Mesék a parkból_11. rész: A felderítők

Mesék a parkból_11. rész: A felderítők.

11. A felderítők

Peti javaslata volt az is, hogy a park túlsó felében levő tóhoz induljanak, két irányból megközelítve azt. Emi mesélte, hogy Rozsdás gyakran eljárt horgászni a falu horgásztavához. Lehet, hogy megérezte a víz közelségét és egy kis horgászathoz támadt kedve?

A levendulástól két út is vezetett a tóhoz, ezeken indultak el a gyerekek. A parkban sétáló felnőtteket és a játszadozó gyerekeket is kérdezgették nem láttak-e egy vörös cicát. Sajnos csak nemet válaszoltak a megkérdezettek. Nagyjából egyszerre érkeztek meg a tóhoz a „felderítők”. Szomorúan állapították meg, hogy pont annyit tudnak Rozsdásról, mint fél órával ezelőtt.

Erika és Emi csodálattal bámulta a tavon úszkáló fekete hattyú párt. Ők még ilyen madarakat sohasem láttak, legfeljebb fehérben.

– Elneveztük őket Lénának és Leninek – magyarázta Lívia. – Nem félnek tőlünk, mi gyakran jövünk hozzájuk. Szoktunk nekik hozni ennivalót, amiből persze a kacsák is kapnak. Nézd, már meg is indultak felénk!

És tényleg, egyre közelebb úsztak a bámészkodó gyerekcsapathoz. Lívi a zsebeiben kotorászva talált pár szem apró magot, amit valójában Kölesnek hozott, útravalóul. A hattyúk egy darabig várakoztak még, de mivel az etetés elmaradt, megfordultak és újra a tó közepére eveztek.

– Jó, hogy nálam van a telefonom! – örvendezett Erika. Rami barátnőm örülni fog, ha megmutatom a fekete hattyúk képét. Tudjátok ő beteg, kerekesszékkel tud csak közlekedni. De mindent tud az állatokról, én is sokat tanultam tőle.

Emin ismét úrrá lett a szomorúság. „Már csak öt óránk van, hogy megtaláljuk Rozsdást.”

– Vissza kéne menni újra a levenduláshoz! – állt elő javaslatával. – Hátha ott vár már bennünket a cicám.

Zsolti tudott egy harmadik, rejtett ösvényt is, ami a levenduláshoz vezeti őket, ezen indultak vissza a gyerekek. A nyuszik értetlenül bámészkodtak. Annak persze örültek, hogy a nagy víztől eljöttek, hiszen ők jobban szeretik a szárazföldet, főleg, ha szép zöld fű borítja. A három fiú már járt erre, amikor indiánosat játszottak a nyári szünetben. A lányoknak ez új terep volt, még Lívinek is. Érdeklődve figyelték, hogy itt mennyi érdekes fát, bokrot lehet látni, nem csak a megszokott platánokat és nyíreket. Egy kisebb tisztáshoz értek, melynek közepén egy vadkörtefa álldogált, alatta sok-sok hullott gyümölccsel. Ez még a fiúknak is újdonság volt, nyáron nem tűnt fel nekik, hogy ez egy gyümölcsfa. A bámészkodó gyerekek egy kis pihenőre megálltak. Peti valami ép gyümölcsöt próbált találni a fa alatt, amikor egy jó érett körte eltalálta. A körtehullást aztán hangos madárcsicsergés követte.

– Hiszen ezek papagájok! – mondta Emi. – Tudjátok az egyik barátnőm is papagájokat tart. De hogy kerültek ezek ide?

Emi hangjára azonban nem a papagájok válaszoltak, hanem egy nyávogó hang hallatszott a tisztás szélén lévő bokor alól.

– Ez Rozsdás! Száz közül is megismerem a hangját.

Azzal óvatos léptekkel közeledve szólongatta a cicáját. Az ismerős hangra aztán ki is dugta a fejecskéjét a bokor alól Rozsdás. Ő is örült, hogy viszontlátja gazdáját. Már kezdte unni a leskelődést a fán hangoskodó ismeretlen szárnyasok után. Egerészni és horgászni már elég jól tudott, de a madárfogásról még csak meséltek neki az otthoni macskabarátai, Füstös és Kormos. Talán Rezső bá’, az öreg kandúr majd megtanítja madarat fogni! Ezekkel a gondolatokkal szépen be is sétált a ketrecébe. Emi boldogan zárta rá a ketrecajtót a kis szökevényre. A többi gyerek is együtt örült a felderítő akció sikerének.