A lila Füles meséi - Gréti kedvenc színe

A lila Füles meséi - Gréti kedvenc színe.

A lila Füles meséi - Gréti kedvenc színe

– Nagyi, gyere gyorsan! Nézd, milyen szép színt festettem. Pedig nem is akartam, csak rácsöppent a piros festék a fehérre festett házfalra. Képzeld, olyan szép rózsaszín lett! Megpróbálom még egy csöpp pirossal… – hadarta Gréti a nagymamájának legfrissebb élményét.

– Ez tényleg szép árnyalat, én is megpróbálhatom? – csatlakozott hozzá Giza mama.

– Mi az, hogy árnyalat? – tudakolta a kislány miközben a lapon egyre több rózsaszínes folt keletkezett, mindkettőjük nagy örömére.

– Látod, hogy milyen sokféle rózsaszín létezik? Na őket hívjuk a rózsaszín árnyalatainak. Neked melyik tetszik a legjobban?

– Ez, aztán ez, meg még ez… - lassan mindegyik foltra rámutatott Gréti. – De hát tudod, hogy ez a kedvenc színem, na meg a lila – simította meg a lila fülesfotel karfáját a lányka. Mit gondolsz a mi Fülesünknek a színekről is van meséje?

– Gyorsan moss kezet, addig én megkérdezem Fülest!

Térült-fordult Gréti, aztán néhány makacs festékfolttal a kezén a nagyi ölébe kucorodott. Giza mama pedig belekezdett a mesébe, amit Füles súgott neki:

„Régen a Szürkeföld nevű országban nem létezett más szín csak a fehér, a fekete és természetesen a szürke. Az emberek, az összes élőlény, az épületek, a táj, szóval minden csak ilyen színű volt. A színeken kívül a vidámság is hiányzott ebből az országból. Mindenki szomorkodott, sokan meg is betegedtek a bánattól.

Történt egyszer, hogy az égen gyülekező szürke felhők egyre sötétebbek lettek, aztán hatalmas esővel megérkezett a vihar. Napokig csak esett és esett, már mindent elborított a szürke, sáros víz. Aztán egy hét után csillapodott a nagy esőzés, a viharos szelet lágy szellő váltotta fel. Ahogy világosodott és melegedett az idő, a föld is egyre szárazabb lett, és itt-ott apró kis növénykék dugták ki fejecskéjüket a földből. Ahogy nődigéltek ezek a növények, hoztak egy új színt a szürkeföldiek életébe. Az emberek elnevezték zöldnek ezt a színt, és rájöttek, hogy milyen jól esik nekik nézegetni a zöld növényeket.

Néhányan észrevettek egy újabb színt, amikor az égre felnéztek: a szürkés felhők közül fel-felcsillant egy ragyogó fényes sugár.

– Legyen a neve sárga! – javasolták az öregek a napsugarak színének.

Hamarosan megjelent még egy új szín, ahogy a szürke felhőkre néztek. Látták ugyanis, hogy a sok szürke között valami kellemes is megfigyelhető – az égbolt egyre kékebb lett. Ezt szépnek találták az emberek és gondolták a kék szó jó lesz ennek a színnek.

A kéklő égbolton az egyik délután ismét szürke esőfelhők jelentek meg, az emberek bemenekültek színtelen házaikba. A Napocska nem ijedt meg, ő nem bújt el egy szürke felhő mögé, még az eső alatt sem.

Lett is hamarosan valami csodás látnivaló az égbolton. Ugye tudjátok, hogy mi?! Hát persze, hogy egy gyönyörű szivárványt csodálhattak meg a kimerészkedő emberek. Ilyet még a legöregebbek sem láttak, mindenki gyönyörűnek tartotta a szivárvány színeit.

– De jó lenne, ha ilyen szép színek lennének itt Szürkeföldön is! – ábrándoztak az emberek.

Néhány nap elteltével az erdőben sétálók észrevették, hogy a zöld fű között színes kis virágok nyiladoznak. Nagyon örültek, mert újra látták a szivárvány szépséges színeit. Vittek az otthonaikba is a virágokból, a lányok a hajukba tűztek egy-egy sárga, kék, lila, piros virágot.

A látvány mindenkinek tetszett, rájöttek, hogy szükségük van a színekre, elég volt a fekete-fehér-szürke világukból. Igen ám, de hogyan tudnának ők is színeket varázsolni, hogy az otthonukat, a ruhájukat vidámabbnak láthassák?!

A szürkeföldi bölcsek megtanácskozták a problémát és rájöttek, hogy a növényektől fognak kölcsön venni színeket. El is indultak gyűjteni különféle színű virágokat, növényeket. A laboratóriumokban aztán sikerült sokféle színt kinyerni belőlük. Most már megindulhatott a fehér festékek színezése és az életük színessé tétele is.

Ahogy színesedett Szürkeföldön az élet, úgy lett a sok szomorúság helyett egyre több vidámság az országban. A bölcsek elérkezettnek látták az időt, hogy országuk új nevet kapjon.

– Legyen mostantól Tarkaföld a nevünk! – javasolták a lakosoknak, amit ők örömmel elfogadtak.

A tudósok pedig azon dolgoztak, hogy minél több színt hozzanak létre a festékgyárakban. De a fekete-fehér-szürkét is megtartották, mert rájöttek, hogy velük keverve az újabb színeket, még több különleges színhez jutnak.”

– Mama fessünk egy szivárványt! – javasolta Gréti a nagymamájának.

Együttes erővel hamarosan ott pompázott a rajzlapon egy csodás szivárvány, alatta a fűben pedig rengeteg rózsaszín virág virított, amiket a fehér és a piros festékből keverve festettek a lapra Grétiék.