Csodabogyó

Csodabogyó.

Harsány ugatás törte meg az erdő reggeli csendjét. A kíváncsiság hamar összeterelte az állatokat.

-          Ez meg micsoda, kicsoda?  - kérdezte az egyik őzgida. 

A nyuszicsalád legkisebb csemetéje is odaugrált.

-          Csak óvatosan!  - figyelmeztette az anyukája. 

Az apró kis szőrcsomó megszeppenve figyelte a sokasodó érdeklődést, majd zavarában egy óriásit vakkantott. A nyuszi akkorát ugrott, hogy még a szülei is hihetetlenkedve néztek rá. 

-          Nem megmondtam!  - kiáltott rá az anyukája.  -  Azonnal gyere ide! 

Maga köré gyűjtötte a csemetéit, majd a biztonság kedvéért elbújtak az óriási füleik mögé. A madarak is szétrebbentek, az őzek pedig bebújtak a közeli fák mögé. Idővel újra csend lett, majd a hangoskodó szépen összegömbölyödött, mint aki jól végezte dolgát. Az állatok lassan visszamerészkedtek.

-          Ilyet még nem láttunk! Micsoda hangzavar!

-          Azért, ha így pihen egész aranyos.  - hangzott fel innen - onnan.

Bagoly Ödön is kisvártatva megérkezett. Kócos tollazata arról árulkodott, hogy most ugorhatott ki az ágyikójából.

-          Mi volt ez a rettenetes hangzavar? Honnan jött?

-          Innen.  - mutattak rá az állatok a békésen szunyókáló ismeretlenre.

Bagoly Ödön lassan megközelítette.

-          Lássuk csak! Ki fia borja? Négy láb  - mondta hangosan.

-          Akkor az őzeké!  - mondta Trilla Panka okoskodva.

-          Szőrös, puha test  - folytatta a bagoly.

-          Mondtam, ugye?  - okoskodott továbbra is Panka.

Ekkor a kis szőrmók felállt, majd izgatott futkosásba kezdett, miközben be nem állt a szája.

-          Pont, mint az őzek!  - kiáltotta Nyúlapu.

Őzmama csodálkozva kapta fel a fejét.

-          4 láb az rendben, de láttatok már minket ilyen őrült hangon futkosni?

-          Ilyen hangon nem, de őrült futkosást már igen  - kuncogott Panka. 

Erre a többiek is bólogattak.

-          De nekünk hosszú kecses lábaink vannak! Nézzétek már az övét!

-          Igaz, igaz, de majd megnő! Mégiscsak a tiétek! Vigyétek szépen haza, és nevelgessétek!  - szólt Panka.

-          Akkori sem a mifélénk - kardoskodott tovább Őzapu. - Kinek van még 4 lába?

Nyúlapu szerényen felemelte a mancsát.

-          Akkor a tiétek lehet! Vigyétek ti haza! 

-          Már így is nagy a család! 

-          Akkor már nem mindegy, hogy eggyel több vagy kevesebb?  - okoskodott ismét Panka.

-          Hát a hangja, ha nem is pont olyan, mint a tied, de pont olyan idegesítő.  - vágott vissza Nyúlapu.

-          Aztán a 4 lábából meg majd szárnyak lesznek?  - kérdezte Panka.

Parázs vita keveredett belőle, hogy ki nevelje az ismeretlen szerzetet. Bár -így csendesen-aranyosnak találták, senki sem akarta igazán. Bagoly Ödön már nem bírta a hangos veszekedést. 

-          Család nélkül már pedig nem lehet!

-          Az már igaz - enyhültek meg.  - Akkor neveljük fel közösen!

A szőrmók nem nagyon értette, hogy mi történik, de nagyon tetszett neki a színes társaság, és hangos csaholással ugrándozott körbe-körbe. 

-          Elsőként a nyulaknál kezd, majd velük ugrálhat kedvére.   - jelentette ki határozottan a bagoly.

-          Végül is, hogy eggyel többen leszünk, nem is igazán számít. 

A szőrös kis állat vidáman ugrabugrált a nyuszikkal, ellesve az ugrándozás minden fortélyát. Sokszor húzogatták a fülét is, hogy rendesen beilleszkedjen a családba. Azonban sajnos akadtak problémák. Nem fért be a nyúl-lakba, bárhogy igyekezett is bepréselni magát. Aztán Nyúlmama kosztja sem igazán nyerte el a tetszését, és a leghangosabb ugatása pedig mindig a nyúlcsemeték délutáni szunyókálására esett, amire hangos sírással reagáltak. Nyúlmama csak kapkodta a fejét, hol az új családtagot csitította, hol a kicsiket ringatta. 

