lenne jó, így nem kellene messze mennie, ott lehetne a közelében, majd tudna egyedül is gyönyörködni a feldíszített fában, ha kinéz az ablakon akkor is.

-  Igen, ez tényleg magas, de javaslom, hogy nézzünk még másokat is. – mondta rekedt hangján Dörmögő medve.

-  Igen, nézzünk meg másokat is. – mondta a kis vakond.

Bimbi, a házuk előtt lévő fára meredt, ami akkora volt, hogy nem látta a tetejét. Még egyszer szemügyre vette és még egyszer, de olyan magas volt a fa, hogy a tetejét sehol sem látta. Hát ott volt az orra előtt a fa, amelyiket keresték és ő eddig nem vette észre. Morfondírozott magában.

-  Jé! Hát ez a fa égig ér! – kiáltott fel

-   Nézzétek, itt van az égig érő fa! Gyertek, nézzétek! - kiabált izgatottan.

Oda értek a többi állatok is és addig néztek felfelé amíg el nem szédültek, de a tetejét nem látták.

Az égig érő fa nagyon büszkén mutogatta magát, megrázta az ágait és izgatottan várta, hogy rá fognak szavazni az erdő lakói.

Füles az égig érő fára telepedett, a nyaka majd kitekeredett mikor a tetejét akarta szemügyre venni és bólogatva mondta, hogy tényleg ez a fa lesz az erdő karácsonyfája.

A fa nagyon örült, hogy őt választották, örömében még a könnyei is potyogtak.

Rókakisasszony irigykedve csapkodott.

Irigyelte, hogy Bimbiék háza előtt találták meg az égig érő fát, nem az ő háza előttit választották ki.

Bimbi látta, hogy Rókakisasszony ki van készülve, oda ment hozzá és azt mondta:

-  Látom, bánatos vagy, hogy nem a te fádat választottuk. Ha szeretnéd, minden este ott alhatsz nálunk, hogy a fa közelében lehess.

-  Tényleg, ott alhatok? – kérdezte csodálkozva Rókakisasszony.

-   Hát persze! – válaszolta mosolyogva Bimbi, majd átkarolta és örültek egymásnak.

Rókakisasszony szívesen elfogadta a meghívást és már alig várta, hogy díszelegjen a fa.

Mindenki szorgosan el kezdte díszíteni az égig érő fát, sok volt a munka, alig látszódtak ki belőle.

 Megegyeztek abban, hogy a fa felső részét a madarak fogják díszíteni, mert a magasban ők tudnak repülni, az alsó részét pedig a társaság többi tagja, ameddig elérnek.

Egyre díszesebb lett a fa, egyre jobban szaporodott a jó kedv. Mindenki vidám volt, odaadóan dolgoztak együtt.

Mikor a végére értek, mindenki letelepedett a fa köré és bámulták a feldíszített fát. Alig hittek a szemüknek. Még egy utolsó simítás következett, mikor a fényeket felgyújtotta Füles, az erdő bölcse.

Csodálatosan díszelgett az égig érő fa az erdő közepén.

Füles, aki nagyon örült a közös munkának, így szólt:

-   Elkészült az Égig Érő karácsonyfánk! - csapkondi kezdett a szárnyaival, melyet az állatok követtek egy nagy tapssal.

 Elégedetten néztek egymásra, békességben körbe táncolták az égig érő karácsonyfát, énekeltek és boldogok voltak egymással.

Elég későre járt és már fáradtak is voltak. Elbúcsúztak egymástól és megígérték, hogy másnap mindenki ott lesz a mulatságon, addig haza sem mennek, amíg tart a talpalávaló.

Nagy volt az izgalom másnap, mindenki készült az esti mulatságra. Ürgemama sütött egy nagy adag fánkot, Nyúlmama pedig káposztás pogácsát és répatortát sütött, málnás pitét sütött Mackómama, Sünimama pedig diótortát. Mindenki sietett valami finomsággal készülni.

A talpalávalót tücsök család biztosította, feszítették a húrokat, próbálgatták a hangjukat.

Lázasan készülődött mindenki az esti mulatságra, már alig várták, hogy a fa körül legyenek.

Lassan érkeztek is a fa köré, mindenki igyekezett a legjobb formáját hozni. Megteltek az asztalok roskadásig a sok finomsággal, alig volt hely már egy gombostűnek is.

Az égig érő karácsonyfa alatt, mindenki számára volt ajándék, mindenki nagyon örült a meglepetésnek, amit egymásnak szereztek.

Jó volt a hangulat, ropták a táncot, közben fogytak a finomságok, énekeltek, örvendeztek.

Az égig érő karácsonyfa roskadt a sok dísz alatt, büszkén viselte, amit rá raktak.  Közben megrázta magát a nagy zenebonára, ilyenkor összecsendültek a díszek, amit nagyon jó volt hallani.

Pirkadni kezdett mikor a mulatság végéhez értek, mindenki vánszorogni kezdett haza. De senki nem ment el addig, amíg még egy pillantást nem vetett az égig érő karácsonyfára, elbúcsúztak, majd boldogan, jókedvűen tértek haza.

Hetedhét országon át híre ment az égig érő karácsonyfának, mindennap sokan látogattak oda, kíváncsiak voltak.

Szívélyesen fogadták az oda látogatókat, a hófehér hóban egy nagy szívet rajzoltak és a közepében beleírták:

Boldog Karácsonyt Kíván az erdő lakossága!

Azóta minden évben választanak közösen egy égig érő fát, közösen feldíszítik és együtt ünnepelnek kicsik és nagyok.