A szorgalmas Március

A szorgalmas Március.

– Ébresztő, húgocskám! – keltegette az ásítozó Február a hóvirágok közt szunnyadó Márciust. – Igyekezz, mert én már félig el is aludtam! Elfáradtam, főleg, hogy idén még 29. napom is volt.

– Ne sürgess, kérlek, kedves Február bátyám! Még erőt kell gyűjtenem, hiszen tudod, hogy én minden évben 31 napos vagyok. Már álmomban is a teendőimet soroltam, annyi feladatom lesz ebben az évben is – nyitogatta álmosan szemecskéit Március. Év anyó 12 csemetéje közül ő volt a harmadik és egyben az első tavaszi hónap. Mind jólnevelt hónaptündérek voltak, a feladatokat is igazságosan osztották el egymás között. Mindegyiküknek jutott szépség és nehézség egyaránt. Közös tulajdonságuk volt a hónapoknak, hogy ha kedvük tartotta emberalakot öltöttek, ha jobbnak látták láthatatlanná válni, hát azt is megtehették. Aztán ha letelt a szolgálatuk, visszatértek Év anyó birodalmába, ahol mindegyiküknek megvolt a kedvenc helye. A tavaszi hónapok az illatos virágokkal, virágzó gyümölcsfákkal benőtt domboldalon laktak.

Március néhány karkörzés és törzsfordítás után gyöngyharmattal megmosakodott, aztán magára öltötte kedvenc öltözetét, a halványzöld pörgős szoknyájú, fehér és rózsaszín virágokkal mintázott csinos ruháját. Beleugrott, piros cipellőibe és Év anyóhoz indult, hogy megkezdje idei szolgálatát.

– Gyere csak, kislányom, szépséges Márciusom! Meséld el nekem, hogy mi mindent tervezel a 31 napodban! Azt látod ugye, hogy Február egy kicsit besegített neked, az elmúlt napok enyhe időjárásával?!

Március körbepillantva kissé meglepődött, hiszen bármerre nézett, olyan volt a táj, mintha már napok óta ő irányítaná az eseményeket.

– Remélem, anyókám, azért nekem is hagyott a bátyám a kedvenc feladataimból! Tudod, hogy mennyire szeretem előcsalogatni a rügyeket, virágokat, a bogarakat, méhecskéket. Megyek is megkeresem a barátaimat, Napsugarat és Szellőt, hogy együtt induljunk élesztgetni a természetet.

– Jól van, gyermekem, de ne feledd, hogy idén a te idődre esik az emberek legnagyobb ünnepe, a Húsvét is! Úgy igyekezz, hogy kellemes, szép ünnepük legyen kicsiknek nagyoknak egyaránt! – azzal útjára bocsátotta Év anyó a harmadik gyermekét.

Március elköszönt a bólogató tőzikéktől, hóvirágoktól, apró százszorszépektől, magához vette zöld levelekből szőtt tarisznyáját, benne a varázspálcájával. Sose lehet tudni, hátha szüksége lesz még rá, bár fiatal kora ellenére nagyon tapasztalt, gyakorlott hónaptündér volt. Barátságos, kedves természetének örültek mindenfelé. Várták is nagyon, főleg az emberek, akik tudták, hogy mennyi jót fognak kapni a tavasztól. De az állatok és a növények is érezték, hogy a sok fázás, didergés után most már valami kellemes fog következni.

Az ibolyás rétet elhagyva Március megpillantotta két legjobb barátját Napsugarat és Szellőt. Ők örömmel üdvözölték a hónaptündért. Megbeszélték, hogy inkább repülve folytatják útjukat, hogy minél előbb eljussanak a rájuk váró élőlényekhez. Amerre csak elsuhantak, előbújtak a zöld fűszálak, rügybe borultak a fák, bokrok. Útjukat egyre erősebb döngicsélés, zümmögés kísérte, hiszen a téli pihenés véget ért az állatvilágban is. A méhecskék vidáman integettek a három jóbarátnak, örültek, hogy indulhatnak a mézlegelőkre.

A széles mezők, erdők után a falvak, városok felé repültek Márciusék. Az emberek között jobbnak látta a tündérke láthatatlanná változtatni magát. Amerre csak elhaladtak, mosolyt csaltak az arcokra, mert érezték, hogy eljött hozzájuk Március. Kicsinek, nagynak egyaránt  jólesett az enyhe napsütés, a friss fuvallat és a levegőben terjengő virágillat. A lakásokból, házakból egyre többen jöttek elő a kertekbe, parkokba. Az emberek beszélgettek, kertészkedtek, a gyerekek vidáman játszottak, kergetőztek a zöldellő fűben. Mindenkinek az volt a véleménye, hogy sokkal jobb így élni, mint a hideg elől elbújva, bezárkózva.

Mikor már mindenhová elhozta Március a tavaszi időjárást, eszébe jutott, hogy utolsó munkanapján milyen fontos feladatot kell teljesíteni. A három barát megállapodott abban, hogy nagyon figyelnek a holnapi kellemes időre. Már csak a nyuszikkal és a tyúkokkal kellett beszélnie Márciusnak. Ők köszönték a figyelmeztetést és szorgalmasan készülődtek a húsvéti ünnepekre.

Március fáradtan, de elégedetten nézett végig a zöldbe borult természeten, aztán hazafelé vette az irányt, hiszen holnaptól már öccse, Április lesz szolgálatban.

– Ébredj, öcsém, Április! Holnap indul az idei szolgálatod. Aztán ne csak a tréfán járjon az eszed! Ne feledd, hogy még holnap is tart az emberek húsvéti ünnepe! Ne légy szeszélyes, segítsd őket jó idővel holnap! – kérte testvérét Március, aztán álomra hajtotta fejét a tavaszi virágszőnyegen.