Rudi, a kis repülő

Rudi, a kis repülő.

Rudi, a kis repülő a nagy tenger melletti repülőtér legnagyobb hangárjában élt, a barátaival együtt. Ralf mezőgazdasági repülő volt, csak nyáron repült, de akkor olyan sokat, hogy alig látták egymást. Bella városnéző repülőként hétvégenként szelte az eget és a magasból mutatta meg a várost az embereknek. Más repülők is megfordultak náluk időnként, de mivel ők nagyobbak voltak és sok embert tudtak szállítani, nem álltak szóba a náluk kisebbekkel. Velük nem tudott beszélgetni.

Amíg Ralf és Bella időnként kigurultak a hangárból és repültek, Rudi nem ment sehova. Ha a szükséges karbantartásokat nem kapta volna meg, úgy mint olajszint- és fék ellenőrzés, kisebb-nagyobb javítások, azt hitte volna, hogy elfelejtkeztek róla. Így teltek a napok, a repülők jöttek-mentek, csak Rudi maradt ott a hangár jobb hátsó részében. A magányos napokon repülésről álmodozott, a barátaival együtt szeli az eget, kergeti a felhőket.

Egy szombat délután Rudi furcsa mozgolódásra lett figyelmes. Az eddig csendes hangár hirtelen zajos lett, és ez a zaj egyre közelebb ért hozzá. Amikor emberi beszédet hallott, régen érzett izgalom fogta el. Az úszótalpaira visszaszerelték a kerekeit, és megtankolták. Rudi most már biztos volt benne: repülni fog! El akarta újságolni a barátainak, de nem voltak mellette. Ralf nem sokkal előbb érkezett meg egy nagy gyümölcsös permetezéséből, és egyből a mosóba gurult, mert alaposan összekoszolta magát. Bella reggel kirándulókat vitt várost nézni, és még nem ért vissza. Furcsa érzés kerítette hatalmába Rudit; Bella ebben az időben már mindig visszatért. Csak nem esett valami baja?

Amikor Bernát, Rudi állandó pilótája beült a pilótaülésbe, régi ismerősként üdvözölte a kis hidroplánt. Együtt gurultak ki a hangárból.

– Gyere Rudi, most ránk van szükség! Mutassuk meg, mit tudunk! – szólt Bernát, és beindította a motort. A propeller egyre gyorsabban forgott, és mire elgurultak a felszállópályára, már teljes sebességgel száguldottak. Rudi úgy emlékezett mindenre, mintha tegnap repült volna. Gyorsan a levegőbe emelkedett, és várta Bernát utasításait.

– Mi történt Bernát? Csak nincs valami baj? – kérdezte aggódva Rudi.

– Meg kell mentenünk Bellát! Megbetegedett, elég csúnyán köhög. Valami gond lehet a motorjával, ami miatt le kellett szállnia a tengerre. Ki kell mentenünk az utasokat, és utána visszamenni és bevontatni a hangárba, hogy megjavítsák.

Rudi nagyon aggódott a barátjáért, igyekezett gyorsan repülni, minél hamarabb segíteni szeretett volna neki. Ahogy kiért a tenger fölé, rögtön észrevette Bella élénk narancs színét, ahogyan a vízen ringatózott. Amikor leszállt mellé, Bella nagyon örült, hogy végre megérkezett.

– Jaj, de örülök, hogy végre itt vagy! Ugye segítesz nekem? – kérdezte rekedt hangon. – Annyira köhögtem, hogy nem tudtam visszatérni a repülőtérre. Úgy szégyellem magam, hogy az utasaim megrémültek, amikor a vízre kellett leszállnom – panaszkodott Bella, és megint köhögni kezdett.

– Semmi baj! Az utasokat majd én elviszem a repülőtérre, utána pedig visszajövök érted. Kivontatlak a partra. Ott már vár a kamion, ami elvisz a szerelőhöz.

– Ilyen még sosem történt velem! Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben! – szomorkodott Bella!

– El ne süllyedj! A víz alá nem tudok lemenni érted! Csak egy kicsit bírd ki, mindjárt visszajövök! – kiáltotta Rudi, amikor az utolsó utas is beszállt, és Bernát becsukta az ajtaját. Ügyesen a levegőbe emelkedett a vízről, majd megfordult és a repülőtér felé vette az irányt. Biztonságban kitette az utasokat, utána indult vissza Belláért. A kis városnéző repülő nagyon boldog volt, amikor Rudi leszállt mellette. Bernát elővette a hátsó ülés alól a nagy kötelet, az egyik végét Bella szárnytartó rúdjához erősítette, a másikat Rudi bal oldali úszótalp-tartó rúdjára. Készen álltak az indulásra.

– Bella, most nagyon figyelj, mindjárt felszállok! – szólt Rudi kis barátjának. – Amikor a kötél megfeszül, az rossz érzés lehet, de igyekszem óvatos lenni. Ha valami baj van, akkor szólj!

De nem történt semmi baj. Rudi szépen felemelkedett a vízről, és óvatosan elvontatta Bellát a hajókikötőig, ahol már vártak rá. Egy nagy daruval feltették a kamionra, alaposan rögzítették, hogy le ne essen, aztán elindultak vele vissza a hangárba.

Rudi csak pár nap után találkozott vele, amikor javítás után visszagurult a hangárba, pontosan a mellette lévő helyre.

– Szia, Rudi! Visszajöttem! Szebb vagyok, mint új koromban! – dicsekedett Bella vidáman.

– Szia, Bella! Minden rendben? Megjavítottak rendesen? – érdeklődött Rudi.

– Igen, most már semmi bajom! Nézd, még azt a régi horpadást is kijavították és lefestették! Újra egészséges vagyok! – gurult be Bella a pihenőhelyére.

Nagyon örültek egymásnak, hogy senkinek nem esett baja. Bella megköszönte Rudinak, hogy segített rajta, amikor bajban volt, és kimentette a vízből. Rudi megértette, hogy nem azért maradt a hangárban, mert elfelejtették, hanem mert ő különleges repülő, aki a vízre is le tud szállni. Arra pedig nem mindig van szükség. De ha igen, akkor legtöbbször valami baj van. Lehet, hogy mégis jobb, ha inkább a hangárban marad?