Barion Pixel

Az élet forrása


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    feb
  • 23

 
Az élet forrása
Tomika egy átlagos óvodás kisfiú – bocsánat nagy fiú – volt, hiszen nagycsoportos óvodás.  Szeretett oviba járni, de már alig várta, hogy iskolás lehessen, mert szeretett volna mindent tudni. Úgy gondolta, ha iskolás lesz és tud majd ol...

Kép forrása: https://pixabay.com/

 

Az élet forrása

Tomika egy átlagos óvodás kisfiú – bocsánat nagy fiú – volt, hiszen nagycsoportos óvodás.  Szeretett oviba járni, de már alig várta, hogy iskolás lehessen, mert szeretett volna mindent tudni. Úgy gondolta, ha iskolás lesz és tud majd olvasni, akkor mindent megtud amire kíváncsi, mert a szülei is folyton olvastak szabadidejükben hol neki, hol maguknak. Nagyon szeretett a szabadban játszani, futkosni, labdázni pajtásaival.

Egyszer az óvónéni bejelentette, hogy kirándulást szerveznek. A gyerekek nagy izgalommal várták. Az óvónéni elmesélte, hogy vonatra szállnak, azzal fognak utazni egy ideig, majd gyalog folytatják útjukat egy hegyre, ahol meglátogatnak egy forrást is, mely a hegy belsejében fakad.  Mivel már nagycsoportos ovisok, néhány szülő kíséretében egész nap kirándulni fognak és az ebédet is ott fogyasztják el. Tomika és barátai eltervezték, hogy a hegyen bújócskázni fognak, mert ott van rá igazán lehetőség, közben pedig a lányokat is lehet ijesztgetni. Otthon édesanyjának nagy örömmel újságolta el, hogy kirándulni mennek és szülők is mehetnek, de anya azt mondta, hogy ő és  apa dolgoznak, nem tudnak vele menni.  

A sok játékkal és némi tanulással eltelt a hét, elérkezett a péntek, a kirándulás napja. Tomikát édesanyja kísérte el szokás szerint az oviba, kis hátizsákját megrakta mindenféle jóval és még labda is került bele.  A gyerekzsivaly hamarosan elült, amikor Kati néni, az óvónéni kiadta az indulás jelszót.

A vasútállomás az ovi közelében volt, ezért a gyerekek ismerték az utat, többször is elmentek a csoportos séta idején vonatokat nézegetni. Legtöbb kisgyerek nem is ült még vonaton, ezért nagy volt az izgalom. A vonat lépcsője jó magasan volt, a kisebbeknek segíteni kellett a felkapaszkodásban.  Egy külön fülkében aztán helyet foglalt az egész csoport. Egyszer csak egy nagy döccenés, elindult a vonat. Tomika nagy gyönyörűségére az ablaknál állt barátaival és figyelték, mint suhannak el a fák, ahogy a vonat egyre gyorsabban haladt. Az ablakból láttak autókat menni az úton, néhol halastavat, máskor pedig embereket és járműveket, amint a sorompónál állva várták, hogy elhaladjon előttük a vonat. Nagyon jó móka volt az utazás, gyorsan elszaladt az idő, óvónéni mondta, hogy készüljenek, mert amint megáll a vonat, leszállnak.

A vonatról leszállás is viccesre sikerült, mert a gyerekek úgy ugráltak le a lépcsőről, a szülők segítsége mellett. A kis csoport megvárta, amig a vonat tovább suhan, majd az állomást elhagyva, egy kis erdei útra tértek rá. A napocska sütött, jó idő volt. A gyerekek jókedvűen haladtak, miközben óvónéni megmutogatta nekik, hogy melyik fának mi a neve, kergették a pillangókat, szagolgatták a virágokat. Kati néni azt is elmesélte, hogy nem szabad leszakítani a virágokat, mert akkor a virágok örökre elalszanak, elhervadnak, csak addig szépek és illatosak, amíg a gyökerük a földben van. Láttak bogarakat, hangyabolyt, amiben szorgos hangyák rohangáltak, lepkéket, madarakat. Egy réten letelepedtek, ahol lehetett futkosni, labdázni, bújócskázni, akár bukfencezni is, a játékban az idő nagyon gyorsan elrohant. Néhány kisgyerek már elfáradt, így óvónéni kérésére leültek csendben pihenni, hallgatták az erdő  hangjait, a madarak énekét, a bogarak zümmögését, a szél zúgását a fák között. Megcsodálták a lombok között átszűrődő napfényt,  a fák mohos oldalát, szóval volt nézni való bőven, illetve ha csendben maradtak a felnőttek kérésére, akkor hallgatni való is akadt.  Tovább sétálva egyszer csak  víz csörgedezését hallotta a kis csoport, amikor óvónéni csendre intette a gyerekeket. Megérkeztek a várva-várt  forráshoz. Eljött a pihenés és az ebéd ideje. Közben óvónéni elmesélte, a forrás történetét.

