Az új ruhára vágyakozó napocska (Zselykemanó sorozat)

Az új ruhára vágyakozó napocska (Zselykemanó sorozat).

Napok óta szomorú, felhős idő volt. A napot is alig lehetett látni. Az emberek lehangoltak voltak, fáradtak, keveset beszéltek, nevetést pedig már nem is lehetett hallani.  Zselyke manónak ez sehogyan sem tetszett. Ő imádta a színeket, a beszélgetéseket, a jókedvet, a nevetést. Tudta, hogy valamit tenni kell. Megvakargatta kis fejét, és biztatta magát. – Gondolkozz Zselyke, gondolkozz! Mit tehetnél? Aztán mosolyra húzódott kis szája és már tudta is, hogy mit kell tenni. Odarohant a varázs –ruhaszekrényéhez. Felvette a kis virágos szoknyáját meg a szivárvány pólóját. Megnézte magát a tükörben, egy kicsit illegette magát, majd megelégedve annyit közölt a tükörképével, hogy – ez így jó lesz! Indulhatok!

Tudjátok, hová ment először? Hát ki a rétre, ahol, csupa-csupa egyszínű barnás, elszáradt fűcsomókat talált, de virágot azt egyet sem. Megtisztogatta a fűszálakat, előkerült gyönyörű zöld színük, majd megrázta kis virágos szoknyáját, és képzeljétek a virágok leszálltak a földre és ezerszínben beterítették a mezőt. Volt ott piros pipacs virág, napsárga boglárka, de még türkizszínű mesevirág is. Zselyke alaposan átnézte a szoknyáját és észrevette, hogy egy-két színes virágocska még rajtamaradt a szoknyáján. Újból megrázta, addig rázogatta, míg azok is lekerültek róla, és újabb gyönyörű virágokká váltak. Elégedetten nézett körbe. Kezdetnek megteszi, mondta elégedetten. Megsimogatta őket, a szirmukba suttogott egy-két varázsigét, amitől kitárták színes szirmaikat, fejüket a nap felé fordították és várták, hogy az emberek majd megcsodálják őket.  Zselyke is a nap felé fordult, illetve fordult volna, csakhogy nem találta napot. Tudta, hogy odafent kell lenni, csakhogy a felhők eltakarták.

Ez nem lesz így jó – töprengett. Ezért összeszedte minden varázstudományát, és képzeljétek egészen a felhőkig repült. Ott széttologatta a felhőket, hogy a napocska ki tudjon sütni. De a nap váratlanul bebújt a felhők mögé. Szégyenlősen maga elé rendezgette őket. Kedvetlen volt, és egyáltalán nem akart kisütni.

-             Hát ez, hogy lehet? – kérdezte Zselyke manó. Miért nem akarsz kisütni? Melegeddel táplálni a virágokat, az emberek arcára mosolyt varázsolni?

-             Nincs kedvem és kész! – jelentette kis durcásan a nap.

-             Nincs kedved? Miért nincs? – kérdezte kedvesen Zselyke. - Tudod az emberek nagyon szeretnek téged.

-             De nincs mit felvennem. - mondta szégyenlősen a Nap. - Tudod, már nagyon unom ezt a sárga ruhát. Én is olyan szeretnék lenni, mint a mező, olyan életteli, színes! - sóhajtotta, és egyik sugarával a frissen kinyílt virágokra mutatott.

-             Aha! Már értem! – bólogatott Zselyke manó. Egy kicsit gondolkodott, majd eszébe jutott egy óriási ötlet. – Már tudom, már tudom, hogyan segíthetnék! – lelkendezett. – Meglátod, olyan szép új ruhát varázsolok neked, hogy egész nap ragyogni fogsz!

-             Igazán? - nézett egy kicsit bizonytalanul a Nap Zselykére. – Nem bánom, ha tényleg jó ötlet, akkor csináljuk! De tényleg jó ötlet? – kérdezte újra.

-             Igen, Igen! – Nevetett Zselyke és már el is kezdte a színezést.

Hozzáérintette kis kezét a színes pólója bordó mintájához a kezét a Nap egyik sugarához, és képzeljétek, mi történt! Az a sugár gyönyörű bordóvá változott. Majd a pólóján a kék színhez nyúlt és újabb sugarat érintett meg. Az rögtön átváltozott ragyogó kékké. Aztán a türkiz következett, meg a narancssárga, és így tovább, egészen addig amíg a napocskának valamennyi kis sugara tündöklő új szín-ruhát kapott. A Napocska nem tudott betelni magával, annyira tetszett magának.

-          -  Nagyon köszönöm Zselyke manó! Épp ilyen ruhát akartam!  - boldogan ölelte magához.

A Napocska, elkezdett sütni, az emberek kirohantak az utcára, mert ilyen szépséget még sosem láttak. Boldogok, lettek, nevetgéltek és a Napocska szépségét dicsértek. A Nap pedig annyira boldog volt, hogyha Zselyke nem emlékezteti rá, hogy itt az ideje a naplementének, akkor bizony elfelejti és egész éjszaka sütött volna.