Az elkésett ugrifüles

Az elkésett ugrifüles.

Bojtos farkú tapsüles egy nap arra ébredt,

húsvét kedves ünnepéről, majdnem el is késett.

Nem értette, hogy lehet, hisz sosem történt ilyen,

nagyon bántotta a dolog, mardosta a szégyen.

Nem lehet, hogy ajándékot ne kapjon egy gyerek!

Nem történt ilyen még soha, mióta a Föld kerek!

Kitől kérjek most tanácsot? Ki fog segíteni?

KI fogja majd helyettem a munkát elvégezni?

Nem jött felelet sehonnan, néma csend a válasz,

látod kedves ugrifüles, nincs ki bajban támasz!

Neked kell most résen lenned, gyorsan ötletelni,

hogy lehetne húsvét reggel mégis helyben lenni.

Felkapta hát nyúlcipőjét, s futott, ahogy tudott,

gondolta még találhat egy résre nyílott kaput.

Becsempészi ajándékát a kert közepére,

Megbújik a bokor alján, onnan leskelődve.

Ugrifüles bánatára nem volt nyitott kapu,

azt gondolta itt a vége, jön az úti lapu!

Húsvéti nyúl nem lesz többé, marcangolta magát,

nem kell senkinek egy nyúl, ha nem végzi a dolgát.

Ám ebben a pillanatban, mit lát nyuszi szeme,

copfos kislány jön a sarkon, gipszben a bal keze.

Anyukája kézen fogva, óvatosan vezeti,

megállnak egy zöld kapunál, és a kulcsát keresi.

Odaugrik ugrifüles, meglapul a fűben,

míg anya a kaput nyitja, beoson merészen.

Elszalad a virágokhoz, és megkéri őket,

rejtsék el a szirmaikkal, hadd készítsen fészket.

Ajándékát elhelyezi, óvatosan, szépen,

aztán magasra felugrik, s a kislány látja éppen.

Anya! – kiált örömében – nem fogod elhinni!

A húsvéti nyúl mégis tudott ajándékot hozni!

Tudta ő, hogy baleset ért, azért is jött késve,

úgy szánta, hogy itthon legyek a meglepetésre!

Bojtos farkú ugrifüles mindezt jól hallotta,

s megértette, késésének mi is volt az oka.