Az unatkozó halkirály

Az unatkozó halkirály.

Korall utca 44-ben élt az aranyhal király
Víz alatti palotában, ott, ahol a szél se' jár.
Sokszor bizony unatkozott: egyedül volt, magában
El is mondom, miket csinált így, a nagy unalmában:

Lábujjait számolgatta, de hát egyig sem jutott!
Ez hallatlan! - bosszankodott, aztán tovább-ballagott
Majd beszédet intézett a nem létező népéhez,
De a tapsvihar elmaradt, és nem jöttek kérdések.

Aztán másnap ruhát mosott, teregetett serényen
Hadd száradjon zokni, kabát lenn a tengerfenéken!
Majd úgy döntött, pihenni fog: hasát süttetni, napon
Napszemüveg, nyugágy, naptej - kell ez korallzátonyon?

Tábortüzet akart rakni, hogy süssön egy szalonnát
De láss csodát: nem gyulladt meg a víz alatt a faág.
Aztán később sétálni ment, esernyővel, ha esne
Nem tűnt fel, hogy már eleve is csupa víz a teste.

Aztán egy szép keddi napon mi jutott az eszébe!
Kifogja majd saját magát, és kívánhat cserébe
Gyorsan fogott is egy horgot, azon nyomban rákapott
És ahogy a mese mondja, hármat is kívánhatott!

"Ej, te drága, szép aranyhal" - szólította meg magát
"Kívánom, hogy teremjen itt számomra egy jóbarát.
Kivel néha játszhatok, és az unalmam tovaszáll,
És nem leszek többé én az unatkozó halkirály."

Ahogy ezt így kimondta, hopp, egy piciny ponty megjelent.
Csodálkozva pislogott, és némán úszva körbement
A halkirály boldog volt, és örömmel így kiáltott:
"Szervusz kis ponty, akkor ugye lehetünk majd barátok?

Kívánságból adok egyet neked is, hogy jó legyen,
Harmadiknak azt szeretném, kívánhassak szüntelen."
Uszony csillan, trónja villan és elméje felragyog:
"Akkor én már nem is király, hanem bizony dzsinn vagyok?"