Az eltévelyedett királyfi

Az eltévelyedett királyfi.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, Talléria. Talléria, nagy ország volt, gyönyörű hegyekkel. Az egyik hegy tetején állt egy csodálatos palota, és ebben lakott Talléria királya, Egon, felesége Mária királyné, és három gyermekük, Félix, Orsolya és Beatrix.

Ám a királyon és Mária királynén nagy búbánat ült, mert Félix a legidősebb gyermekük, rossz társaságba keveredett. Rabolt és fosztogatott. Sanyargatta a népet. Legalább is az idős király ilyen féle híreket halott a királyfiról. S mikor legbizalmasabb embere is erről tájékoztatta, bizony, magába roskadt. Mária királyné, bánatában abbahagyta a zongorázást, többé, felé sem nézett. A királylányok is csak kényeskedtek, és goromba hangon veszekedtek a szolgákkal. Egon király többször is beszélt a királyfival, de hasztalan volt, Félix királyfi, mindent tagadott. A király orvosa tanácsolta, hogy van egy híres varázsló, Hektor, aki talán tudna segíteni. 

-S hol él ez a varázsló? –kérdezte a király.

- Százhalomországban. - válaszolt az orvos.

- Akkor hívassa ide!- parancsolta a király.

A királynak két hónapot kellett várnia, mire Hektor színe elé járulhatott, mert a varázsló híres volt, és nem csak a gazdagoknak segített.

- Mélyen tisztelt király uram, miben állhatok a szolgálatára?- kérdezte Hektor a királyt.

-A fiam rossz társaságba keveredett. S nem tudjuk, hogy mi tévők legyünk. Valószínű Lidérc gróf bűbája csábította rosszra. Lidérc gróf a sűrű erdőben él, és egy veszélyes láp vidéken van az erődítménye. Aki úgy közelíti meg a rezidenciáját, hogy nem ismeri a terepet, oda veszik, elnyeli a láp. Így elég nehéz őt megfékeznem.

- Na lássuk csak!Van nekem egy varázsgömböm, s megnézem benne, mi a gond.

- Lidérc gróf, biztosan könnyű életet ígért neki. Jaj, minden baj onnan jöhet!- panaszkodott tovább a király.

- Nem, nem úgy látom. A baj gyökere, máshol keresendő. Mégpedig önökben.

- Micsoda? –hördült fel a király. - De hiszen mi mindent megadtunk neki, és tejben vajban fürösztöttük!

- Igen, éppen ez volt a baj. – mondta hidegvérrel a varázsló. - Látom, a gömbben, hogy, hogyan nevelték. Emlékszik, mikor Félix királyfi, csúzlival majdnem kilőtte a szakács szemét? Vagy amikor a szolga elcsúszott a játék vonatán? S mennyire megütötte magát. S arra, mikor ostorral játszott, mikor önnek hivatalos vendégei voltak?

- Igen, a hangos pattogtatástól, nem is tudtam tárgyalni velük. - vallotta be a király.

- Úgy látom, soha nem kellett elpakolnia maga után a játékait, nem kellett megetetnie és megitatnia a lovát, soha nem rakta rendbe a ruháit. Ha egy gyereknek, minden meg van engedve, abba belekényelmesedik, elkanászodik, rosszra hajlik.Mert nem voltak meg gyerekkorában a jótékony keretek. Melyek fegyelmezték volna, és jó irányba terelték volna az energiáit. Minden meg volt neki engedve, és nem voltak a cselekedeteinek következménye. Így nem Lidérc gróf volt a bűnös, hogy ide jutott Félix királyfi.

- Jaj, jaj! Ha tudtam volna!- sopánkodott a király. S most mitévők legyünk? Büntessem meg?

- Igen, meg kellene büntetni, börtönbe zárni!- szólt Hektor.

- Micsoda? Zárassam börtönbe a saját fiamat?- hüledezett a király. - Azt nem akarom!

- De már késő megnevelni, mert felnőtt. Ő most már csak önmagát tudja nevelni. De talán, mégiscsak van egy megoldás. – szólt gondolataiba merülve Hektor.

-S, mi lenne az?

- Ismerek egy füvet, az a neve, hogy időtekerő csillangófű, az Azúrkék hegy csúcsán él. Van még belőle egy kis tasakkal, de nem lesz olcsó mulatság. Nagyon nehéz beszerezni, csak az ott élő hegyi emberek tudnak olyan magasságokba felmászni.

-S mire való ez a fű?- érdeklődött a király.

