Az eperfa manói: Az eltűnt hétfő

Az eperfa manói: Az eltűnt hétfő.

      Huba és Benő a két csalafinta manó nagy dörömbölésre ébredtek. Valaki úgy verte az eperfa ajtaját, hogy beleremegtek a falevelek. Huba álmosan és kissé mérgesen kelt ki pihe-puha ágyából és ment a nehéz ajtóhoz, húzta el a reteszt és nyitotta résnyire.

Az ajtó előtt Nyúl asszonyság állt. A jobb kézfejét simogatta bal kezével és kétségbeesetten nézett Hubára.

-          Nagyon kemény ez az ajtó, megfájdult a kezem. – mondta szemrehányóan.

-          Talán nem kellett volna úgy verni… - javasolta Huba.

Addigra odaért Benő is, gombolgatta a hétköznaplós manózubbonyát, közben beinvitálta nyúl asszonyságot.

-          Biztosan nagy baj történt, ha egyszer ilyen korán meglátogatott bennünket. Jöjjön, éppen kávét iszunk. Megkínálhatjuk egy bögrécskével?

-          Köszönöm kedves Benő. Bizony rám fér.

Nyúl asszonyság fogta a kosarát és bement a konyhába. Miközben Benő kávét készített, Huba is rendbe szedte magát és mindnyájan leültek kávézni. Benő kérdő tekintetére Nyúl néni belekezdett a mondandójába.

-          Tudjátok tegnap, vasárnap volt. Ugye így van?

-          Persze. Mi a szokásos pihenőnapunkat tartottuk. Kirándultunk, pecáztunk a tónál, élveztük a tavaszi nap melegét, piknikeztünk. Olyan finom bodzaszörpőt ittunk! Nem igaz, Benő? – és Huba megnyalta a szája szélét.

-          Akkor ma hétfő van, igaz, manócskák? – és nyúl asszonyság szinte vádlón nézett a manókra.

-          Hát persze, hogy hétfő van, micsoda kérdés? A vasárnap után hétfő, a hétfő után kedd, a kedd után szerda, aztán csütörtök, péntek, szombat, majd újra vasárnap, és aztán jön a hétfő. Így megy ez, amióta világ a világ. -  Benő nem értette a dolgot.  Mit akar Nyúl néni ezzel a hétfővel?

-          Ne nézzetek bolondnak, de eltűnt a hétfő. Nézzétek meg a naptárt.

A manók kelletlen odamentek a falon lógó naptárhoz. Vasárnapnál volt. Áthajtották, és kedd. Visszahajtották, vasárnap. Megint áthajtották, kedd, aztán mégegyet hajtottak, szerda. Lázasan hajtogatták. Egész évet végignézték, de vasárnap után kedd következett. Dörzsölgették a szemüket, megnézték mégegyszer, kedd.

-          Ez furcsa - mondta Huba.

-          felettébb különös - vakarta a fejét Benő.

-          Tudjátok manócskák, elmentem a boltba, hogy friss káposztalevelet vegyek a reggelihez, meg répát a gyerekeknek a tízóraihoz, hogy iskolába küldjem őket. De a boltos azt mondta kedden nem jön friss áru, csak hétfőn. Átmentem az újságoshoz napilapot venni, de kedden nem jár a posta, csak hétfőn. Az iskolában azt mondta a tanítónéni, hogy kedd van, tehát vigyem haza a gyerekeket, mert nincs tanítás, csak hétfőnként. Mindenki megbolondult?

Nyúl asszonyság kétségbeesve toporgott, nagy szoknyájából elővette hatalmas zsebkendőjét és sírva fakadt. – Csak ti segíthettek manócskák! Csak ti hozhatjátok vissza a hétfőt. Mindenképpen meg kell találnotok! Nem tud hazajönni Nyúl apó az erdőről, mert csak hétfőnként jár a busz, örökre ott ragad Brühühühüüüüü, és hangosan belefújta orrát tarka zsebkendőjébe.

A két manó összedugta a fejét. Ennek fele sem tréfa. Tanácskoztak, majd vakarták a fejüket, aztán újra tanácskoztak, aztán elmosogattak, és újra tanácskoztak.

-          Nyúl asszonyság, menjen szépen haza a nyúlgyerekekhez, mi meg megkeressük azt a huncut hétfőt. Nem lehet az olyan messze! – mondták ki végül a szót.

Nyúl asszonyság hüppögve elköszönt és ment a családi odúba. – Biztosan felforgattak már mindent ezek a haszontalan nyúlfik- dünnyögte közben.

A két manó feltette a sapkáját és hangosan ennyit mondtak: - Hipp, hopp! Ott legyek, ahol akarok, a hétfő búvóhelyén.

Hát lássatok csudát! Egy szempillantás alatt fenn voltak az eperfa legeslegtetején, a levelek között megbúvó fészekben, ahonnan éppen tegnap repültek ki a sasfiókák. A hétfő csak ült ott a fészek legmélyén és duzzogott.

-          Szervusz hétfő, hát te mit keresel itt?

-          Sziasztok manók, semmi közötök hozzá.

-          Már hogyne lenne közünk? – Benő felháborodva vette le a sapkáját. – Igenis, hogy van közünk. Te itt ücsörögsz, a világ meg a feje tetejére áll.

-          Egyáltalán, hogy kerültél ide? – kérdezte Huba.

A hétfő nem is nézett rájuk, csak úgy foghegyről vetette oda: - Én vagyok a legkisebb, a hét napjai közül. Engem senki nem szeret, és nem is kellek senkinek. A vasárnap szinte szent. Azt mindenki szereti. Ősz szakálla van és bölcs. Pihenőnapként becézik. A szombat vidám, olyan kellemes programokat ígér, hogy oda vannak érte. A pénteket mindenki várja és örülnek, ha a naptárban feltűnik. Csütörtök vicces. Még mondás is van róla: csütörtököt mond. Mindenki nevet, ha ezt mondják. A szerda a hét közepe, azért szeretik. Akkor még minden megtörténhet. Az emberek belevetik magukat a munkába. Kedd meg amolyan felrázós nap. senkinek nincs baja vele. Kedden jó lenni. A kedd még fiatal, de megfontolt nap. Őrá hallgatnak az emberek. Kedden szerződéseket kötnek, utaznak, terveznek. Ám nézz csak körül: kinek hiányzik a hétfő? Vagyis ki számol velem, a kis taknyossal, a hét kezdetével? Hétfőn a fű se nő! Hétfőn ne adj ki pénzt, mert akkor egész héten fizetni fogsz! Hétfő, ja már megint hétfő! Az emberek utálnak engem és kész!

Hétfő a kézfejét végighúzta az orra alatt és szipogott, hátulgombolós nadrágja kitérdelve, még a zoknija is felemás volt. Olyan elkeseredetten ült ott a fészekalján, mint egy elhagyott fióka.

Huba és Benő nagyon megsajnálta. Összedugták a fejüket, tanácskoztak.

-          Tudod mit? - Huba közelebb lépett és egy tükröt húzott elő a zsebéből. – Mi nem áruljuk el, hogy hol vagy. A héten még nyugodtan maradj ebben a biztonságos fészekben, mi hozunk neked enni, inni, tiszta ruhával is ellátunk. Cserébe tedd ki ezt a tükröt ide magad elé, ebben látni fogod, hogy mit gondolnak a többiek a hétfőről. Ha úgy ítéled vasárnap estig, hogy nem kellesz, akkor maradj itt. Ám, ha mást látsz a tükörben, azonnal lépj vissza a helyedre a naptárban, mert ha nem, idő apó végleg eltörli a hétfőt, és a hét csak hat napból fog állni. Megértetted?

-          Igen, megértettem, de biztos, hogy fölösleges, tudom, hogy mi lesz a vége. – de azért hétfő elvette a tükröt Hubától.

A két manó visszatért a saját lakásukba és kíváncsian várták a fejleményeket. Ahogy telt az idő, egyre többen panaszkodtak.

-          Jaj, de jó lett volna hétfőn kitölteni egy lottót!

-          Óh, bárcsak hétfőn tudtam volna beszélni édesanyámmal!

-          Jaj, de hiányzik a hétfő, mindig akkor kezdem a tornát!

-          A hétfői gyógyszerem lemaradt!

És így tovább, mindenki hiányolta a hétfőt.

-          Ha tudtam volna, soha nem becsmérlem többé a hétfőt! Kevés az a négy munkanap, semmit nem tudtam elintézni!

Mindenki csak panaszkodott, sírdogált, és amikor eljött a vasárnap, félve várták a következő napot, nehogy keddel kezdődjön! Huba és Benő ígéretükhöz híven nem szólt senkinek a hétfő rejtekhelyéről. Vasárnap este felmentek hozzá a fészekbe:

-          Na, láttad a tükröt? – kérdezte Benő.

A hétfő nem szólt semmit, csak ült a fészek mélyén a tükör előtt. Arcán potyogtak a könnyek.

-          Mennyi bonyodalmat okoztam, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fontos vagyok!

-          Látod? A földön mindennek és mindenkinek meg van a maga helye. Mindnyájan fontosak vagyunk, mindenki hasznos tagja az életnek, legyen az akár a hét első napja, ami te vagy, vagy bárki, aki létezik a világban, ugye most már tudod?

-          Igen, és köszönöm manócskák a leckét, de megyek is, mert holnap mindenki csak rám vár!

Azzal boldog mosollyal az arcán már el is tűnt, vissza a naptárba.

A két manó pedig vasárnap lévén kimentek piknikezni, ahogy mindig is szoktak, azzal a boldog tudattal, hogy holnap kora reggel biztosan senki sem fogja őket felverni álmukból.