Süni Sanya kalandja.

Süni Sanya kalandja

Kerekerdő közepében, annak is a közepében volt egy ici - pici házikó.Ebben a kis házikóban, élt egy nagyon kedves, mókás kis Süncsalád.

Süni mama szorgos kis aprócska lábacskáival serényen sürgött-forgott a konyhában. Készítette a finom ebédet.

- Sárikám! De serény vagy! Pattogsz mint egy labda! - mondta viccesen sünpapa.

- Samu! - szögezte tekintetét sünpapára - a finom ebéd és a málnás pite nem készül el időben. – válaszolta sietve és folytatta a szorgos munkát.

- Vagy úgy? Málnás piteeee? Hmmmm. – nyalta a száját.

- Azt én is nagyon szeretem! Remélem én is kapok majd belőle! - és egyet pödört sünmamán.

- Meglepetés lesz a gyerekeknek a málnás pite. Jó lenne, ha távol tartanád őket a konyhától. - kacsintott egyet pajkosan sünmama.

- Megyek és megkeresem őket! De nehogy felfald majd a pitét! - mondta mosolyogva kifelé menet.

Sári mama serényen folytatta a munkáját, jókedvűen dúdolta kedvenc dalát.

Samu papa kiment az udvarra és kereste a két kis sünkölyköt, de sehol sem találta őket.

- Sanya, Simon! - kiabálta és tekintetével kereste, hogy melyik bokorból fognak előszaladni.

Simon, Sanya bátyja, hallotta apja hívogató szavát és abba hagyta a felfedező útját, szaladni kezdett apjához. Kereste Sanyát, aki már egy ideje nem követte őt. Nem vette észre a nagy felfedezésben, hogy Sanya más irányba tart. Sanya egyik napon, mikor Simon büntibe volt, mert sünmamának visszafeleselt, egyedül ment felfedező útjára. Akkor találkozott barátaival, Tapsifülessel és Ugribugrival.

Tapsifülesnek kajla nagy fülei mindig az égnek álltak mikor szaladt, csak úgy vitorláztak a levegőben. Ugribugri, pedig állandóan ugrándozott, nem tudott egyhelyben ülni. Mintha rugók lettek volna a lábán, mindig ugrált és nyüzsgött. Nyúlpapa és nyúlmama könnyen kitalálták a nevüket a kicsiknek, egyiknek a fülei, a másiknak az ugrálás segített.

Sanya barátaival találkozott, nagyon belemerültek a kalandozásokban, sokat mókáztak. Nagyon jó barátok lettek a nyúl testvérekkel, jókat nevettek. Tapsifüles kitalálta, hogy bújócskázzanak.

Ugribugri olyan erősen el kezdett ugrándozni örömében, hogy egyszer csak olyan nagyot bucskázott, hogy megremegett a föld.

Ijedten szaladtak hozzá, hogy nem-e történt valami baja. De Ugribugri olyan nagyon el kezdett nevetni, hogy a hasát fogta. Összenézett Sanya és Tapsifüles és megnyugodva ők is elkezdtek nevetni.

- Ki lesz a hunyó? - kérdezte Tapsifüles.

- Én, én, én! - kiabálta izgatottan Ugribugri.

- Egy, kettő, három...- el kezdett számolni és az egyik tenyerét félrecsúsztatva egy pillanatra, megleste, hogy hová bújik el a tesója és a barátja Sanya.

Pillanatok alatt meg is találta őket.

- Most te leszel a hunyó Tapsifüles! - mondta Ugribugri.

- Jól van. Én leszek.

- Egy, kettő, három...- számolt Tapsifüles.

Sanya is talált egy jó búvóhelyet magának és Ugribugri is, várták, hogy mikor találja meg őket Tapsifüles.

Sanya épp fészkelődött egy bokorban, mikor észrevette, hogy ott áll mellette Tapsifüles. A lélegzetét is visszatartotta nehogy észrevegye. Mikor tovább ment, megkönnyebbülve vett egy nagy levegőt.

 Ugribugri nem volt ilyen szerencsés, mert a fa tövében a nagy fűszálak közé elrejtőzve figyelte, hogy közelít feléje a tesója. A szíve majd kiugrott a helyéről az izgatottságtól, de fegyelmezte magát, lélegzetvétel nélkül próbált lenni, nehogy észrevegye. De éppen arra repült egy kis méhecske, aki épp sietett virágport gyűjtenie a kis puttonyában, mikor észrevette a hatalmas nagy virágot, ami Ugribugri mellett volt. Rá akart szállni nagy sebességgel, de véletlenül Ugribugri orrára szállt. Ugribugri nagyon megijedt és hessegetni kezdte gyorsan a kis méhecskét, aki nem értette, hogy miért zavarja el. Mérgesen kérdezte:

- Mi a bajod te rémisztő óriás?

