Az erdei és a mezei pacsirta

Az erdei és a mezei pacsirta.

Nyár volt. Az égen egy csepp felleg sem úszkát, a  nap hétágra sütött.

A virágok a réten boldogan ontották magukból bódító illatukat. Milliónyi élet nyüzsgött köröttük: lepkék, katicák, méhek, dongók, darazsak, legyek, szúnyogok, szöcskék, hangyák és még sorolhatnám, mennyi, de mennyi csodás élőlény.

Az erdő dús volt, sűrű, buja, így az ott lakóknak kellemesebb, picit hűsebb volt a levegő, mint a tisztáson, a réten, a tűző napon.

Az erdei pacsirta a bokrosabb erdőben magokat, rovarokat keresgélt, amit jóízűen elfogyasztott, majd felszállt egy ágra és gyönyörűen trillázni kezdett. Meghallotta ezt a mezei pacsirta. Odarepült hozzá és azt mondta: -  De szépen dalolsz! -   köszönöm!   –   felelte amaz.   Na megyek keresek magamnak hernyót és gilisztát, mert nagyon éhes vagyok!    – Talált is jócskán.  Jóízűen elfogyasztotta,  majd az erdei pacsirta mellett ő is zengő hangon dalolni kezdett.  -   Pszt! Pszt!  Ne énekelj,  mert láttam a közelben egy kígyász sólymot   és   ha meghallja a hangod,   elragad a karmával!    -   mondta az erdei pacsirta,   mikor meghallotta a csodaszép trillát. -   Ekkor ért oda a szarka, aki félvállról vetette oda:   -   A sólyom most lakott jól egy siklóval,   már biztosan nem éhes!   -   énekelj csak nyugodtan!   -   mondta nevetve, majd elrepült. 

Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu/