Barion Pixel

Az életmentő kiscica - Részlet a Kisgazdik és kedvenceik c. meseregényemből


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vöric, az elkóborolt kiscica szomorúan bandukolt az erdőszéli úton, amikor egy hangra lett figyelmes:
– Segítség, segítség! – jött valahonnan egy vékony kétségbeesett hangocska. A kiscica hegyezte a fülét, aztán elindult a hang irányába. Ágak, szúrós bogyók kö...

Kép forrása: mesterséges intelligencia által generált kép

Vöric, az elkóborolt kiscica szomorúan bandukolt az erdőszéli úton, amikor egy hangra lett figyelmes:

– Segítség, segítség! – jött valahonnan egy vékony kétségbeesett hangocska. A kiscica hegyezte a fülét, aztán elindult a hang irányába. Ágak, szúrós bogyók között jutott egyre közelebb a segélykérőhöz. Meg is pillantotta a pici piros állatkát, aki egy csillogó, vékony szálakból szőtt háló közepén kapálózott.

„Nini, hiszen ilyen állattal már otthon is találkoztam, de az röpködni is tudott.” – jutott eszébe egy emlékkép.

– Miért nem repülsz el? – tudakolta a katicától.

– Repülnék én, de beleragadtam Pepi hálójába. Segíts, kérlek, szabadíts ki! Te hatalmas és erős állat vagy, biztosan elbánsz ezzel a pókhálóval.

Vöric óvatosan nyúlt a háló felé. Nem tudta, mire számíthat, ha hozzáér. Azon kívül, hogy a háló elszakadt és rátapadt a mancsára, nem érzett semmi rosszat. Így már bátrabban szaggatta a pókhálót, egészen addig, míg a katica ki nem pottyant a közepéből.

– Hú, ez meleg helyzet volt! – rebegte a pöttyös bogárka, majd megtornáztatta a lábait és a szárnyait. – Kató vagyok, és láttam már ilyen állatot, mint te vagy. De nem itt az erdőben, hanem az emberek körül.

Azzal töviről-hegyire elmeséltette Vöriccel elkóborlásának történetét. Sajnálta a cicát, hogy nem talál haza, és mindenképpen segíteni akart neki az életmentésért cserébe.

– Ha gondolod, kivezetlek az erdőből – ajánlotta fel. – Aztán majd érdeklődöm a barátaimnál, hátha kiderül, hogy melyik házban laksz –, azzal már fel is emelkedett a macska feje fölé.

Lassan röpködött, néha megpihent, hogy a fáradt cica utolérje. Ahogy ritkultak a növények, egyre világosabb is lett. Egyszer csak ott voltak az erdő széli útnál, ahol Kató elköszönt Vörictől, aki az út szélén sétált tovább a falu irányába. A csendet hirtelen surrogás és gyerekbeszéd törte meg. A cica megijedt, jobbnak látta újra elbújni egy sűrű bokor alá. Ahogy a gyerekek tovább bicikliztek, előmerészkedett.

     „Olyan ismerős, finom illatokat hagytak itt ezek a kisemberek. Ezt már megnézem magamnak. Nyami…, ez finom, ilyet ma már ettem” gondolta a kiscica, aztán már majszolta is a kenyérdarabkákat.

– Hagyjál nekem is! – hallott a háta mögül egy ismeretlen hangot. Megfordulva nem látott senkit. Ahogy körbe kémlelt, valami sárgás-zöldes csillogást vélt felfedezni az egyik fa tövében. Elindult a fénylő pontok gazdája felé, aki egy békésen heverésző fiatal róka volt.

– Persze ide is hozhatnád a részemet! – ásítozott a lustálkodó ravaszdi.

Vöric semmi rosszat nem látott a kérésben, ezért visszafordult, és a vajas kenyér megmaradt részeit odatette a róka elé.

– Ez nagyon finom, én ma már kóstoltam. Nyugodtan edd meg, a kisemberek hagyták itt.

Ezekre a szavakra a róka félretolta az ennivalót.

– Nekem az emberektől nem kell semmi! Irigy jószágok, amikor a tyúkjukat akartam elcsenni, majdnem agyonvertek. Én Sunyó vagyok, a róka és emberrel nem barátkozom! Jobban tennéd, ha elkerülnéd őket, nem szeretik ők az ilyen vörös színű állatokat, mint mi vagyunk!

A kiscica elszomorodott ezekre a szavakra, de mivel éhes volt még, elmajszolta a maradék kenyeret. Aztán Sunyó kérdéseire válaszolva elmesélte, hogyan került ide.

– Láttam én a faluban ilyen állatokat, mint te vagy. Nagy barátságban élnek az emberrel. Ez számomra érthetetlen, de hát ti tudjátok, mi a jó nektek. Gondolom így kevesebbet kell vadásznotok, mert kaptok ennivalót az embertől. Ha jól emlékszem, macskának hívnak benneteket. Vissza kéne jutnod az emberek közé, nálunk neked nincs helyed – tanácsolta a róka, majd tovább bóbiskolt.

„Kár, hogy nem lettem a rokona vagy a barátja Sunyónak! Ő olyan okos és erős” lépegetett tovább a bokrok alatt Vöric.

 

 

Gyöngyösvári Mara, amatőr meseíró

PRÉMIUM Gyöngyösvári Mara Prémium tag

Varga Mária Gyöngyi nyugdíjas tanítónő vagyok. Tíz éve kezdtem mesés történeteket írni, melyek az alsó tagozatosoknak szólnak. Magánkiadásban adtam ki három gyermekkönyvemet, melyek főszereplői: Balambér nyuszi, Vöric cica és a körhintába fogott pónik. Ezeket a gyermekregényeket Gyöngyösvári Mara álnéven írtam, kereskedelmi forgalomban már nem kaphatók. Legújabb meseregényem főhőse Pogi, a szökött tacskókölyök....


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások