Kirándulás Tölgyerdőbe

Kirándulás Tölgyerdőbe.

A tünde-völgyi Kerek tisztás közelében állt a Tündérképző Tanoda. A legkiválóbb tündérek tanítottak itt, az iskolát pedig Tünde néni, a főtündér vezette.

Jártak ide mindenféle tanulók, kisebbek, nagyobbak, ügyesek, ügyetlenebbek. Egy dologban azonban mind egyformák voltak: jó tündérek akartak lenni, hogy majd segíteni tudjanak a rászorulóknak.

Csillag – aki megnyerte az őszi varázsversenyt – szintén itt tanult. Nagyon szorgalmas és igen kíváncsi természetű tündérke volt. Különösen az érdekelte, hogy milyen a világ a Tünde-völgyön kívül. Ezért aztán hosszabb utakra is elmerészkedett. Néha vele tartott Soma, az osztálytársa, akivel nagy barátok lettek a varázsverseny óta.

Egy szombat délelőtt, amikor nem kellett a tanodába menni a tündéreknek, Csillag elhatározta, hogy kirándulni indul a közeli Tölgyerdőbe. Az idősebb tanulóktól már hallott arról, hogy tündérek csak itt a Tünde-völgyben élnek, és más helyeken más lények laknak.

„De vajon kik laknak Tölgyerdőben?” – töprengett magában Csillag. Már Somával is beszélgettek erről, de a tündérfiú sajnos semmit sem tudott Tölgyerdő lakóiról. „Akkor pedig muszáj lesz odamenni, hogy megtudjam a választ” – jutott elhatározásra a tündérlányka.

Könnyű kis hátizsákot vett magához, ami a szárnyait sem akadályozta a repülésben. Útravalónak néhány szamócát és egy kevés forrásvizet csomagolt. Természetesen az új mindentudó varázspálcájáról sem feledkezett meg, az is a hátizsák egyik oldalzsebébe került.

A nagy út előtt még ellátogatott Somához, elmondta, hogy mit tervezett mára. A fiúnak nem volt kedve, na meg bátorsága sem egy ilyen nagy úthoz, így egyedül indult a felfedező útjára Csillag. Az iskolában lévő térképeket alaposan tanulmányozta, ezért kiválóan tudott tájékozódni.

Kellemes tavaszi szellő fújdogált, megkönnyítve a repülést. A Tünde-völgyben is voltak sűrűbb facsoportok, de ilyen sok fát, mint ahol most járt, még nem látott Csillag. Kicsit össze is zavarodott, hogy merre folytassa útját Tölgyerdő felé. De hát mire való a mindentudó varázspálca, ha nem arra, hogy segítse gazdáját?! Szerencsére ez Csillagnak is eszébe jutott, ezért megpihent egy fenyőágon, és már nyúlt is a pálcája után. Azonban hiába kotorászott, kutatott a zsák minden rekeszében, csücskében, a mindentudó pálcájának nyoma veszett. Lett is nagy ijedelem, hiszen a pálca nélkül nem sok varázslatra volt képes a tündérke.

A szomszéd fenyőfa ágai közül két mókus figyelte a megszeppent Csillagot.

–  Marci barátom! Ne legyen Mókuli a nevem, ha ez nem az a tündérke, aki nekem bátorságot és ügyességet varázsolt az elmúlt őszön.

–  Kérdezzük meg, miért szomorkodik! – javasolta Mókus Márton a barátjának.

Néhány ugrással már ott is termettek a pityergő Csillag mellett.

–  Szervusz, tündérke! Megismersz engem? Én vagyok Mókuli, akinek bátorságot, ügyességet varázsoltál.

–  De örülök neked, Mókuli! Ő a barátod?

–  Igen, Mókus Marci a neve és nagyon jó barátok vagyunk. Bántott valaki, azért sírdogálsz?

–  Nem, de elvesztettem a mindentudó varázspálcámat és így nem tudok jól tájékozódni. Fogalmam sincs, hogy merre induljak tovább. Tölgyerdőbe igyekeztem, hogy megismerjem az ott lakókat. De így oda sem jutok el, meg haza sem tudok repülni – kesergett a tündérke.

–  Egyet se búsulj, Csillag! Tudod, hogy én is a Tünde-völgyben nőtem fel, így haza tudlak vezetni – biztatta Mókuli.

–  Én meg tölgyerdei lakos vagyok, és kiválóan tájékozódóm. Ide a fenyvesbe csak tobozt gyűjteni jöttünk – mondta Marci a tündérkének.

–  De jó, hiszen akkor máris tudom, hogy kik laknak Tölgyerdőben! Akár haza is mehetnék… Persze a varázspálcám nélkül nem térhetek vissza a Tünde-völgybe, meg a tanodába se.

–  Ne gondold, hogy a tölgyerdőben csak mókusok laknak! Ott élnek a manók is. Hallottál már róluk?

–  Igen, már tanultunk a manókról, de még nem láttam egyet sem. Pedig nagyon kíváncsi vagyok rájuk – derült fel Csillag.

–  Ha akarod, mi elvezetünk hozzájuk, jó barátságban vagyunk velük. Egy ideig együtt laktunk Manófalván. Sajnos a nagy víz áradása elpusztította szép kis házainkat, így mindannyian visszaköltöztünk Tölgyerdőbe.

Csillagnak tetszett az ötlet, így együtt ugrándoztak, röppentek tovább Tölgyerdő irányába.

A távoli Gyöngyösvár templomaiban éppen delet harangoztak, amikor a tölgyerdei tisztásra értek.

–  Nézd, Csillag! Az a legvastagabb tölgy Benő manó lakhelye. Ott, a kettes fánál éppen Matild anyó sepregeti az avart. Gyere, ismerkedj meg vele!

Borsókáné – akit manóbarátai csak Matild nénénknek hívtak – barátságosan fogadta a tündérlánykát.

Hallott már a tündevölgyi tündérekről, de még nem találkozott eggyel sem közülük. Megkérte a mókusokat, hogy hívják ide a többi manót is, hadd ismerjék meg ők is Csillagot. Jöttek is, először a páros oldaliak, aztán a páratlan oldalon lakó manók is ideértek. Még egyikük sem találkozott soha tündérrel, ezért nagyon kíváncsiak voltak a jövevényre.

Tetszett nekik a tündérke bátorsága, kedvessége, barátságos természete.

–  Maradj itt nálunk, ameddig csak akarsz! Aztán mesélj nekünk sokat a tünde-völgyiekről!

Csillag nagyon örült a kedves fogadtatásnak, ám amikor a mindentudó varázspálcájára gondolt, elszomorodott. Látták ezt rajta a manók is, mindjárt kérdezgették is szomorúsága okáról.

A tündérlány elmesélte, hogy a fenyőerdő sűrűjében elvesztette a varázspálcáját, és anélkül nem akar visszatérni a tündérek közé. A manók megértően bólogattak, és megígérték, hogy hamarosan kitalálják, hogyan segítsenek Csillagnak.

Borsókáné kedvesen meghívta a tündérkét a manóházába. Örült, hogy lesz kivel beszélgetnie este, na meg annak is, hogy finom vacsorát készíthet a vendégének.