Barion Pixel

Van ott valaki?


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Misi és Simi, a két jóbarát a hasát süttette a Locsi-patak fölé hajló stégen. Finom zsenge fűszálakat rágcsáltak, hozzá jó kis papsajtot, amit a réten szedtek.
– Ideje lesz a hátunkat is barníttatni! – adta ki a parancsot Misi, azzal már fordultak is...

Kép forrása: Tengr.ai Image AI

Misi és Simi, a két jóbarát a hasát süttette a Locsi-patak fölé hajló stégen. Finom zsenge fűszálakat rágcsáltak, hozzá jó kis papsajtot, amit a réten szedtek.

– Ideje lesz a hátunkat is barníttatni! – adta ki a parancsot Misi, azzal már fordultak is arccal a víz felé. A deszkák közti réseken kellemes hűs levegő áramlott feléjük, a vízfelszínről visszaverődő napfénytől káprázott a szemük. A víz halk csobogása és a fel-feljövő levegőbuborékok kíváncsivá tették a fiúkat.

– Jó lenne egy búvárfelszerelés, hogy megfigyelhessük a víz alatti világot! – ábrándozott Simi.

– Hahó, van ott valaki? – kiabálta a víz felé Misi.

Barátja sem akart lemaradni, így ő is rázendített:

– Valaki van ott a mélyben? Válaszoljon! – kiabálták egymás után a gyerekek.

„Persze, hogy van. De nem valaki vagyok, hanem Bréka, a dajkabéka. Ostoba emberkölykök, még azt sem tudjátok, hogy ilyenkor itt van a mi bölcsődénk. Még megijesztitek a kis porontyainkat a hangotokkal” – mérgelődött magában Bréka, aztán néhány légbuborékot a magasba engedett.

– Nézd csak, válaszolt azokkal a buborékokkal – örvendezett Misi. – De mi vagy ki lehet az? Derítsük ki! – azzal felpattant és a patakparti bodzabokorról letört egy hosszú ágat.

Simi persze most is utánozta, ő is egy jókora ágtól szabadította meg az öreg bodzabokrot.

– Figyelj, mennyi szitakötő! – lepődött meg, amikor a bodzáról egy csapat, tarka színű szitakötő röppent fel és indult egy másik bokor irányába.

A fiúk aztán a hosszú botjaikkal kotorászni kezdtek a patakban, már amennyire a stég rései között ez lehetséges volt.

– Nini, egy béka ugrott ki a partra! – mutatott rá a jól megtermett varangyra Misi. – Ott is egy, meg ott is… – csodálkoztak a szerte ugráló kisebb nagyobb békákra a fiúk.

– Akkor inkább hagyjuk békén ezt a békatanyát! Tudod, hogy Márta néni is azt mondta környezetórán, hogy ezek védettek meg hasznosak – okoskodott Simi. – Úgy emlékszem, hogy nagyon szeretik a szúnyogokat, az pedig nekünk jó. Főleg, ha majd itt akarunk horgászni a nyáron.

A bodzaágakat a stég alá rejtették a fiúk, hogy legközelebb is tudják majd használni őket. Aztán az utcájukban folytatták a játékot, versenyeztek, hogy ki a gyorsabb a rollerjével.

Másnap, vasárnap délelőtt újra a patakhoz igyekeztek. A botjaik a stég alatt várták őket, kezdődhetett a felderítés. Mielőtt azonban a vízbe engedték volna a bodzaágakat, meglepődve látták, hogy a stég alatti víz tele van apró kis halformájú lényekkel.

– Szerintem ezek az ebihalak – mondta Misi, aztán nekilátott egy kicsit megkeverni a stég alatti vizet.

„Hagyd abba azonnal!” – brekegte Bréka, aki ma is a porontyokra vigyázott. – „Gyertek ide körém, apróságok!” – hívta maga köré az ebihalakat.

A két jóbarát azt látta, hogy az apró halacskák egy irányba úsztak és egy sűrű csoportot alkottak pont ott, ahonnan a légbuborékok emelkedtek a magasba.

– Add gyorsan a vödröt! – kérte barátját Misi.

A fiúk ugyanis egy kis műanyagvödörrel jöttek ma a patakhoz. Siminél volt egy nagyító is, hiszen ők mindent szerettek alaposan megvizsgálni, amit a természetben találtak. Misi egy óvatos mozdulattal a vízbe engedte a vödröt, aminek a fogantyújához egy hosszú madzagot kötöttek. Mikor a lassan lemerülő vödör a patak aljára ért, a fiú felhúzta azt. Volt abban iszap, hínárdarabok, meg négy pici ebihal. A vödör a stégre került a tartalmával együtt. Az egyik fiú óvatosan kiemelt egy ebihalat egy kevés vízzel együtt, a másik fiú pedig a nagyítóval nézte meg a vergődő kis porontyot. Aztán cseréltek, hogy mindketten mindent megfigyelhessenek. A vizsgálódás után pedig óvatosan visszaeresztették a vödröt hínárostól, ebihalastól.

Eközben a békabölcsődében nagy volt a riadalom. Bréka alig bírta egybeterelni kis gondozottjait. Mindenki izgatottan kérdezgette tőle, hogy mi történt a négy társukkal. Lett nagy öröm, amikor a víz alá merülő vödörből kiúszott a négy ebihalacska: Bébi, Babi, Bubu és Bobi. A sok kíváncsi ebihal köréjük sereglett és kérdésekkel ostromolták megmenekült társaikat.

– Mit láttatok odafenn? Bántottak az emberek? Láttatok más ebihalakat is?...” – kérdezgették Bobiékat.

– Valami fényes, csillogó, melengető dolog van ott, nem tudom mi lehet, de jó érzés volt látni – bugyborékolta Bobi.

– Az bizony a napocska volt, majd, ha megnőtök, láthatjátok eleget – magyarázta Bréka a kicsiknek.

– Nem bántottak bennünket a kisemberek, vigyáztak ránk – újságolta Bébi.

– Nagyon sok zöldet is láttunk, szép volt minden – lelkendezett Babi és Bubu.

– Azok a növények voltak. Persze sokkal nagyobbak, mint itt lent. De nekünk ez is elég. Fő, hogy el tudjatok bújni közéjük, ha vadásznak rátok – tanítgatta Bréka néni az apróságokat.

A két fiú mindebből csak azt látta, hogy megszaporodtak a légbuborékok a stég alatti vízben.

– Ezek valami gyűlést tartanak ott lenn – tippelte Simi.

– Majd jövő héten is meglátogatunk benneteket! – kiáltott a víz felé Misi. – De most már irány haza ebédelni, mert harangoznak! – azzal a bodzabotokat a helyükre rejtették és indultak hazafelé a barátok.

Gyöngyösvári Mara, amatőr meseíró

PRÉMIUM Gyöngyösvári Mara Prémium tag

Varga Mária Gyöngyi nyugdíjas tanítónő vagyok. Tíz éve kezdtem mesés történeteket írni, melyek az alsó tagozatosoknak szólnak. Negyven éven keresztül tanítottam 6-10 éves gyerekeket. A tőlük hallott sok kedves történet, az együtt átélt élmények inspirálták írásaimat. Magánkiadásban adtam ki három gyermekkönyvemet, melyek a gyerekek és az állatok barátságáról szólnak. Főszereplőik: Balambér nyuszi, Vöric cica...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!