-          Nem jó ez így, bármilyen aranyos is, nem közülünk való.

Újra összejöttek az állatok.

-          Próbáltuk, elhihetitek! De nem nyúl, az már biztos.

A szőrmók unottan nézegetett körbe-körbe, majd elkezdte szaglászni a földet, és meghempergett a falevelekben. Aztán néhány ráragadt levéllel a hátán lepihent.

-          Hohó! Lehet, hogy sün?  - kiáltotta Nyúlanyu.

-          Láttatok ti már sünt?  - kérdezte Sün Soma.

-          Hát persze – bólogattak a többiek

-          És szerintetek olyan, mint mi?  - mutatott a családjára.  - És hol vannak a tüskéi? 

-          Most még puhák, de majd bekeményednek - állították az őzek.

-          Meglátjuk.  - mondta nem túl lelkesen a süni.

Bárhogy is próbálkozott beilleszkedni a családba, mégis inkább csak galibát okozott. Próbált ő csendben maradni, de annyi minden izgalmas mondanivalója volt. Amikor pedig beszerzett egy tüskét az orrába a kíváncsi szagolgatások miatt, olyan fájdalmasan nyöszörgött, hogy a süncsalád napokig nem tudott aludni.

-          Próbálkoztunk, próbálkoztunk  - mondták az újabb erdei gyűlésen, de mindenre ugat; a kelő napra, a nyugvó napra, a harmatos fűszálra, az esőcseppre, a nyíló virágokra. Nem közülünk való, és még tüskéket sem tudott növeszteni.

Az állatok tanácstalanul néztek egymásra.

-          Se nem őz, se nem nyúl, még csak süni sem. Lehet, hogy Bagoly lesz?  - kérdezte ártatlanul Trilla Panka.

A bagoly egy finom köhögő rohamot kapott. Szépen kiterjesztette szárnyait, rámutatott a tollazatára, majd a két lábára, és sokat sejtetően kérdezte: - Most is úgy gondolod?

-          Most hogy így nézem, már nem annyira, de a szeme, na az pont olyan!  - vágta ki magát.

-          Végül is, megtaníthatnám vadászni  - mondta a bagoly.

De itt is problémák voltak. Próbálta követni a bagoly útmutatásait, de a vadászösztönétől vezetve, olyan ricsajt csapott, hogy nem volt olyan állat, aki nem tudott volna időben elmenekülni. Ráadásul éjszaka aludt volna, napközben pedig vidám csaholással töltötte meg az erdőt.

Minden reményemet elvesztettem  - jelentette ki a bagoly karikás, kialvatlan szemekkel. - Sehová sem tartozik. De akkor ki ő?

Ebben a pillanatban kiáltások verték fel az erdőt.

-          Csodabogyó, kiskutyám! Merre vagy? 

-          Gyere Árminka!  Ne bánkódj, majd holnap is keressük!  - vigasztalták.

Az állítólagos Csodabogyó hirtelen felkapta a fejét, fülét hegyezte, aztán mintha puskából lőtték volna ki rohant a hang irányába.

-          Nézzétek csak, milyen gyorsan fut! Csak tanult tőlünk valamit. - mondta büszkén Nyúlapu.

-          Mintha vadászna, ahogy én tanítottam - tette hozzá a bagoly.

Valahonnan a távolból örömteli kiáltás hangzott fel:

-          Csodabogyó! Megvagy végre! Napok óta keresünk.

Kíváncsiságtól hajtva odasereglettek az állatok is. Ki bátrabban, ki egy-egy bokor mögé bújva szemlélte az új jövevényeket. 

-          Nincs is négy lábuk!  - hangzott fel.

-          De még csak nem is szőrösek. 

-          Ez lenne a családja? Ki látott már ilyet?

Egyben azonban biztosak voltak, hogy akkor ez az állítólagos Csodabogyó azokhoz a furcsa lényekhez tartozik, mert ha másban nem is nagyon hasonlítottak, csak abban, hogy egymást túlkiabálva hangosan, és vidáman ölelgették egymást.