A lila Füles meséi - A varázsgomb

A lila Füles meséi - A varázsgomb.

A lila Füles meséi: A varázsgomb

– Ejnye, Gréti! Megint rosszul gomboltad be a kardigánodat! – mérgelődött Giza mama a reggeli készülődésnél. – Na majd ovi után gyakoroljuk a gombolkozást, meg a cipőkötést is!

Így is történt, mikor hazaérkeztek, előbb a cipőkötéssel kellett megküzdeni Grétinek, aztán a gombolkozást is néhányszor elismételte a kardigánján. Az átöltözés és az uzsonna után nagyi szobájában keresett valami érdekes játékot a kislány. Meg is pillantotta nagymamája szép színes gombosdobozát. Valaha finom kekszekkel érkezett hozzájuk ez a fémdoboz, aztán hamar kiürült, és így lett az otthona a gomboknak. A mai sok gombolkozás után kedve támadt Grétinek csak úgy játszadozni a gombokkal. Forgatta, válogatta, sorba rakosgatta őket. Aztán mikor ezt megunta a nagyijához fordult:

– Mama, szerinted Füles tudna olyan mesét mondani, ami a gombokról szól?

– Kérdezd meg, aztán majd kiderül! – válaszolta a nagymama.

A kislány szokásához híven a fülesfotel egyik fülébe súgta a kérését, a nagyi a másik fülhöz hajolva hallgatózott, majd kisvártatva mesélni kezdett.

„Egyszer régen egy Gombolda nevű városkában élt egy cserfes kislány, Julcsi. Szinte be nem állt a szája, naphosszat csak fecsegett. A felnőttek és a gyerekek is megunták egy idő után hallgatni Julcsit. A kislánynak persze nem esett jól, ha rászóltak vagy egyszerűen faképnél hagyták a sok beszéde miatt.

– Bárcsak lenne rajtad valami varázsgomb, amit megnyomva elhallgatnál legalább egy kis időre! – kívánta egyszer Julcsi anyukája.

– Az tényleg jó lenne! Kevesebbszer szólnának rám, meg több barátom is lehetne! – tetszett a kislánynak az ötlet. – Nézzük meg a gombosdobozodat, anya, hátha találunk benne varázsgombot! – azzal már hozta is anyukája varrósdobozát Julcsi.

– Legyen ez az én varázsgombom! – választott egy csillogó, gyöngyházfényűt gombot.

– Jól van, akkor most felvarrjuk a nadrágod oldalára – válaszolta az anyuka és rögtön munkához is látott.

Egész csinos lett a csillogó gombbal Julcsi nadrágja. A kislánynak is nagyon tetszett, a család minden tagjának hosszasan ecsetelte, hogy mennyire tetszik neki. A családtagok kérdőn néztek az anyukára, hiszen Julcsi nem lett csendesebb ettől az újítástól.

– Na nézzük, csak, működik-e a varázsgomb?! – tekert egyet anya a csillogó gombon.

Abban a pillanatban csend lett a lakásban. Legalább is Julcsi elhallgatott.

– Hűha, még a végén tényleg varázsgombot varrtam a ruhádra! – csodálkozott az anyuka. – De beszélj csak nyugodtan, ha akarsz, kislányom! – bíztatta Julcsit.

A többi családtag is a kislány köré gyűlt, értetlenül álltak az új helyzet előtt. Egymás után kérték, hogy szólaljon meg, mert inkább a csacsogását hallgatnák, mint ezt a nagy csendességet. Julcsi pedig csak bámult rájuk, mintha még nem látta volna őket. Egész érdekesnek találta, hogy miket mondanak a többiek, sőt még a kanári és a kutyusuk hangjára is figyelni kezdett. A testvérei már aggódni kezdtek, hogy tényleg varázslat történt.

– Szólalj már meg, Julcsikám! – kérlelte anyukája.

Julcsi pedig a varázsgombra mutatott, jelezve, hogy valakinek meg kéne tekerni, hogy visszajöjjön a hangja. Anyukája értette a jelzést, így tekert egyet a felvarrt gombon.

– Khmm, khmm… – köszörülte a torkát Julcsi. – Nem is volt olyan rossz csendben maradni egy kicsit. Lehet, hogy mostantól megpróbálok kevesebbet beszélni és többet figyelni arra, hogy mit mondtok nekem.

Így is lett. Julcsi egyre figyelmesebben fordult a felnőttek és a társai felé. Sok dicséretet is kapott, hogy milyen tisztelettudó és érdeklődő lett. Megtanulta, hogy sokkal jobb másokkal beszélgetni, mint vég nélkül fecsegni.”

– Nagyi! Lehet, hogy nekem is kéne egy ilyen varázsgomb. Ma a dadusnéni is mondta, hogy egy hangtompítót kéne rám szerelni. Én inkább a gombot választanám! – mondta Gréti a mosolygó nagymamának. Azzal nekilátott kiválasztani az ő varázsgombját.