- Miért nem hagysz dolgozni? - keringett Ugribugri feje fölött és virágport szórt az orrára.

Ettől Ugribugri olyan nagyon el kezdett tüsszögni, hogy Tapsifüles a hang irányában rá is talált. A tüsszögést nem tudta abbahagyni, hiába ugrált, hiába rázta a fejét. A virágport beszippantotta az orrán és rátapadt az orrüregére és csiklandozta az orrát.

Sanya hallotta, hogy nem messze tőle tüsszög a barátja, de az orrát sem dugta ki a bokorból, nehogy rátaláljon Tapsifüles. Összezsugorodott, mint egy labda, a tüskéit ki eresztette, így védekezett minden veszélytől. Hiába várta, hogy rátaláljon Tapsifüles, nem jött. Gondolta, hogy mégis ki kellene dugja a bokorból a fejét és megnézze, hogy hol van. Óvatosan lopózott, lassan dugta ki az orrát, majd a fejét. Az egyik ágra rálépett, ami egy nagyot reccsent a lába alatt és egy nagyot bucskázott, hogy kigurult a bokorból. Összezsugorodva, mint egy labda ott termett Tapsifüles lábánál. Meg sem mert mozdulni nehogy rátaláljon Tapsifüles. Hallotta, hogy egy bokorban zörej van és oda szögezte tekintetét, de semmit sem látott. Figyelte a bokrokat és nem vette észre, hogy Sanya épp a lábánál van, rálépett.  Mindketten feljajdultak és ijedten meredtek egymásra. Sanyának letört két-három tüskéje, amiből Tapsifüles talpában is került. Kétségbeesetten féllábon ugrálva jajveszékelt és hatalmas könnycseppek gördültek le a rémült pofiján.

Sanya próbálta összeszedni magát, sajgott a feje, az orra, a vér is kicsordult apró kis lábujjából, amitől nagyon megrémült. Ugribugri eszeveszetten szaladt Sanyához, onnan Tapsifüleshez, majd vissza Sanyához, majd Tapsifüleshez. Fogalma sem volt hogyan tudna segíteni tesóján és barátján.

Éppen arra járt Nyúl Margit az erdő ápolónője. Hangokat hallott, arra az irányba vette útját. Amint ért közelebb, sírást hallott, jajveszékelést. Ekkor szaporábban szedte lábait. Amikor odaért, látta, hogy ott van a két nyúl testvér és a kis süni.

- Sziasztok gyerekek! Mi történt? - kérdezte a riadt társaságot.

- Mi csak bújócskáztunk, aztán majd Sanya egy nagyot bucskázott, aztán Tapsifüles Véletlenül Sanyára lépett és a tüskéje a talpában maradt. - szipogta rémülten Ugribugri.

- Na lássuk csak azt a lábat! - mondta mosolyogva Nyúl Margit.

Amint nyúlt volna a lábához, gyorsan elhúzta. Nagyon sajgott a lába és nagyon félt, hogy nagyobb fájdalmat okoznak.

- Mutasd a lábad, nem tudok segíteni, ha nem engeded, hogy megnézzem.

- De nagyon fáj! - szipogta Tapsifüles és patakzott a könnye, hogy alig bírta törülgetni.

- Kis butus! Segíteni akarok és meggyógyítani. Na lássuk azt a sérült lábat! - kérte mosolyogva, kedvesen.

Óvatosan nyújtotta oda a lábát, sziszegett pedig még csak hozzá sem ért. Aztán félénken óvatosan még közelebb nyújtotta.

Nyúl Margit elővette az elsősegély táskájából a szükséges fertőtlenítőket, csipeszt. Majd olyan ügyesen kikapta a talpából a tüskét, hogy meg sem nyekkent Tapsifüles. Gondosan bekötözte.

- Kész is vagyunk! Nagyon ügyes voltál! - megsimogatta a fejét.

- Köszönöm szépen! De még nagyon fáj! - mondta a kis nyúl.

- Meglátod, holnap már sokkal jobb lesz. -nyugtatta meg Margit.

- Na lássuk mi van veled Sanya.- szemügyre vette a fejét amit fájlalt, az orrán a horzsolást és a lábujját.

Türelmesen hagyta Sanya, hogy megvizsgálja.

Margit csóválta a fejét mikor Sanya feljajgatott amikor a lábát vizsgálta.

- Bekötözöm a lábad és pihentetni kell egy pár napig. - mondta csendben és gondosan ellátta a horzsolását is.

- Akkor azt jelenti, hogy nem tudok holnap jönni játszani? - kérdezte Sanya.

- Igen, azt jelenti. - válaszolta Margit.