- Én kimérem a helyes mennyiséget, önök megisszák, visszatekeri az idő kerekét húsz évvel, mikor Félix királyfi még csak 2 éves volt. S ön megtanítja a helyes keretekre a királyfit, amit eddig elmulasztott. De figyelmeztetem, másra nem szabad használni, különben összegubancolja a sors szálait, és annak kibogozása, már szinte lehetetlen lesz. Tehát, máson, ne változtasson! Mert mindenki visszarepül most az időben.

- Rendben van, vágjunk bele! – bólogatott a király.

Az egész királyi család és háza népe, megitta az italt. Visszarepültek az időben jó húsz évet. Félix királyfi éppen már totyogni kezdett, és gügyögött néhány szót. A király, megfogadta a tanácsot, és szigorúan nevelte Félixet. Akinek ezentúl, nem csak, hogy el kellet pakolnia maga után a játékait, de segítenie is kellett. Amikor meglőtte csúzlival a szakácsot, bizony a király, jól elfenekelte. A játék vonaton már nem csúszott el a komornyik, mert nem voltak széjjelhagyva a játékai. Kicsi Félix nagyobbacska korában gondozta a lovait, és segíteni kellett a királyi kertészetben is. Soha nem turkálta az ételt, mert tudta, hogy mennyi munkába kerül azt megtermelni. Tisztelte a szolgákat, mert azok is érző szívű emberek voltak. Ám a király, elkövetett egy hibát, mégpedig egy reggel, mikor a hőn szeretett lova megbotlott és elesett volna, ő aznap, hogy elkerülje a szerencsétlenséget, nem lovagolt ki. Mária királyné tombolt.

-Nem meg mondta Hektor, hogy semmi máson nem szabad változtatni? Most mit csináljunk? Így a sors egy szála, másképpen fog szövődni, és így nem garantált, hogy jól fog elsülni a mi tervünk! - szólt emelt hangon Mária királyné.

-Tudom, tudom, de nem akartam még egyszer elveszíteni Eugéniát, a lovamat. Annyit sírtam miatta. – vallotta be töredelmesen a király.

- Akkor, megint elhívjuk Hektort, és meglátjuk, mit mond. –szólt a királyné.

Szerencsére, most Hektor éppen Tallériában volt, így hamar megjelent a király palotájában.

        -Felséges királyom, mi történt, hogy halad Félix királyfi nevelése?- kérdezte Hektor a varázsló.                                 

A király elmesélte, hogy mit csinált. Hektor, nem volt mérges, mert ő is nagyon szerette az állatokat, tudta, micsoda fájdalom elveszíteni egy lovat.

-Ha már így alakult, annyit tehetünk, hogy mindent úgy kell csinálni, mintha a baleset megtörtént volna. Ön vegye meg az új kis csikót, Eugéniát, pedig csak vitesse ki a rétre minden nap. S a kiscsikót nevelje ezentúl. Így talán nem lesz nagy összegubancolódás. - tanácsolta Hektor.

Teltek múltak az évek, és Félix bátor királyfivá cseperedett, aki mindenkit tisztelt és szeretett. Meghallgatta az emberek panaszait. Ám egyvalami mégis másképpen alakult. Lidérc gróf köszvényben meghalt. Egon király örült, hogy a Félix így nem lesz veszélyben. De a sötétség más köntösbe bújva, mégis megjelent. Mert Lidérc gróf fia, az apja nyomdokaiba lépve, folytatta apja rablásait. Ám Félix, ezt nem nézte jó szemmel. Elköltözött a láp közelébe, és ott élt a lápi emberekkel. Tanulmányozta a terepet, a lápot, és kiismerte a láp természetét. Megfigyelte a száraz, vagy időszakosan száraz területeket, és azt, hogy hol járnak az ifjú Lidérc gróf emberei. Mikor, mindent kifigyelt, megvárta, míg megérkezett az augusztus, mikor az ifjú Lidérc gróf a születésnapját ünnepli. A születésnapi vigadalmon, folyt a bor, és messzire szállt a duda és koboz hangja. Ekkor Félix királyfi a katonáival lecsapott az ifjú Lidérc grófra, magával vitte, és tömlöcbe záratta. S megszűntek a rablások és fosztogatások.

Egon király boldog volt, hogy fiából derék ember vált, és hogy Lidérc gróftól és fiától megszabadult. A királylányok sem csak a tükör előtt ültek, Orsolya Mária királynénak segített a palota ügyeinek intézésében, Beatrix pedig a lótenyésztést szerette volna jobban megismerni. Mária királyné boldogságában ismét zongorázott, és Orsolyával, királyi ünnepségeken, csodás négykezes zongoradarabokat adott elő. A palotába visszatért a vidámság és a derű.  Egon király busásan megjutalmazta Hektort, a varázslót. Aki kincseiből, gyönyörűséges kódexeket vásárolt, amiből tovább képezte magát, és nagy erejű, gyógyító füveket vásárolt.