Az öreg vízcsepp története

Az öreg vízcsepp története.

Kerek erdő mélyén, ahol a hatalmas fák oldalán moha nőtt, és csendes sötétség uralkodott az avaron, fakadt egy forrás. A forrás vize tiszta volt, és az erdei állatok ide jártak inni. A forrás szépen, lassan nőtt, és az erdőt elhagyva, patakká duzzadt. Ebben lakott, a kis vízcsepp. A vízcsepp, vidáman gurult a többiekkel. Csodálta a réteket, a vadvirágokat. Kíváncsian figyelte a békákat, a halakat. S közben, nagyon sok vízcsepp legendát hallott. Voltak vidékek, ahol az élet csoda jó volt. Ilyenek voltak a nemzeti parkok tiszta vizű folyói. A kis patakban élő vízcsepp is szerette volna ezt megismerni. S a duzzadó, egyre növekvő patak, elért egy ilyen nemzeti parkot. Ott a kis vízcsepp kiült egy kőre, és vígan bámészkodott. Éppen tél vége volt, és rengeteg féle madárcsicsergést hallott. Egy róka igyekezett felé, a vízcsepp eliszkolt, nehogy a róka bekapja, miközben a szomját oltja. A kis vízcsepp jól érezte itt magát. Találkozott vidrákkal, vízi rigókkal, és meztelen csigákkal is. De a legérdekesebb találkozása, egy idős vízcseppel volt. Az idős vízcsepp, mesélt neki a tengerről, hányattatott utazásairól, kalandos megérkezéséről.

-Tudod kis vízcsepp, a lelke mélyén, minden vízcsepp a tengerbe vágyik. Oda szeretne visszatalálni szüntelen. A nagy egységbe, ahol minden vízcsepp szeretetben él egymással. Együtt alkotják a nagy türkiz színű tengert, amit legyőzni nem lehet. Együtt hullámzó testté alakulnak, melyek kősziklákat is kivájhatnak, partokat formálhatnak. S rengeteg élőlény számára, pótolhatatlan élőhelyet nyújtanak. De önmagukban, csak vízcseppek.

- Elmesélnéd nekem, hogy hogy jutottál el a tengerhez?- kérdezte a kis vízcsepp.

- Amikor olyan fiatal voltam, mint te, kerestem azt, hogy mit is kezdhetnék magammal. S vonzott a nagyvilág, így mentem, sodródtam, amerre vitt a víz. Először egy téli reggelen, megtorpantott a fagy. Hónapokig kellett vesztegelnem. Csak a mélyben elbújó halakat láttam néha - néha, és néhány korcsolyás siklott felettünk. Sokan mocorogtak, recsegtek ropogtak, s állandóan méltatlankodtak. De én azt tanultam meg, hogy mindennek meg van az ideje. Pihentem és erőt gyűjtöttem. Majd jött a tavasz, s akkor elkezdtünk a folyóval száguldozni. Vannak nagyon veszélyes partszakaszok is, ahol belefulladhatunk a szemétbe, vagy valami szennyeződéstől örökre elveszhetünk, megmérgeződhetünk. Én egy csónak oldalába kapaszkodva átjutottam ezen a szakaszon. S ezután beköszöntött a nyár. Szerettem a vízi túrázókat, mert vigyáztak ránk. Nem szemeteltek és nem hangoskodtak. Este tábortüzet gyújtottak, és csodaszép dalokat énekeltek. Sokfélék vagyunk mi vízcseppek.  Vannak, akik nagyon önfeláldozóak, és megitatják a szomjazó embert vagy állatot. Vannak nagyon szorgalmasak, melyek vízimalmokat, vagy más gépeket hajtanak. Vannak akik, az olcsó népszerűség kedvéért, feláldozzák nagyszerűségüket, és cukros üdítővé változnak. Ők, a könnyebbik utat választják. S olyanok is vannak, akik szüntelenül vágynak vissza a nagy egészbe, a tengerbe. S e vágyuk miatt, sokszor változtatnak alakot, de lényegüket, nem vesztik el. A forró nyár során a folyó erőteljes párolgásba kezdett. Nagyon sok vízcsepp kapaszkodott letört fagallyakba, mert félt az ismeretlentől, az esetleges megsemmisüléstől. Én is féltem. De bíztam abban, hogy ez megint csak egy szükségszerű változás lesz, mint mikor megfagytunk. S elengedtem a folyót, és elpárologtam. Egy szép, kövér bárányfelhőbe ütköztem.  Itt nagyon jól éreztem magam, csupa vidám vízcseppel találkoztam, akik örültek, hogy szintén elengedték a folyót. S ekkor az égen utaztam, ebben a kövér bárányfelhőben. Láttam gyönyörű vadlibákat, nagy kárókatonákat, és szürke gémeket. Egyszer óriási hegyeknek ütköztünk. Itt sokáig várakoztunk. A hegyek oldalán tehenek legelésztek. De nagy sokára egy erős szél, tovább hajtott minket. S egyszer csak megláttam. A nagy kékséget, minden vízcsepp álmát, a tengert. A levegő dúsabbá vált, ahogy közeledtünk, és rengeteg madár cikázott felette. Sirályok, pelikánok, és kárókatonák. A part mentén, korallok éltek. S a hullámok fodrozódtak, míg ki nem tört egy nyári zivatar. S ekkor izgatottan, bepottyantam a tengerbe. S ott lubickoltam a többi vízcseppel. Hullámoztam, tajtékzottam, és delfinek hátán úsztam. Napoztam a köveken, és gyönyörködtem a halakban. Mi voltunk, maga az élet. De egyszer csak a fülembe jutott, hogy a nemzeti parkban, nagy vízhiány van. S egy kárókatona hátán, visszautaztam ide. S most, itt lubickolok megint, fiatal kis barátom. A vízhiány, szerencsére enyhült. De az én időm, lassan lejár. Úgy döntöttem, hogy egy kis rókakölyköt fogok megitatni. Had cseperedjen nagy, erős rókává! Te pedig, kis vízcsepp, eldöntheted, hogy merre indulj! Ég veled! Fejezte be mondókáját az idős vízcsepp.