Az oltás

Az oltás.

Az oltás

Egy csillagos este, mikor Márk már az ágyában feküdt, gondterhelten nézett édesanyjára.

• Anya, én félek a holnapi oltástól! Nagyon fog fájni?- kérdezte a kócos, fekete hajú kisfiú.
• Jaj, édesem, ezen gondolkodsz éppen? Mesélek neked arról, hogy hogyan is működik ez. Jó?
• Igen, szeretném.- válaszolta Márk csendesen.

Anya magához ölelte erősen kisfiát és csendesen beszélni kezdett:

• Tudod, szívem, amikor a kisbabák megszületnek, már a kórházban is kapnak oltást. Ez arra való, hogy megóvjon súlyos betegségekkel szemben. Aztán bizonyos időközönként mi is felkerestük a doktor bácsit veled, hogy megkapd a kötelező oltásokat.
• Balázs bácsiról beszélsz, ugye?- kérdezte Márk.
• Igen, születésed óta ő a te orvosod.- felelte anya lágy hangon.
• Őt kedvelem, mindig olyan jó vicceket mesél!- mosolyodott el végre a kisfiú.

Majd anya folytatta:

• Amikor kisebb voltál, igen, előfordult, hogy sírtál oltás közben. De nem is azért, mert fájt, hanem inkább azt nem szeretted, hogy egy helyben kellett maradnod és nem mozoghattál, amíg Balázs bácsi beadta neked az injekciót.
• Én már nem is emlékszem ezekre a dolgokra.- mondta Márk.

Anya nagyot nevetett és így felelt:

• Bogaram, annyira kicsi voltál még, hogy ezekre nem is emlékezhetsz. De képzeld el, hogy minden egyes oltás után apa ott várt minket az orvosi rendelő előtt az autóban. Mikor elcsendesedtél és már nem sírtál, mindig elvittünk téged vásárolni. Egy pici apróságot kaptál cserébe azért, hogy tűrted az injekciót.
• Óriási tűt fog belém bökni?- kérdezte Márk kétségbeesetten.
• Ne butáskodj már!- mosolygott anya. – Pici tű, pici szúrás. Emlékszel, amikor nyáron a Tisza parton megcsípett egy szúnyog?
• Igen, emlékszem. Az nem volt vészes. – mondta Márk és kezdett bátrabb lenni a témával kapcsolatban.
• Na, ez pont olyan lesz holnap! De most már tessék aludni drágám!- mondta anya, betakarta fiát és jó éjt puszit adott neki.

Másnap délután Márk kicsit félszegen üldögélt a váróteremben, hogy a doktor szólítsa őket. Pár perc múlva Balázs bácsi szélesre tárta a rendelő ajtaját és mosolyogva köszöntötte Márkot:

• Szevasz koma! Mikor lettél te ilyen nagy, hogy már a hat éves oltásra jössz hozzám?- kérdezte kedvesen.

Márk szégyenlősen mosolygott rá.

A doktor villámgyorsan felszívta a folyadékot a fecskendőbe. A kisfiú örült, hogy tényleg csak egy kicsi tű van rajta. Feltűrte a pólója ujját a vállára és várta, hogy megtörténjen, amitől napok óta rettegett.

• Suli hogy megy?- kérdezte az orvos, még mielőtt beadta volna az oltást.
• Jól, köszönöm! Szeretek nagyon iskolába járni. – mondta Márk.
• Mondok egy viccet, ez tetszeni fog.- és a doktor szép nyugodtan mesélni kezdte:
• „Mi volt ma az iskolában kisfiam?- Anya, ma én voltam az egyetlen, aki jelentkezett, amikor a tanító néni kérdést tett fel. – Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés? - Hogy ki törte be az ablakot!" :)

Márk óriási nevetésben tört ki, Balázs bácsi pedig már rá is nyomta a vatta pamacsot a karjára.

• Mi? Hogy? Már kész is?- kérdezte Márk meglepődve.
• Persze, hogy kész, mit gondoltál, mi fog történni?- kérdezte az orvos kedves érdeklődéssel a hangjában.
• Bevallom, azt hittem, jobban fog fájni.- mondta a kisfiú.

Márk egy matricát is kapott a doktortól, amin egy szuperhős volt és az volt rá írva, hogy „Nagyon bátor vagyok!”

Apa szokásához híven kint várta őket az autóban.

• Képzeld, észre sem vettem, amikor beszúrta a tűt a karomba az orvos. Egyáltalán nem fájt!- mesélte Márk boldogan édesapjának. – Ma is kapok egy kis apróságot, mint amikor kicsi voltam?- kérdezte a kisfiú vidáman.

Szülei nagyon büszkék voltak rá és teljesítették a kérését. Elmentek egy újságárushoz és Márk választott magának egy autós újságot. Másnap büszkén mesélte az osztálytársainak, hogy milyen bátor volt az orvosnál és bátorította őket, hogy nekik sem kell félni az oltástól, mert egyáltalán nem fáj.