Balambér vakációja - 20. fejezet - Szállodai tapasztalataim

Balambér vakációja - 20. fejezet - Szállodai tapasztalataim.

– Milyen szerencse Ágikám, hogy Géza ennyire tájékozott a kisállatokkal kapcsolatban. Kaptunk tőle több címet is, ahová jövő héten elhelyezhetnénk Balambért.

Miről beszélnek ezek? Engem elhelyeznek valahová? De miért, hiszen eddig csak szerettek, akkor most miért nem kellek nekik? Egyre nyugtalanabbul kezdtem a ketrecemben mozgolódni. Erre már Feri is felfigyelt.

– Még a végén Petinek lesz igaza, és Balambér tényleg ért emberül. Megnyugtatom, hogy nem kell félni az állathoteltől. 

Elmondta apa, hogy a jövő hetet egy balatoni szállodában töltik együtt a gyerekekkel, mert hát egy kis kikapcsolódás nekik – mármint a szülőknek – is jár. Oda viszont engem nem vihetnek, Etel nénire nem bízhatnak. A pesti nagyiéknál pedig ott az allergia. Még jó, hogy Géza megadta egy közeli faluban lévő állathotel telefonszámát is. Most megy és felhívja őket, hogy megbeszélje a feltételeket. Azt is mondta, hogy nyugodjak meg, mert ha Géza ajánlotta ezt a megoldást, az csak jó lehet. Na, ebben van valami. Gondolkodtam, és rájöttem, hogy Géza bátyámtól én tényleg csak jót kaptam eddigi életemben. Miért lenne most másképp? 

Másnap Gusztival erről is beszéltem. Ő még sosem volt hotelben, de a parkban több kutya is mesélt neki az ilyen nyaralásáról. Mindegyik azt mondta, ki lehet bírni. 

A hotelbe apa és Peti fuvarozott el. Kisgazdám mindenképpen látni akarta, hol leszek nélküle egy hétig. Hamar megérkeztünk a „Kiskedvencek” nevű állatszállodához. Ahogy kiszálltunk, hangos morgások, vonyítások verték fel a csendet. A tulajdonosok – egy kedves, fiatal pár – megnyugtatták gazdáimat, hogy engem az épületben helyeznek el, itt az udvari ketrecekben a kutyák laknak. Óvatosan körülkémleltem, négy kutyát láttam bezárva. Ők is engem figyeltek és bizalmatlanul vicsorogtak rám. Jó lesz távol tartani magam ezektől a fenevadaktól.

Bent a házban egy nagy szobában voltak a szelídebb házikedvencek, Vilihez, Döncihez hasonlóak, meg madarak, nyuszi is volt kettő. És egy különös pofijú, hosszú testű, vékony állat. Ilyent még nem láttam, ezért vele kezdtem a bemutatkozást:

– Szia, én Balambér vagyok, törpe kosorrú nyuszifiú, pontosabban bak. Benned kit tisztelhetek?

– Muskátlinak szólít a gazdám, vagy röviden csak Musinak. Foglalkozásom vadászgörény, de nem kell félned tőlem, mert igaziból nem vadászom senkire. Hiszen Misu, a gazdám gondoskodik rólam. Most is idehozott, amíg ő külföldön nyaral. Én már tavaly is voltam itt, jól teltek a napjaim. 

– Azért a görit egy másik szobába kéne vinni, hátha feltámad benne a ragadozó szenvedély ettől a három nyúltól – kiáltotta az egyik gondozó a másiknak.

Így aztán nem is láttam többet Musit, pedig nagyon szimpatikus jószágnak tűnt. A két nyuszival, Hortenziával és Bubuval jó barátságot alakítottam ki a hét folyamán. Nekik nem volt még annyi kalandjuk, mint nekem, sőt még lifttel sem utaztak. De azért ők is tudtak nekem érdekeseket mesélni. Egyikük például vitorlázott a Balatonon, a másik meg már külföldön is járt. Azt mondta, hogy ott vannak olyan szállodák, ahová a gazdik bevihetik a kedvenceiket. Talán majd egyszer én is eljutok külföldre!

A hörcsögökkel és a tengerimalaccal nehéz volt beszélgetni. Őket csak a környezetórás mesém érdekelte, másra nem is figyeltek. Amúgy kevés beszédűek voltak.

Bezzeg a madarak! Mint kiderült, ők papagájok: Lonci és Roli, ketten egy nagy kalitkában. Hát ezeknek be nem állt egész nap a szájuk, azaz a csőrük. Azzal dicsekedtek, hogy tudnak emberül. És tényleg egészen úgy hangzott néha a beszédük, mint a gazdámé. Már a gondozóink is azon tanakodtak, hogyan kéne elnémítani őket, mert mi többiek nem tudtunk rendesen pihenni tőlük. A papagájokat a postagalambok munkája érdekelte. Főleg az, hogy fizetésért dolgoznak-e, vagy önkéntesek. Erre nem tudtam a választ, hiszen Berci erről nem beszélt nekem. 

Azért nem panaszkodom, tényleg figyeltek rám az itteni emberek. Megkaptam mindazt, amihez otthon hozzászoktam, legfeljebb a szabad játékból és a meghitt beszélgetésből volt kevesebb. A többiek azt mondták, hogy még maradnak, mikor apa és Peti értem jöttek. Én nem bántam, hogy végre hazamehetek, hiszen ahogy apa szokta mondani: „Mindenhol jó, de legjobb otthon.”