Egyszer, nagyon régen, ennek a hegynek a tetején volt két kis ér, a medrük egymást keresztezte, ahol aztán egyesülve vidám patakként  csörgedeztek tovább, a völgy irányába.  Ez a víz látta el az erdőben élő állatokat ivóvízzel, sok őzike, nyuszi, szarvas, de még vaddisznó is itt oltotta szomját.  Emberek jártak ide pihenni, a természetben gyönyörködni. Egyszer aztán egy erdőgazdaság úgy döntött, hogy a hegy egyik oldaláról kivágják a fákat, hogy legyen az embereknek mivel fűteni télen. Így is tettek, egy nagy darabon kivágták a fákat, egész nap zúgtak a fűrészek, traktorok berregtek és csupasz lett a kijelölt terület. A következő napokban szándékoztak fiatal facsemetéket ültetni a fák helyére, hogy ismét helyreálljon az erdő egyensúlya. Igen ám, de éjszaka jött egy hatalmas vihar, szakadt az eső, villámok cikáztak, az esővíz lefolyt a csupasz földön és vitte magával a föld felső rétegét, vitte magával a kis folyót is, aminek elmosta a medrét. A nagy vihar csak másnap reggelre állt el, hátrahagyva a pusztítást, amit a hegyoldalban végzett. A víz lefolyt a völgybe, ott beszívódott a talajba, a kis patak pedig eltűnt.  

Az erdő oldalában okozott sebet befoltozták, az elültetett  fák növekedni kezdtek, de a kis folyó nem került elő.  Szomorkodtak az állatok, itt már nem tudtak inni, csak az erdőbe kitett mesterséges itatóból ihattak, amiket a vadászok töltöttek meg vízzel, de ez nem volt olyan ízletesen friss, mint a természetes víz. Múltak az évek, az emberek elfeledték a kis folyót, amikor egyszer csak a hegy oldalából elkezdett csörgedezni a forrás vize. Az erdei állatok hamar felfedezték és ismét birtokba vették, de szívesen felkeresték a kirándulók is. 

A természetvédők észlelték, hogy a hegy oldalában keletkezett egy apró barlang.  A víz kivájt magának egy medret, keletkezett egy kis tavacska, amikor pedig túlcsordult a víz a tó medrén, forrás fakadt a hegy oldalából. A hűsítő tiszta víz lecsorgott az enyhe lejtőn, csörgedező patakká vált ismét.

 A régen eltűnt két folyó újjá éledt, kristálytiszta vizét ismét felkínálta  állatok és emberek számára. Emlékeztetve őket arra, hogy védjék, óvják az erdőt, mert nem mindig történik ilyen csoda, hogy a folyók újra életre keljenek.

 

Balatonszabadi, 2023. január 08.

Kucska Ottóné, amatőr író

Ezt a mesét írta: Kucska Ottóné amatőr író

Gyakorló nagymamaként évekig, fejből mondtam meséket az unokáimnak. Mivel már kinőttek a mesélő korszakból, így azóta leírom a kitalált meséket. Nyugdíjas vagyok, sokat olvasok, én megmaradtam a könyvek szereteténél, de naponta használom az internetet is a 74 évem ellenére. A meséken kívül szeretek novellákat is írni ráérő időmben.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások