Zerabella és a foltok ( Zselykemanó sorozat)

Zerabella és a foltok ( Zselykemanó sorozat).

Óriási esemény történt! A madarak csiripelték, a fák suttogták, a levelek zörgésükkel továbbították a hírt. Nem volt olyan állat, aki ne hallott volna az új zsiráfbébi születéséről. A zsiráf szülők hihetetlen büszkék voltak. Hamarosan meg is érkeztek az első látogatók.

-             Ó, de gyönyörű, és milyen hosszúak a lábai! – áradoztak. - De hol vannak a foltjai? Ki látott már folt nélküli zsiráfot?

Zsiráf apunak sehogyan sem tetszettek ezek az elégedetlen hangok és látta, hogy Zsiráf anyu szeméből kövér könnycseppek buggyannak ki. Oltalmazóan odabújt hozzá.

-             Ne is figyelj erre a sok butaságra! Inkább nézd, hogy milyen gyönyörű!

-             Igen, de valóban nincs egyetlenegy foltja sem. – sóhajtozott az anyuka.

-             Majd csak megjelennek. Várjunk türelemmel!

A zsiráfbébi szépen cseperedett, és gyönyörű nevet kapott. Zerabellának, kis szépségnek nevezték el. De hiába teltek a napok a foltok csak nem akartak megjelenni. A többi kis zsiráf emiatt sokat csúfolta.

-             Méghogy bella, ugyan már! Ez egy folt nélküli Zsiráf - nevettek rajta, és játszani sem akartak vele.

Zerabella sokat sírt, és többnyire egyedül kóborolt. Az egyik nap egy óriási tócsába toppant, felverte a sarat, az pedig szétterült rajta.

-             Óóó – csak ennyit tudott kinyögni az apukája, amikor meglátta. – Micsoda foltok!

-             Foltok? – rohant oda Zsiráf anyu, és elkezdte vizsgálgatni őket. – Nagyon különösek, és annyira mások, mint a mieink.

-             Foltok és kész! –jelentette ki büszkén Zsiráf apu. - Ugye, hogy megmondtam! Csak egy kicsit később jöttek ki.

-             De mégis, olyan különösek. Olyan nagyok, meg pacásak...

-             Ugyan már! Elég a sopánkodásból! – korholta az apuka. - Ma ünneplünk! Ez lesz a Foltok napja! Ünnepi lakomát csapunk! – kacsintott rájuk.

Boldogan, vidáman falatoztak, amikor elkezdett szakadni az eső, és Zerabellának lassan, de biztosan elkezdtek elmosódni a foltjai, majd eltűntek.

-             Ó, akkor ezek nem is voltak igazi foltok? -  kiáltott fel Zsiráf anyu.

Zerabella elsírta magát. Zsiráf anyu, meg Zsiráf apu átölelték, és biztatgatták, hogy idővel meg fognak jelenni az igazi várva-várt foltok. Az ünnepi hangulat azonban szertefoszlott.

Zselykamanó varázskönyve elkezdett csilingelni, táncot járni. Ez azt jelentette, hogy újra útra kell kelnie, mert valakinek ismét segítségre van szüksége. Felcsapta a könyvet, és meglátta Zerabellát, amint a tó partján áll, és bánatosan szemléli a víztükröt. Elhatározta, hogy segít a kis zsiráfnak. Összecsomagolt, és magához vette a festő palettáját. Amikor kicsivel később felállította állványát a tó partján, Zerabella érdeklődéssel figyelte.

-             Én tudnék neked segíteni, ha akarod! – mondta Zselykemanó, és rámutatott a kis festőtáblájára, majd a zsiráf szőrére.

-             Gondolod az segítene? – kérdezte bánatosan. - Olyan foltjaim lennének, mint apának és anyának? Nem jönne le az esővel? Maradnának véglegesen? – kérdezgetett Zerabella.

-             Igen, ezek varázsfoltok lennének, és örökké veled maradnának.

-             Igen, akarom! – kiáltott fel örömmel Zerabella.

-             Tudod, nekem így is nagyon tetszel. Igazi különleges kis zsiráf vagy! Ezért különlegesen gyönyörű színt keverek ki neked.

Egy kicsit ebből, egy kicsit abból kevert bele, majd Zerabella felkiáltott: - Ez az! Ez lesz a tökéletes. Így Zselyke fel is festette az első gyönyörű karamella árnyalatú foltot.

-             Várj csak! Megnézem, hogy sikerült.  - A tó szélére állt és a víztükörben meglátta élete első foltját. Az örömtől alig tudott megszólalni. - Foltom van! Az első foltom! Folytassuk gyorsan!

Zselyke szépen sorban felfestette a következő kettőt. Zerabella boldogságában ugrott egyet, és hupsz a lábával kiütötte Zselykemanó kezéből a festőtáblát. A barna festék belefolyt a sárgába.

-             Most mi lesz? – ijedt meg Zerabella.

-             Hát, - vakargatta fejét Zselyke - pont ugyanilyet már nem biztos, hogy tudok - sajnálkozott.

Aztán kevergetett, kavargatott, de bárhogy is próbálozott egy kicsit világosabb lett a barna. Zerabella már nem bánta, csak folytassák. Zselyke teljesen belemegedett a nagy buzgalomba és csak gyártotta a foltokat. Amikor elfogyott a festék, büszkén mondta, hogy kész. De Zerabella újabb foltokat akart.

-             Ha még több foltot festek, te leszel a legfoltosabb kis zsiráf.

-             Az jó! – mosolyodott el.

Így Zselykemanó újra nekiállt a színkeverésnek, de ez meg egy kicsit sötétebb lett, mint az eredeti. Egy kicsit ide festett, egy kicsit meg oda. Zerabella már türelmetlenül topogott.

-             Mindjárt kész vagyok. Hamarosan megcsodálhatod magad!

Zerabella izgatottan nézett a víztükörbe. – Hát egy kicsit tényleg színes lettem! De sebaj fő, hogy vannak foltjaim!  - kiáltotta. Megköszönte Zselykemanónak, majd futott is haza, hogy elbüszkélkedjen otthon a gyönyörű foltjaival. A zsiráf szülők meglepetten néztek rá.

-             Mennyi folt, és milyen különleges színűek!

-             Ugye, hogy megmondtam! – büszkélkedett Zsiráf apu.

Zsiráf anyu kezdetben kétségekkel fogadta ezeket a különös új foltokat, majd a biztonság kedvéért elkezdte vízzel suvickolni. Zerabella békésen tűrte, mert tudta, hogy a gyönyörű foltjain egy tengernyi víz sem tudna változtatni.

-