Barion Pixel

Van ott valaki?


Misi és Simi, a két jóbarát a hasát süttette a Locsi-patak fölé hajló stégen. Finom zsenge fűszálakat rágcsáltak, hozzá jó kis papsajtot, amit a réten szedtek.
– Ideje lesz a hátunkat is barníttatni! – adta ki a parancsot Misi, azzal már fordultak is...

Kép forrása: Tengr.ai Image AI

Misi és Simi, a két jóbarát a hasát süttette a Locsi-patak fölé hajló stégen. Finom zsenge fűszálakat rágcsáltak, hozzá jó kis papsajtot, amit a réten szedtek.

– Ideje lesz a hátunkat is barníttatni! – adta ki a parancsot Misi, azzal már fordultak is arccal a víz felé. A deszkák közti réseken kellemes hűs levegő áramlott feléjük, a vízfelszínről visszaverődő napfénytől káprázott a szemük. A víz halk csobogása és a fel-feljövő levegőbuborékok kíváncsivá tették a fiúkat.

– Jó lenne egy búvárfelszerelés, hogy megfigyelhessük a víz alatti világot! – ábrándozott Simi.

– Hahó, van ott valaki? – kiabálta a víz felé Misi.

Barátja sem akart lemaradni, így ő is rázendített:

– Valaki van ott a mélyben? Válaszoljon! – kiabálták egymás után a gyerekek.

„Persze, hogy van. De nem valaki vagyok, hanem Bréka, a dajkabéka. Ostoba emberkölykök, még azt sem tudjátok, hogy ilyenkor itt van a mi bölcsődénk. Még megijesztitek a kis porontyainkat a hangotokkal” – mérgelődött magában Bréka, aztán néhány légbuborékot a magasba engedett.

– Nézd csak, válaszolt azokkal a buborékokkal – örvendezett Misi. – De mi vagy ki lehet az? Derítsük ki! – azzal felpattant és a patakparti bodzabokorról letört egy hosszú ágat.

Simi persze most is utánozta, ő is egy jókora ágtól szabadította meg az öreg bodzabokrot.

– Figyelj, mennyi szitakötő! – lepődött meg, amikor a bodzáról egy csapat, tarka színű szitakötő röppent fel és indult egy másik bokor irányába.

A fiúk aztán a hosszú botjaikkal kotorászni kezdtek a patakban, már amennyire a stég rései között ez lehetséges volt.

– Nini, egy béka ugrott ki a partra! – mutatott rá a jól megtermett varangyra Misi. – Ott is egy, meg ott is… – csodálkoztak a szerte ugráló kisebb nagyobb békákra a fiúk.

– Akkor inkább hagyjuk békén ezt a békatanyát! Tudod, hogy Márta néni is azt mondta környezetórán, hogy ezek védettek meg hasznosak – okoskodott Simi. – Úgy emlékszem, hogy nagyon szeretik a szúnyogokat, az pedig nekünk jó. Főleg, ha majd itt akarunk horgászni a nyáron.

A bodzaágakat a stég alá rejtették a fiúk, hogy legközelebb is tudják majd használni őket. Aztán az utcájukban folytatták a játékot, versenyeztek, hogy ki a gyorsabb a rollerjével.

Másnap, vasárnap délelőtt újra a patakhoz igyekeztek. A botjaik a stég alatt várták őket, kezdődhetett a felderítés. Mielőtt azonban a vízbe engedték volna a bodzaágakat, meglepődve látták, hogy a stég alatti víz tele van apró kis halformájú lényekkel.

– Szerintem ezek az ebihalak – mondta Misi, aztán nekilátott egy kicsit megkeverni a stég alatti vizet.

„Hagyd abba azonnal!” – brekegte Bréka, aki ma is a porontyokra vigyázott. – „Gyertek ide körém, apróságok!” – hívta maga köré az ebihalakat.

A két jóbarát azt látta, hogy az apró halacskák egy irányba úsztak és egy sűrű csoportot alkottak pont ott, ahonnan a légbuborékok emelkedtek a magasba.

– Add gyorsan a vödröt! – kérte barátját Misi.

A fiúk ugyanis egy kis műanyagvödörrel jöttek ma a patakhoz. Siminél volt egy nagyító is, hiszen ők mindent szerettek alaposan megvizsgálni, amit a természetben találtak. Misi egy óvatos mozdulattal a vízbe engedte a vödröt, aminek a fogantyújához egy hosszú madzagot kötöttek. Mikor a lassan lemerülő vödör a patak aljára ért, a fiú felhúzta azt. Volt abban iszap, hínárdarabok, meg négy pici ebihal. A vödör a stégre került a tartalmával együtt. Az egyik fiú óvatosan kiemelt egy ebihalat egy kevés vízzel együtt, a másik fiú pedig a nagyítóval nézte meg a vergődő kis porontyot. Aztán cseréltek, hogy mindketten mindent megfigyelhessenek. A vizsgálódás után pedig óvatosan visszaeresztették a vödröt hínárostól, ebihalastól.

Eközben a békabölcsődében nagy volt a riadalom. Bréka alig bírta egybeterelni kis gondozottjait. Mindenki izgatottan kérdezgette tőle, hogy mi történt a négy társukkal. Lett nagy öröm, amikor a víz alá merülő vödörből kiúszott a négy ebihalacska: Bébi, Babi, Bubu és Bobi. A sok kíváncsi ebihal köréjük sereglett és kérdésekkel ostromolták megmenekült társaikat.

– Mit láttatok odafenn? Bántottak az emberek? Láttatok más ebihalakat is?...” – kérdezgették Bobiékat.

– Valami fényes, csillogó, melengető dolog van ott, nem tudom mi lehet, de jó érzés volt látni – bugyborékolta Bobi.

– Az bizony a napocska volt, majd, ha megnőtök, láthatjátok eleget – magyarázta Bréka a kicsiknek.

– Nem bántottak bennünket a kisemberek, vigyáztak ránk – újságolta Bébi.

– Nagyon sok zöldet is láttunk, szép volt minden – lelkendezett Babi és Bubu.

– Azok a növények voltak. Persze sokkal nagyobbak, mint itt lent. De nekünk ez is elég. Fő, hogy el tudjatok bújni közéjük, ha vadásznak rátok – tanítgatta Bréka néni az apróságokat.

A két fiú mindebből csak azt látta, hogy megszaporodtak a légbuborékok a stég alatti vízben.

– Ezek valami gyűlést tartanak ott lenn – tippelte Simi.

– Majd jövő héten is meglátogatunk benneteket! – kiáltott a víz felé Misi. – De most már irány haza ebédelni, mert harangoznak! – azzal a bodzabotokat a helyükre rejtették és indultak hazafelé a barátok.

Gyöngyösvári Mara, amatőr meseíró

PRÉMIUM Gyöngyösvári Mara Prémium tag

Varga Mária Gyöngyi nyugdíjas tanítónő vagyok. Tíz éve kezdtem mesés történeteket írni, melyek főleg az alsós korosztálynak szólnak. Magánkiadásban adtam ki öt gyermekkönyvemet, melyek főszereplői: Balambér nyuszi, Vöric cica, a körhintába fogott pónik, Pogi a tacskókölyök, manók, mókusok és tündérek. Meséimet Gyöngyösvári Mara álnéven írom. Legfrissebb meseregényem a Gyöngyösvár közeli Tölgyerdőben és Tünde...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások