Anasztázia a talpraesett királylány

Anasztázia a talpraesett királylány.

Néhány száz évvel ezelőtt, volt egyszer egy pici ország, Galambócia. Galambócia aranyló búzamezőkkel, és kristálytiszta vizű patakokkal volt megáldva. Galambócia idős királyának, II. Vilmosnak, volt három gyermeke. Egy fia, Ágoston, és két lánya, Barbara és Anasztázia, akik már felnőtté cseperedtek.

Az ország békéjét azonban feldúlta egy nézeteltérés. Galambócia egyik határán volt egy nagy, tiszta vizű folyó, amit Galambócia, a saját folyójának tekintett. A szomszéd országnak, Makadámiának, új királya lett, akit Töhötömnek hívtak. Töhötöm király is az egész folyót a magáénak akarta. Nem akart osztozkodni Galambóciával. Töhötöm király még ifjú volt, és zabolátlan, telve hódító vágyakkal. Rossz néven vette, ha Galambócia lakosai is használták a folyót. Így az, hogy kié a folyó, és hogy, ki használhatja, egyre éleződő nézeteltéréshez vezetett. Az öreg király, II Vilmos, és Töhötöm király állandóan veszekedtek a folyó birtoklásáért. Ezt a konfliktust leszámítva, Vilmos király, a felesége halála óta, a gyermekei nevelésének élt. Ágoston ifjú férfivá cseperedett, aki rajongott a vadászatokért, Barbara csendes királylány volt, aki szőni és hárfázni szeretett, és Anasztázia, aki imádott mindenfélét tanulni, mindenben szerette magát kipróbálni. Az öreg király csak Ágoston fiát tanítatta, mert a lányokat régen csak női dolgokra oktatták, mint a főzés vagy a varrás. Ámde Anasztázia kiharcolta, hogy ő is ott tanulhasson Ágoston mellett. Sőt, sokszor még Barbara is csatlakozott hozzájuk. Így Anasztázia nemcsak varrni és hímezni tudott, hanem megtanult latinul, íjjal lőni, és fegyvert forgatni is. Anasztázia szerette bebarangolni a nagy királyi könyvtárat, mely akkor még nem sok könyvből állt, mert a könyvnyomtatás még gyerek cipőben járt. De legkedvesebb időtöltése a melegházban való segédkezés volt. Fülöp, a királyi főkertész, szívesen beavatta a kertészet mindenféle szépségébe. Anasztázia, ha télen belépett ide, kellemes langyos volt az idő, és pompáztak az egzotikus növények. De Anasztáziát nyugtalanította édesapja rossz hangulata. S elhívta őt, kedvenc fájához, az udvaron álló diófához. Ez a diófa különleges volt, mert nagyon erős kisugárzása volt. 

       -Gyere édesapám, üljünk ki a diófa alá!- hívta Anasztázia a királyt.

S letelepedtek a fa alatt álló padra. A diófa hatása már néhány perc alatt érezhető volt. Vilmos király, már is elálmosodott, és Anasztázia pedig, ilyenkor, mindig regényhősnőnek érezte magát. A király elmesélte, hogy miért búsul.

-S nem lehetne valahogy rávenni Töhötöm királyt, hogy mégis használhassuk mi is a folyót? – kérdezte Anasztázia.

- Nem. Most már nagyon kezdenek romlani a kereskedelmi kapcsolataink is. - szólt a király.

- De akkor mit fognak enni? Ott nincsenek olyan kövér mezők, mint nálunk. - kérdezte a királykisasszony.

- Majd más országból pótolják a hiányzó termést. S bizony nekünk is, új partnerek után kell néznünk. – válaszolt a király.

- Ezt valahogy meg kellene vele beszélnünk. Majd én elmegyek Töhötöm királyhoz, Ágostonnal. Hátha meggyőzhetjük. –lelkesedett Anasztázia.

- Nem szeretném, hogy te is oda menj, nehogy bajod essen!

- Édesapám, én még vívni is tudok! – büszkélkedett Anasztázia.

Anasztázia elment két napra a királyi erdőkbe, a nyári rezidenciára. Mégpedig azért, hogy a fák suttogását meghallva, valami megoldást fundáljon ki. Otthon is szerette az üvegházat, vagy a palota udvarát, ahol szintén szerette hallgatni a növények suttogását. Minél dúsabb volt a táj, annál színesebb tanácsot adott a sok bokor, virág és fa. De az igazi komoly döntésekhez, nagy, hatalmas, erdőre volt szüksége. Két napig bolyongott az erdőben. Néha hatalmas tölgyfák törzsét ölelte, másszor fenyőfák ágainak suhogását hallgatta. S meg is lett az eredménye. Anasztázia, tudta, hogy mitévő legyen. Hazament, és előadta édesapjának az ötletét. Vilmos király nehéz szívvel, de beleegyezett lánya tervébe. Anasztázia Ágostont is fel akarta keresni, ám az egy pompás, óriási agancsot viselő szarvast üldözött. Nem volt a palotában. Anasztázia nagyon várta Fülöpöt, a királyi főkertészt haza, aki messzi útra indult, hogy hozzon az újvilágból, azaz Amerikából, érkezett különlegességekből, mint például a kakaóból. Amit már más országok királyai szürcsölgettek. Meg is érkezett Fülöp. Megmutatta Anasztázának a sok kincset. Volt közöttük még bab, és cukor is!

- Jaj, Fülöp főkertész uram, mikor próbáljuk ki a kakaót?- kérdezte Anasztázia.

- Akár most azonnal, menjünk a konyhába! – válaszolta Fülöp.

A pompásan felszerelt konyhában, a szakácsok tágra nyílt szemekkel figyelték, hogy Fülöp milyen újdonságot kreál. Majd pompás serlegekbe öntötték az italt, és az étkezőben felszolgálták.

- Milyen csodálatos nedű!- szólt elismerően a király.

- Hú, tényleg finom! – vélekedett Anasztázia is.

S hármasban, Barbarával együtt, az esti derengésben, jóízűen elkortyolgatták az új italt. S míg így üldögéltek, egy katona érkezett ló halálában, és gyöngyöző verítékkel a homlokán arról számolt be, hogy Ágostont megsebesítette egy vad kan, és, hogy most szállították el a szobájába. A király felpattant a székéből és rögtön az orvost hívatta. Majd pedig Anasztázia társaságában a fia szobájába sietett. Ágoston eszméletlenül feküdt, sebtében rá kötözött rongyokkal. Napokig feküdt, míg végre valami remény csillant fel az állapotával kapcsolatban. Anasztázia azonban nem mondott le a tervéről, méghozzá a diplomáciai útról Töhötöm királyhoz. Már őszbe csavarodott az idő, és a fák csupaszon meredtek az ég felé. Anasztázia szerette volna a nézeteltérést még karácsony előtt rendbe hozni. Mikor Fülöppel az üvegházban dolgozgatott, Fülöp megmutatta legújabb művét. Anasztázia, el volt bűvölve, és most már az egész út Töhötöm királyhoz, körvonalazódott benne. Egy csikorgó december közepi napra volt a találkozó megbeszélve. Anasztázia felvette legpompásabb ruháját, és a királyi hintóba ült, egy csapat deli vitéz kíséretében. Töhötöm király méltóképpen fogadta. Hatalmas, kerek tölgyfa asztalát körbe ülték. A királylány ecsetelte, hogy milyen régóta jó viszonyban vannak már. Felvonultatta ajándékait.

-Fogadd szeretettel tőlünk a kakaót, melyből pompás ital készíthető, cukorral. Az apácák találták ki, Dél Amerikában, akik összekeverték a cukrot a kakaóval, az ültetvényeken. Most hozta Fülöp, a királyi főkertész. – szólt Anasztázia.

Töhötöm király érdeklődve hallgatta, mert még nem ivott sohasem kakaót. Meg is hagyta a szakácsnak, hogy készítse el. Majd Anasztázia folytatta.

-         Van még egy ajándékunk.

 S elő hozták egy gyönyörű, kis őszibarack fát, mely karácsonyra érlelte be gyönyörű gyümölcseit.

-         Ez a mi Fülöp főkertészünk keze munkája. –folytatta Anasztázia.

Fülöp ugyanis levelezett sok külföldi főkertésszel, és megtanulta az akkor még különlegesnek számított gyümölcsfa oltást. Fülöp kökényre oltott őszibarackfákat készített, majd virágzása előtt jégverembe tette, és csak nyár közepén hozta fel. A facsemete csak ezután virágzott, és gyümölcseit karácsonyra érlelte meg. Bizony ez nagy kertészeti szaktudást igényelt. Töhötöm királynak elállt a lélegzete, mert még ilyesmiről sem hallott korábban. S Anasztázia királylány megfelelőnek találta az időt, hogy  előhozakodjon jövetele igazi okával.

-Töhötöm király, mit szólna hozzá, ha a folyó egyik oldala, ahol a folyó az önök országának             partját         mossa  az önöké lenne, a másik part, ami a mi  országuk felől van, pedig a miénk? Gondoljon bele, micsoda előnyökkel járna, ha ismét egymással kereskednénk?

        Töhötöm királynak tetszett az ötlet, és a tűzrőlpattant királylány is.

-         Rendben van. – bólintott Töhötöm király.

    Anasztátia megkönnyebbülten sóhajtott, de csak halkan. S felszolgálták a kakaót. Töhötöm            királynak nagyon ízlett. S még beszélgettek, majd haza indult a királylány és küldöttsége.    

Így Anasztázia megkönnyebbülten készülhetett a karácsonyra. Vilmos király, Anasztázia édesapja, nagyon elégedett volt Anasztáziával. Mikor eljött a karácsony este, addigra már valamelyest Ágoston is jobban volt. A vacsora után kártyáztak, és Barbarának, Anasztázia nővérének hárfajátékát hallgatták. S az este folyamán érkezett egy levél Anasztázia királylány részére, melyben Töhötöm király meghívja őt, és háza népét a nála tartandó szilveszteri mulatságra. Mert Töhötöm király is szerette volna elkápráztatni valamivel Anasztáziát, mégpedig, egy akkoriban új látványossággal, a tűzijátékkal.