Zsolti egyiptomi kalandjai 5. rész (utolsó rész)

Zsolti egyiptomi kalandjai 5. rész (utolsó rész).

Zsoltiékra új nap virradt, ami egyben az utolsó Egyiptomban töltött teljes napjuk volt hazautazás előtt. 
Már eddig is rengeteg élménnyel gazdagodtak, de a mai napra is különleges programot terveztek. 
Reggeli után úgy döntöttek, hogy medencéznek még egyet mielőtt elindulnának egy szuper szafari programra a Szaharába. Tudtad, hogy a Szahara a világ legnagyobb sivataga? Zsolti már alig várta, hogy szemügyre vehesse a végeláthatatlan homokdűnéket. 
A medencétől a szobájukba siettek és kényelmes ruhába öltöztek, mert délután egy órakor indultak a szállodából. 
A hátizsákjukba sok vizet tettek, hogy a nagy melegben biztos legyen elég innivalójuk.
Egy órakor sofőr jött értük a szálloda elé egy rettentően menő Dzsippel. Zsoltiék még sosem ültek ilyen járgányban és alig várták már, hogy kipróbálják. A dzsip hátuljában hagyományos ülések helyett kettő darab pad volt az ablakok mellett, ezen foglaltak helyet. Elindultak egy találkozópontra, ahol rengeteg dzsip parkolt. Onnan indultak el a sivatag felé konvojban. 
Zsoltiék hatalmasakat kacagtak és sikítoztak hátul az autóban, ahogy pattogtak az ülésen a homokos úton közlekedve. Az anyukája egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést. Már a könnyei is folytak az arcán. Zsolti nagyon rég nem látta ilyen boldognak az anyukáját. 
A dzsip tetején egy fiatal férfi ült, aki közben kamerázott, majd megkérte őket, hogy had üljön be melléjük az autóba. Beszélgetni kezdett Zsolti szüleivel angolul. Amikor kiderült számára, hogy ez a család magyar, akkor megkérdezte tőlük, hogy mondják magyarul, hogy “szeretlek”. Zsolti anyukája kedvesen válaszolt neki: - Szeretlek! Mire a fiatalember megszólalt magyarul:- Én is téged!
Óriási nevetés tört ki belőlük, nagyon jól szórakoztak. 
Egy idő után a dzsip megállt egy hatalmas homokdomb előtt. 
    -    Oda kell felmászniuk!- mondta a sofőr. 
    -    És mi lesz azután?- kérdezte Zsolti apukája. 
    -    Hát lefutnak a dombról. Meglátják, jó móka lesz.- válaszolt a sofőr huncut mosollyal az arcán. 
Óriási volt a hőség, elővették a vizet a táskájukból, mielőtt nekivágtak megmászni a dombot. Amikor felértek a tetéjére és körbenéztek, csak a puszta sivatagot látták maguk körül. Semmi más, csak homok...és még több homok. “Annyi különös hely van a világon és mi olyan keveset látunk belőle”- gondolta magában Zsolti anyukája. 
Egyszer csak a domb lábától valaki elkezdett kiabálni: - Háromra kezdjenek el lefelé futni!!! Egy, Kettő, Három!!!!
Erre mindenki megindult lefelé. Zsolti egyik kezét az anyukája, a másikat az apukája fogta, így indultak neki a dombnak lefelé. Majdnem térdig süppedt a lábuk a homokban, alig bírtak futni, közben annyira nevettek, hogy megszólalni is alig bírtak. Miután leértek a dombról körülbelül fél kiló homok volt mindenki cipőjében. De ők ezt egyáltalán nem bánták. Annyira jól szórakoztak, hogy észre sem vették, hogy mennyi már az idő. 
Visszaültek a dzsipbe, ami elvitte őket egy közeli faluba, ahol a helyi emberek életébe nyertek egy kis bepillantást. Az asszonyok teve kakin sütöttek lepényt. 
    -    Fúj, én ezt biztos nem eszem meg- mondta Zsolti és kinyújtotta nyelvét. 
De miután látta a szüleit enni a lepényt, akkor úgy döntött, hogy egy icuripicuri darabot ő is megkóstol. - Hm...nem is olyan rossz.- mondta. 
Teaával és vízzel kínálták őket. 
Láthattak a faluban tevéket, krokodilokat is. Érdekes hely volt. Ötvözte a sivatagi életet és a turistáknak szánt látványosságokat. 
Amikor a nap már kezdett nyugovóra térni, akkor vacsoráztak és közben helyi táncosok és fakírok tartottak nekik bemutatót. Varázslatos volt a szőnyegeken ülve a fáklyák fényében látni a színes ruhában táncoló embereket. A gyerekek annyira elfáradtak, hogy a szüleik ölében el is aludtak. 
Amikor vége lett a műsornak, újra dzsipbe szálltak és elindultak a hotelbe, hogy eltöltsék utolsó éjszakájukat a hazaindulás előtt.
Másnap reggeli után indultak a repülőtérre. 
Olyan sok élménnyel lettek gazdagabbak, mint a tengeri kalandok, a piramisok, Zsolti új kis barátja, a hajó vezetése, a sivatagi futás és  még sorolhatnánk. 
Boldogok voltak, hogy egy családként élték meg ezt az utazást és szívből remélték, hogy sok hasonló kaland vár még rájuk az életben. De a legfontosabb mindig az volt életükben, hogy szeressék egymást.