Kis cica nagy bajban

Kis cica nagy bajban.

Valamikor réges-régen, egy falu széli tanyán állt egy szép kis házikó. Ebben a házikóban lakott Marci és Mirkó, a két rosszcsont cica. Egyik reggel Marci a kamra ablakában ült, egy jókora illatos kolbásszal a szájában, és Mirkót várta. Sikerült belopóznia a kamrába és elcsenni egy darabka kolbászt, ezt szerette volna megosztani vele, de Mirkó nem jött.

– Nem késett még sohasem! – nyávogta Marci. El sem tudta képzelni, mi lehet vele. Letette a kolbászt az ablakpárkányra, felágaskodott, hogy jobban lásson, és körülnézett. Minden a régi volt. A virágoskertben ott döngicsélt Zümi, Mondó, a kutya, a háza előtt heverészve aludt, és a verebek éppen akkor repültek el a rózsalugas felett. Semmi szokatlant nem látott. Még a piros kerékpáron sütkérező szitakötő is látványosan unatkozott a nagy nyugalomban. 

– Hoppá! Kerékpár! Ezt eddig még nem vettem észre – mondta Marci, és otthagyta a kolbászt az ablakpárkányon. Kiosont a kamrából és belopakodott a szobába. Eszébe jutott, hogy Mirkó már mesélte neki, hogy a piros kerékpár a gazdasszonya unokájáé. A kislány ittléte semmi jót nem jelentett Mirkóra nézve. A legutóbbi látogatásakor, miután együtt uzsonnáztak, két óráig nyalogatta a bundájából a mustárt és a majonézt. 

Amikor belépett a szobába első látásra semmi furcsát nem vett észre. A gazdasszony unokája az egyik babájával játszott. A baba viszont nem akart játszani, mert mindig elmászott, és a farkánál fogva húzta vissza. A babáknak is van farkuk? Meg mancsuk.... meg bajuszuk? Mikor alaposan megnézte a babát, akkor döbbent rá, hogy az unoka Mirkót öltöztette be babaruhába. Szegény Mirkó!

Annyira megrémült, hogy ijedtében felborított egy játékot. A kislány ezt meghallotta, és amikor Mirkó farkát akarta elkapni a következő átöltözéshez, a farok kicsúszott a markából. Mirkó ijedtében vagy örömében, hogy végre kiszabadulhatott a két lábon járó bestia kezei közül, kiviharzott a szobából! Marci pedig szaladt utána!

Marci sokáig kereste Mirkót, és csak nagy nehezen akadt a nyomára. Az udvar lakói, akik látták Mirkót végigszaladni az udvaron, egy borzasztó és iszonyatosan veszélyes rózsaszín szörnyet emlegettek. Óvva intettek mindenkit, nehogy az útjába kerüljenek, mert az is lehet, hogy fel találja falni. Mirkó a legsűrűbb vadrózsabokor alatt kuporgott, nem mert előjönni. Fehér tappancsain rózsaszín csipke, selyemszalagok, fehér fodrok a nyakánál, rózsaszín ruhában az egész macska a nyakától a farka kezdetéig. De ami a legbosszantóbb volt számára, az a fején lévő kalap volt, ami eltakarta a bal fülét. Próbált megszabadulni tőle, mert így csak fél fülére hallott, de csak azt érte el vele, hogy beleakadt az egyik tüskébe és moccanni sem tudott. Az egyik hervadó virág alól kétségbeesetten nézett barátjára.

Marci kinyújtotta a mancsát, azon is a legélesebb karmát, és megszabadította Mirkót a kalaptól. A cica gyorsan beljebb húzódott a bokor alá, nehogy meglássa valaki.

– Ekkora szégyent! Az utca legbátrabb kandúrja, akitől félnek a kóbor macskák, akinek nem mernek bejönni a vadászterületére, babaruhában bujkál! Ha valaki meglát, oda a hírnevem! Az egész környék rajtam fog nevetni! – panaszkodott Mirkó. – Köszönöm Marci, hogy megszabadítottál ettől az iszonyatos fejfedőtől. Már csak a ruhából kéne valahogy kimásznom. Ha sikerül az egyik tüskébe beakasztani, akkor talán...

– Vegyem le rólad? – kérdezte Marci a rémült barátjától.

– Tényleg le tudod venni? Mégis hogyan? – kérdezte, amikor már a sokadik próbálkozás után szinte a környező összes tüskében fennakadt.

– Mi sem könnyebb ennél. A karmommal felbontom a cérnát a varrásnál, te meg kibújsz belőle.

Nemsokára Mirkó már a diófa mellett ült és a bundáját próbálta elfogadható állapotba hozni. Ilyen szégyent! Egy jó ideig biztos nem teszi be a lábát a házba az egyszer biztos!

– Egérke, ígérd meg, hogy nem beszélsz róla senkinek!

– A rózsaszín szörny erre járt, elment, és többet nem jön vissza!

– Az biztos, hogy egy ideig elkerülöm azt a kétlábú bestiát! Még akkor is, ha olyan finom májas izével csalogat. Talán egy-két falat nem árthat... de nem! Most is mi lett a vége! Akármilyen ellenállhatatlan az íze és az illata.

Mirkó megfogadta, legközelebb nem engedi, hogy a gyomránál fogva vezessék. Nem hagyja, hogy elcsábítsák a finom illatok, az ínycsiklandozó ízek. Legalábbis ma már nem.