Cicakalandok_9.: A sikeres tanítványok

Cicakalandok_9.: A sikeres tanítványok.

A sikeres tanítványok

A rövidülő, hűvös nappalok miatt a két kiscica leginkább a szobában múlatta az idejét. Játszottak, szaladgáltak, rosszalkodtak, de főleg szunyókáltak. Napközben Erzsi mama volt a társaságuk, aztán iskola és munka után Jocó és szülei is foglalkoztak velük.

Az egyik délelőtt a nagymama kedvenc foteljében üldögélt és kötögetett. Szép tarka csíkos sál készült a másik unokájának, Lenkének. A szunyókáló cicák a csengőszóra riadtak fel.

– Megyek már… – pattant fel Erzsi néni, a kötését a fotelbe ejtve.

– Na végre, hogy a kedvenc helyemet elfoglalhatom – ugrott fel Pajtás a fotel közepére. – Gyere, Hékás, a mama egy új labdát hagyott itt nekünk, hogy ne unatkozzunk.

Mindketten szerettek labdázni, a kedvenc sportjuk volt az udvaron szaladgálni és a rongylabdájukat kergetni.

– De régen játszottunk egy jó meccset, öcsém… – lendítette meg a fonalgombolyagot Hékás. – Csak tudnám, hogy ezeket a hegyes botokat minek tette ide a mama!

Pajtás, aki a készülő kötött sálon állt, csodálkozva figyelte, ahogy a lába alatt bomlani kezdett a kötés. Minél vadabbul püfölte a gombolyagot Hékás a padlón, annál gyorsabban csavarodott a fonal az ácsorgó cica lábaira. Hiába kapta fel egyik mancsát a másik után, egyre jobban belegabalyodott a fonalba.

– Miért nem jössz játszani, Pajti? Ilyen labdánk sem volt még, minél többet ütöm annál kisebb lesz.

– Köszönöm a birsalmát, Margitkám. Hamarosan viszek nektek a friss dióból – hallották a nagymama hangját, aztán már nyílt is a szoba ajtaja.

– Hát itt meg mi történt?! – kiáltotta el magát a nagyi. – Mit csináltatok a kötésemmel? Most kezdhetem elölről. – Indulás ki a házból! – zavarta ki Hékásékat a tornácra.

Pár perc múlva Erzsi néni is kijött és megállapította, hogy ebben a hidegben mégsem hagyhatja kint ezt a két kópét. Felkapta és a fáskamrába vitte őket.

– Inkább itt töltsétek a büntetést, nehogy megfázzatok nekem! Aztán gondolkozzatok el azon, hogy mi a macskák dolga a világban. A törés-zúzás-rongálás biztosan nem! Jó lenne már valami hasznotokat is látni! – zsörtölődött a nagymama és behúzta maga mögött a kamra ajtaját.

A megszeppent cicák hamar rájöttek, hogy itt már jártak és nem kell félniük. Rozsdi bá’-tól, a szomszédék vörös kandúrjától pedig megtanulták, hogy az itt lakó egerek nem a barátaik, hanem finom ennivalók. Erősen füleltek, hátha meghallják az ismerős cincogást. De helyette a fáskamra ajtaja nyikordult meg. Villogó zöld szemeiről rögtön megismerték a szomszédék macskáját.

– Szervusztok, kedves tanítványaim! Amióta a gazdaasszonyotok elzavart, nem is találkoztunk. Persze ő nem tudja, hogy időnként idejárok vadászni. A környék legízletesebb egerei nálatok vannak. Hát ti fogtatok-e már egeret, ahogy tanítottam nektek? – érdeklődött Rozsdi a cicáktól.

– Mi nem jöhetünk ki a házból, csak ha a gazdáink megengedik. Most büntetésből vagyunk itt, mert elrontottuk a mama labdáját… – nyávogták szomorúan a kismacskák.

– Na, ha már így összetalálkoztunk, próbálkozzatok újra az egérfogással. Nekünk macskáknak úgyis ez a legfőbb feladatunk. Ha sikerül, akkor már több tanításra nincs is szükségetek. Emlékeztek, hogy mit mondtam? Feszülten figyelünk, aztán villámgyorsan lecsapunk…

A játék izgalmasnak ígérkezett, a cicák szót fogadtak Rozsdi bá’-nak. Elfoglalták a farakásnál kijelölt helyüket és hallgatózni kezdtek. A nagy csendben aztán Hékás hallotta meg az első cincogást, mancsával intette a társainak, hogy honnan jön a hang. Nem is kellett sokat várniuk, kidugta a fejét a fahasából közül az első kíváncsi egérke. Mivel Hékás volt a legközelebb, ő mérte a végzetes csapást az egérre. Hamarosan Pajtás is elejtette első áldozatát. Az öreg kandúré lett a harmadik előmerészkedő cincogó jószág.

– Meg is van a tízóraim, fiúk! – azzal felkapta az egerét Rozsdi és az ajtó felé indult. Visszafordulva elköszönt Hékástól és Pajtástól.

– Jó tanítványaim voltatok, ha sokat gyakoroltok egész ügyes kandúrok lesztek ti is, mint én.

A két kiscica örült tanítójuk dicséretének, aztán az áldozataikat kezdték szimatolgatni.

– Jó, hogy megtanultunk vadászni, de én nem vagyok éhes… – nyávogta Pajtás.

– Nekem sincs kedvem megkóstolni ezt az egeret, inkább egy kis tápot ennék – válaszolta Hékás.

Közben a nagymama rendet tett a szobában, meg egy kicsit aggódott is a cicákért.

– Letelt a bünti, beviszlek benneteket a szobába – nyitott be a fáskamrába Erzsi néni. Meglepődve látta, hogy a kiscicák előtt egy-egy egér fekszik a földön.

– Ez igen! Így kell ezt csinálni! Nem muszáj megenni, ha nem akarjátok, majd átdobom a szomszédék vörös macskájának. Az nagy egérpusztító hírében áll.

A cicák a szobában elégedetten eszegették az egérfogásért járó jutalomfalatokat. Fél szemmel pedig a mama kosarában levő színes fonalgombolyagokat nézegették, remélve, hogy egy kis labdázást is kapnak jutalmul.