- Nagyon ügyes és bátor voltál! - cirógatta meg Sanya fejét is.

- Köszönöm szépen! - mondta büszkén Sanya.

- Most pedig menjetek haza és pihenjétek ki a nagy ijedséget, aludjatok egy hatalmasat! - mondta búcsúzóul.

Sanya ekkor eszmélt fel, hogy már jó késő van. Nem ért haza ebédre, elszökött és ezért meg is kapja a büntetést.

Elbúcsúzott barátaitól és elindult hazafele. Nem tudott szaladni, lassan bicegett.

Eközben Simon hiába hívta Sanyát, nem válaszolt. Rémülten keresni kezdte, de nem találta meg.

- Sanya,Sanya! Gyere elő! – hívta.

Hiába hívta, Sanya nem jött elő. Ekkor elindult hazafelé egyedül lógatott orral. Csak arra tudott gondolni,hogy mit tud mondani szüleinek,hogy Sanya hol van. Mikor közelített haza,látta,hogy sünpapa gyanúsan kémlelte fiát,aki lógatott orral egyedül tért haza.

- Hát az öcséd hol van? – kérdezte sünpapa az udvaron.

- Nem tudom. Mindenhol kerestem, de nem találtam rá. – válaszolta.

- Na ne lógasd az orrod, csaknem nyelte el a föld. Talán megviccelt és ott lapul valamelyik bokorba. – nyugtatta Simont.  

Samu titokban azt remélte,hogy tényleg ott lapul valahol.

A konyhában sünmama befejezte a tennivalóit, megterítette az asztalt szépen az ebédhez és gondolta, hogy illene a vázában vágnia azokból a szép rózsákból, ami a kertjükben ékeskedik. 

Elvette a metszőollót és sietett a kertbe, hogy amíg ebédelni kell már a rózsák is ott legyenek a vázában.

Ekkor szaladt elébe Simon és mondta, hogy elveszett Sanya.

- Elveszett? Hogy a csudába tudott elveszni? – vonta kérdőre fiát.

- Nem együtt mentetek játszani?

- De igen, de izé…, én nem mindig figyeltem rá. – dadogta zavartan.

- Na akkor itt maradsz és várod, hátha haza érkezik a kis csavargó amíg mi keresésére indulunk.

- Nem mehetek én is?

- Nem, nem jöhetsz. – mondta határozottan sünmama.

Sünmama és sünpapa égre-földre keresték már Sanyát.

Aggódtak, hogy hol lehet. Soha nem csavargott el.

- Sanya! Sanya! – kiabálták.

Nem jött válasz.

Amint beljebb értek az erdőben, egyszer csak hallották, hogy közeledik feléjük valaki. Megálltak és kíváncsian várták, hogy ki közeledik feléjük.

Egy közelgő szipogó hang közelített.

Sanyának fájt a lába, a feje és éhes is volt. Hangosan korgott a gyomra. Meg volt rémülve, mert nem találta az utat amelyik haza vezette. Meg-megállt, szét nézett és találgatta, hogy melyik irányba haladjon. De csak arra tudott gondolni,hogy megkapja a magáét ha egyszer hazatalál. 

Ebben a pillanatban bele botlott valamiben, hogy orra bukott. Szerencsére be volt kötözve és nem érte újabb sérülés.

- Úristen! Hisz ez Sanya! – kiáltott fel sünmama.

- Mama! Mama! – kiáltott fel kétségbeesetten Sanya.

- Hát mi történt veled? – emelte fel fiát a földről.

- Te vagy az Sanya? – kérdezte sünpapa.

- Igen, én vagyok papa.

- Miért vagy így bekötözve? Mi történt veled? – kérdezte sünmama aggódva.

- Lássam, nincs semmi bajod?

Nagyon örült Sanya, hogy megtalálták a szülei, elmesélte, hogy mi történt az erdőben a barátaival és hogy épp arra járt az erdő ápolója, aki gondosan ellátta őket. 

Sünpapa a hátára vette Sanyát és úgy mentek haza.

Amikor hazaértek, kezet mostak és asztalhoz ültek ebédelni. Mindenki éhes volt már.Nagy meglepetés volt, mikor sünmama elővette a málsáspitét. Jól tele is pakolták a hasukat, hogy alig tudtak mozogni.

Sanyának pihennie kellett, így nem mehetett ki játszani és meg kellett fogadnia, hogy többé egyedül nem megy messzire. 

Azóta a nyúltestvér barátok gyakran meglátogatják őket és ők is meglátogatják a nyúltestvéreket amikor a szülők elengedik őket. Örök barátok lettek négyen, sokat kalandoznak együtt, mindig vidámak együtt.

Sanya soha többé nem csavargott el, egy életre megtanulta a leckét.