Galuska, Csodácska és Csipetke

Galuska, Csodácska és Csipetke.

Galuska, Csodácska és Csipetke

Történt egyszer a Hetven nevű városka Hatvani utcájának 50-es számú házában, hogy a konyhában serénykedő Jojó és Jujó éktelen visításra figyelt fel. A panaszos hangok pedig a szomszéd szobából hallatszottak, ahol Janó, a lányok óvodás kisöccse éppen a hörcsögökkel komiszkodott. Sajnos nem először fordult elő ilyesmi. Most éppen egy ceruza radíros végével próbálta mozgásra bírni az amúgy igencsak lusta Galuska nevű barna hörcsögöt. Csodácska a másik hörcsöglányka ijedten bújt a ketrec legtávolabbi sarkába. Nem véletlenül kapta ezt a szép nevet, hiszen csodás foltos bundája volt, meg olyan kitartóan és ügyesen tudta tekerni a kereket, hogy öröm volt nézni.

– Azonnal hagyd abba ezt Janó! – förmedt rá Jujó az öccsére.

Még egy utolsó bökéssel próbálkozott a fiú, szerencsére eredménytelenül.

Jujó teljes neve Joó Julianna volt, húgát Joó Johannának hívták, röviden csak Jojónak. Az öcsit, aki hivatalosan Joó János volt, sokszor rossz Janónak nevezték a környék lakói.

– Nézzétek, jönnek a Joó lányok a rossz Janóval – mondták egymásnak a játszótéren a gyerekek.

Janó úgy gondolta, majd a nővérei megvédik mindenkitől, ezért aztán gyakran kötekedett más gyerekekkel, nála nagyobbakkal is. Kinevette az ügyetlenebb, kisebb gyerekeket, elvette a homokozóban mások játékait. A nővérei sűrűn kérték az elnézést a többi gyerektől, meg a szülőktől, aztán jobbnak látták hazaindulni. Ez persze Janónak nem tetszett, duzzogott egészen hazáig.

– Figyelj, öcsi! – kérte Jujó a kisfiút. – Szeretnéd, ha lennének barátaid? Vagy, ha neked is lehetne hörcsögöd, mint nekünk? Akkor pedig változnod kell! Legyél barátságosabb más gyerekekkel, ja és segíthetnél nekünk is a hörcsögök gondozásában! Ha anyáék látnák a javulásodat, talán te is kapnál egy ilyen cuki hörit, mint az én Galuskám.

– Vagy, mint Csodácska – szólt hozzá az okításhoz Jojó, azzal kivette a kis foltos szépséget és megsimizte a hátát. A kis állat nyugodtan tűrte gazdája kedvességét. – Ha akarod, te is megsimogathatod az én hörimet – nyújtotta öccsének Csodácskát.

Janónak ez újdonság volt, hiszen nővérei állatkái inkább félve húzódtak el tőle. Most viszont a Jojó kezéből az ő tenyerére ültetett Csodácska nyugodtan tűrte, hogy a kisfiú a mutatóujjával megsimogassa a buksiját.

– Milyen kis puha és hogy figyel rám! – kerekedtek el Janó szemei. – De jó lenne, ha nekem is lenne hörcsögöm, mint nektek! – jelentette ki a kisfiú.

– Ha akarod, ma segíthetsz nekem ketrecet takarítani, én vagyok a soros – szólt közbe Jujó.

Így is történt, délután Janó érdeklődéssel figyelte nővére ténykedését és szó nélkül tette, amit Jujó mondott neki. Például ő helyezhette át a két hörcsögöt a kisketrecbe a takarítás idejére. Most Galuska is érezte a fiú jószándékát, ezért nyugodtan simult Janó markába.

– Milyen kis gömböc ez a Galus – csodálkozott a fiú. Ő legtöbbször csak Galusnak és Csodának nevezte a hörcsögöket, nehezére esett becézni őket.

