Az eltűnt kiflicsücsök

Az eltűnt kiflicsücsök.

Valahol nagyon nagyon messze, de még az óperenciás tenger innenső oldalán, volt egy hatalmas nagy város. A város egyik oldalán magas hegyek terültek el, akkora nagyok, hogy még nyáron is havas volt a tetejük. Úgy néztek ki, mintha mindig fehér sapkát hordtak volna. A másik oldalán viszont egy nagy kék tenger ringatta a hajókat, amik a városba hordák az ott lakóknak a rengeteg finomságot, amit csak boltban lehetett kapni. A város szélén, pont azon a helyen, ahonnan látni lehetett a hegyeket és a tengert is, egy aranyos kis házikóban élt egy kisfiú, akit Daninak hívtak. Dani nagyon szeretett ott lakni, amikor csak ideje volt, mindig játszott. Hol kalóznak képzelte magát, aki hetedhét tengereken, viharokkal dacolva harcol az ellenséggel, hol pedig hegyeket megmászó, vadállatokkal és ezer veszéllyel harcoló kalandor.

Egyik este éppen a hegymászó felszerelését nézegette, egy vad párduccal készült harcba szállni, amikor az uzsonnára kapott vajas kiflijének a csücskét letette az asztal szélére. Felpróbálta túrafelszerelését, elég meleg és biztonságos-e. Amikor nyúlt az asztalhoz, a kiflicsücsökért, hogy megegye, már nem találta sehol.

Kíváncsian nézett körbe, kereste mindenhol: az asztalon, a könyvek mellett, még az asztal alatt is, de mintha a föld nyelte volna el. Kiment a konyhába egy másik vajas kifliért. Mikor már majdnem megette, észrevette, hogy a sátor nem jól van összehajtva. Letette az asztalra a kiflicsücsköt, jól megnézte, hogy tényleg oda tette-e, és újra összehajtotta a sátrát.

– Most már biztosan jó lesz – jelentette ki boldogan.

Amikor nyúlt volna az uzsonnája maradékáért, annak megint hűlt helye volt. Dani elgondolkodva vakargatta a fejét. Mi történhetett az íróasztallal, hogy eltűnik róla az uzsonnája. Elhatározta, hogy kideríti, mi ez a rejtély. Hozott még egy kiflit, letörte az egyik csücskét, és letette az asztalra. Dani pedig leült az asztal mellé a maradék kiflit majszolgatva, és figyelt.

Hamarosan megjelent egy pici fekete állat. Körbeszimatolta a tőle talán százszor is nagyon kiflicsücsköt, felmászott rá, megkóstolta, majd gyorsan elszaladt. Dani csak nézett, mint aki nem jól lát. Ez a picike állat hogyan tudta elvinni a nála sokkal nagyobb kiflit.

Pár szempillantás múlva sok-sok pici fekete állat bukkant fel a kiflicsücsök mellett, a hátukra vették, és lassan elindultak vele.

Dani csak ült az asztal mellett, és szájtátva nézte, hogy a sok kis apró bogár milyen könnyedén felkapta a kiflicsücsköt, és mint valami dicsőséges harcban megszerzett zsákmányt, viszik magukkal. Már majdnem eltűntek a szeme elől, amikor Dani megkérdezte az egyik kis állatot, hogy kik ők és mire kell nekik az uzsonnájuk.

– Mi nem bogarak vagyunk! Kikérjük magunknak! Mi, hangyák vagyunk az erdők királyai! – válaszolta büszkén a kis hangya. – Ez a kiflicsücsök, amit meg itt hagytál, az egyik kedvenc csemegénk. Úgyhogy, ha nincs más kérdésed, akkor vinnénk is tovább, a szakács már nagyon várja. – A hangya indult is volna tovább, de Dani nem engedte.

– Hogy bírjátok el azt a nagy darabot, amikor olyan kicsik vagyok?

A hangya morcosan megfordult, és kikérte magának, hogy ő kicsi lenne. Felnézett a mellette magasodó szinte óriási kiflire.

– Lehet, hogy hozzád képest kicsi vagyok, de nagyon erős! Tudod, mi hangyák csapatban dolgozunk. Egy hangya tényleg nem bírna el egy ekkora hatalmas dolgot, mint ez a kiflicsücsök, de amit látod, sokan vagyunk, talán százan is. Így már könnyedén felkapjuk, és arrébb vigyük. Igen, ha többen vagyunk, akkor könnyebb a munka, és sokkal szórakoztatóbb is. De most, ha megbocsátasz, még a mai nap haza akarom vinni ezt a finom falatot, és még fel kell darabolni, meg kell főzni, mártás kell hozzá, meg elrakni a maradékot későbbre… tehát rengeteg még a dolgom. Nincs időm veled társalogni.

A kis hangya gyorsan elköszönt, és egy szempillantás múlva a társaival, a kiflicsücsökkel, a morzsákkal, mindennel együtt eltűnt. Dani még sokáig gondolkozott a kis hangya szavain. Amit ő egyedül nem tud megcsinálni, azt ha többen vannak, akkor könnyen elvégzik. Gyorsan felkapta a kabátját, és átszaladt a szomszédba Petihez. Együtt biztosan könnyebb lesz meghódítani a havas hegytetőket, mintha csak egyedül vágna neki.