Erdei mese

  • 2022.
    aug
  • 20
https://ggwebsite.com
Erdei mese
Az erdő csendjét az egyre erősödő harkálykopogás zavarta meg. Dr. Fakír, a csokornyakkendős fakopáncs fáról fára haladva tudatta az erdő lakóival, hogy délután gyűlést tartanak a szokott helyen. A „szokott hely” pedig a legöregebb tölgyfa a...

Kép forrása: csomagolópapír

Erdei mese

Az erdő csendjét az egyre erősödő harkálykopogás zavarta meg. Dr. Fakír, a csokornyakkendős fakopáncs fáról fára haladva tudatta az erdő lakóival, hogy délután gyűlést tartanak a szokott helyen. A „szokott hely” pedig a legöregebb tölgyfa alatti tisztás volt. Itt jöttek össze időnként az erdő sorsáért aggódó állatok, de volt, hogy egy kis traccsolásra vágyva csak úgy találkoztak. Most a nyugtalan harkálykopogásból ítélve fontos megbeszélnivalójuk lesz – gondolták legtöbben.

Elsőként Rókica érkezett, majd lassanként a többiek is ideértek: Sünci, orrocskáján kis pápaszemével, Cicóka, az apró cilinderes cickány és Negróka, a fekete bundájú mókus. Volt, akiknek nem kellett idejönni, hiszen állandóan itt tartózkodtak. Pöttyös és Bársony a két nagyra nőtt gomba és a tölgyfa szomszédságában hajladozó és illatozó vadrózsabokor, Rózsika.

Dr. Fakír a tölgyfa legalsó ágain várta, hogy teljes legyen a csapat. Miután ellenőrizte a létszámot, rögtön bele is kezdett mondandója kopogtatásába. Indulatosan mesélte társainak, hogy a régen még szép tiszta erdejükben mostanában mennyi szemetet lehet megfigyelni. Ő, akárcsak Negróka, a magasból sokkal több mindent lát, mint a földön mozgó, vagy egy helyben ácsorgó barátai. A mókus is csatlakozott a harkály mondanivalójához. Még azt is elmakogta a többieknek, hogy egyre többször találkozik értelmetlenül letört és eldobált gallyakkal, ágakkal. Cicóka élénk cincogással panaszolta, hogy egyik nap valamilyen átlátszó, zizegő izébe kóstolt bele, amitől aztán egész délután fájt a hasa. De így jártak a rokonai is, akik a színes csokipapírokat megízlelve megbetegedtek. Sünci arról panaszkodott, hogy tegnap órákba tellett, mire a tüskéibe fennakadt papírszalvéta maradványoktól meg tudott szabadulni. De ő is megjárta már, amikor az eldobált ételmaradékokba belekóstolt. Leginkább azon aggódott, hogy a kicsinyei is megesznek valamit, amitől betegek lehetnek. Rókuci figyelmesen hallgatta társait, majd beszámolt arról, hogy miféle dolgokba botlott bele a napokban kedvenc ösvényein. Csupa olyasmit említett, aminek nem az erdőben volna a helye: zacskók, flakonok, papírdarabok. Még a gombáknak is volt panaszuk, elmondták, hogy több távoli rokonukat pusztították el ok nélkül. Rózsika szomorúan sorolta, hogy mi minden szokott a tüskéibe akadni, elcsúfítva őt és gyönyörű rózsaszín virágait. Az állatok megállapították, hogy most is van néhány papírdarab a vadrózsabokron. Gyorsan megszabadították a fecniktől Rózsikát.

Igen ám, de a többi panasszal mit kezdjenek? Azt mindnyájan tudták, hogy nem az erdő lakói azok, akik miatt mindezt el kell viselniük. Látták és egymástól is hallották, hogy ez az „Ő” műve, vagyis az erdőbe látogató ember az, aki szemetel és rongál. Vele pedig nem tudnak szót érteni, csak reménykedhetnek, hogy egyszer már az embereknek is feltűnik, mennyit romlott az erdő állapota.

Csöndes tanakodásukat egyre erősödő zajok, ágrecsegés, döngő léptek, sőt emberi hangok szakították félbe. A harkály a lombkorona tetejére röppent, a többiek ijedten bújtak az avarba, szaladtak be a bokrok közé. Rózsika összecsukta virágait, a gombák meg csak reménykedtek, hogy nem tapossák el őket.

- De szép kis tisztás! – kiáltotta el magát a csapat élén lépegető idősebb ember. – Itt egy kicsit megpihenhetünk…. Figyeljetek, csak, a közelben egy harkály kopácsol! Érzitek ti is ennek a rózsabokornak az illatát? …Vigyázzatok arra a két szép nagyra nőtt gombára, hadd díszelegjenek még egy darabig!

A gyerekek fülüket hegyezve figyelték a madárhangokat és jó nagyokat szippantottak a rózsaillatú levegőből. A gombáknak sem lett bántódásuk, óvatosan kerülgették őket.

- A zsákokat a tisztás szélére állítsátok! Szerencsére itt nem sok munkánk lesz, nem látok mást csak néhány papírfecnit a rózsabokor alatt.

Azokat néhány pillanat alatt összekapkodta, majd a zsákjába rejtette az egyik gyerek. Körbeültek, majd falatozni kezdtek a magukkal hozott elemózsiából. Evés után mindent elraktak maguk után, csak néhány morzsa maradt a fűben. Erre azonban már fenték a csápjaikat a közeli hangyaboly most is szorgoskodó katonái.

Míg az emberek az uzsonnájukat fogyasztották, Rókuci és a kismókus közelebb merészkedett a tisztás szélén sorakozó zsákokhoz. Mivel áttetszőek voltak, láthatták, hogy csupa szeméttel vannak megtöltve. A két kis állat csodálkozva nézett egymásra, hiszen eddig ők még csak szemetelő emberekkel találkoztak.

- De jó lenne, ha minden ember így vigyázna az erdőnkre, mint ez a csapat! – gondolták, azzal egyikük a sűrű bokrok közé a másik a tölgyfa koronája felé vette az irányt.

 

 

 

Gyöngyösvári Mara, amatőr meseíró

Varga Mária Gyöngyi nyugdíjas tanítónő vagyok. Hét éve kezdtem mesés történeteket írni, melyek az alsó tagozatosoknak szólnak. Negyven éven keresztül tanítottam 6-10 éves gyerekeket. A tőlük hallott sok kedves történet, az együtt átélt élmények inspirálták írásaimat. Magánkiadásban adtam ki három gyermekkönyvemet, melyek a gyerekek és az állatok barátságáról szólnak. Főszereplőik: Balambér nyuszi, Vöric cica...