– Tudod, az én Galuskám idősebb már. Fiatalabb korában ő is pont olyan jól kerekezett, mint Csodácska. Mostanában viszont egy kicsit elkényelmesedett és átengedi a kereket Jojó hörcsögének.

– Szerintem, ha csak egyedül lenne a nagyketrecben, újra hajtaná a kereket – jelentette ki Janó.

– Na, ezt kipróbáljuk, ha végeztünk a takarítással – felelte Jujó.

Csodácskát még hagyták a kisketrecben, csak Galuskát rakta vissza Janó a nagyketrecbe. Rövid kis szöszmötölés után a barna hörcsög a kerék felé vette az útját. Kissé bizonytalan léptekkel belépett a kerékbe, az pedig már indult is. Galuska kényszeredetten, de hajtani kezdte a kereket.

–  Gyere, Jojó, Janónak volt egy jó ötlete – hívta húgát Jujó.

A fiatalabb nővér ámulattal nézte az oly rég’ látott mutatványt. Janó pedig büszkén feszített a lányok között, végre valamiért megdicsérték…

Két hét szorgos segítségnyújtás után az anyuka így fordult kisfiához:

–  Janókám, a nővéreid szerint már megértél arra, hogy legyen egy saját hörid. Ha akarod, eljöhetsz velem az állatos boltba, tápot kell vennünk a lányoknak.

Persze, hogy akart menni anyával Janó. Máskor is ment már, és olyankor mindig jó Janó volt, csendes kíváncsisággal bámészkodott a kisállat-kereskedésben.

Ahogy beléptek az üzletbe, Janó rögtön a hörcsögök óriási ketrecéhez indult.

– Azt hiszem, ma a tápon kívül mást is veszünk… - mosolygott az eladóra az anyuka.

– Anya, megvan, őt szeretném! – kiáltotta el magát Janó. – Nézd azt a pici, világosat, ott a sarokban.

Az eladó óvatosan kiemelte a remegő állatkát és Janó két markába helyezte. A kisfiú a legóvatosabban a bal kezébe zárta a csöppséget, a másik mutatóujjával pedig megsimogatta a hörcsögöt. Az néhány pillanat után abbahagyta a remegést, érezte, hogy szerető kezekbe került, biztonságban van.

– Anya, ez akkora, mint egy csipet. Hívjuk Csipetnek!

– Szerintem a Csipetke jobban hangzana, vele lesz teljes a csapatunk: Galuska, Csodácska és Csipetke…  Gyere, fiam mutassuk meg Csipetkének az új családját és az otthonát!

Otthon a lányok és a hörcsöglányok is érdeklődéssel fogadták az új kis jövevényt.

– No, lányok, itt a hugicátok! Ő Janó Csipetkéje, bánjatok vele kedvesen, hiszen még olyan pici! –  mutatta be az új aranyhörcsögöt az anyuka.

Néhány napi kisketrec után Csipetkének is kialakítottak egy kis kuckót a nagy ketrecben, onnan figyelte „nővérei” ténykedését. Egyszer még a kerékbe is belépett, de nem tetszett neki ez az élmény, így Janó gyorsan kivette.

– Semmi baj, Csipet, hamarosan megkezdjük az edzéseket! – vigasztalta Janó.

Ezután Janó feladata lett, hogy napi váltásban kerekezésre fogja a hörcsögöket. Lassan-lassan Galuska is ügyesebb és gyorsabb lett, Csipetke pedig megbátorodott és egészen sokáig hajtotta a kereket.

A játszótéren mostanában már örömmel fogadták a Joó testvéreket:

– Hurrá, kezdődhet a foci, megvan a kapusunk!

Janó tényleg ügyes kapusnak bizonyult, nővérei büszkén csodálták remek védéseit.

– Lehet, hogy jövőre kutyát is kaphatunk, hiszen Janó olyan sokat változott – ábrándozott Jujó és Jojó a régóta vágyott yorki kutyusról…