Szurcsi, a füllentős méhecske

Szurcsi, a füllentős méhecske.

Nagy volt a zengés-bongás a méhkas körül: a raj minden apró tagja  azon szorgoskodott, hogy virágport és nektárt gyűjtsön a közeli mezőkön. Csodás, illatos június volt, a vidék tele volt színesen pompázó virágokkal: pipaccsal, mályvával, zsályával. 

Szurcsi, a kis méhecske azonban - hiába ragyogott a nap - szívesen aludt volna még puha, meleg ágyában, takaróját szorongatva.

- Szurcsi, ébresztő, hasadra süt a nap! - ébresztgette anyukája, de az apróság úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. - Kicsim, gyere, várnak a virágok és a gyűjtögetés! Na meg a kis kosarad! Olyan csodás időnk van!

- De én nem akarok szép időben sem felkelni - mormogta Szurcsi. - Én még aludni akarok! 

Anyukája mosolyogva nézett rá: -  Szóval akkor ma hétalvósat játszunk? - nevetett. - Azt én is szeretem ám! De nyár van, és ez a nektárgyűjtés ideje - folytatta. -  Viszont mit szólsz ehhez: gyorsan végzünk, aztán délután majd elmegyünk a szomszédos, réti játszótérre. 

Anyukája javaslata meggyőzte a kis méhet annyira, hogy kidugja apró lábait a takaró alól, felkapja a kosarát, és elinduljon a közeli levendula mező felé.

Ott aztán összefutott a barátjával, Fulcsival. - Te, Fulcsi, nekem ma annyira, de annyira nincs kedvem virágport gyűjteni! - mondta neki a nagy repkedés közepette. - Ez a mai egy OLYAN nap. Tudod. Amikor inkább mást csinálnék. 

- Ne is mondd!  - sóhajtott Fulcsi. - Én is pooontosan ezt érzem ma! Én is mást csinálnék. 

- És mit? - kíváncsiskodott Szurcsi.

- Tudod, van az a tó az erdő mellett...

- Tudom.

- Egy annyira klassz játszótér épült a partján! Képzeld, van rajta levélcsúszda, meg nagyobb kövekből kiépítve ilyen repülő labirintus, és még van gombaház is, amiben jól el lehet bújni! Nézzük meg! - lelkesedett Fulcsi. 

Szurcsi zavartan nézett rá: - Mi? De... hogy? Virágport kell gyűjteni! Nem tudunk most játszani! 

- Ugyan már! Menjünk! Senki sem fog keresni minket - bíztatta Fulcsi.

Szurcsi azonban rettenetesen aggódott: - Engem hiányolnának...

- Akkor szólj anyukádnak, hogy engedjen el! - javasolta Fulcsi.

- Biztosan nem fog - rázta meg a fejét a méhecske. - Szeretné, ha előbb begyűjtenénk a napi adagot virágporból és nektárból.

- És ha kitalálunk valamit? Füllentsünk! - mondta Fulcsi. - Mondjuk azt otthon, hogy allergiásak vagyunk a virágporra! 

- Hogy mik? 

- Allergiásak! Csak tüsszögnünk és köhögnünk kell, és úgy tenni, mintha a virágtól lenne. És akkor nem kell gyűjteni belőle.

Szurcsinak nem igazán tetszett ez az ötlet. Soha nem hazudott az anyukájának, és rosszul is érezte magát, hogy egyáltalán fontolóra vette. De annyira szeretett volna Fulcsival játszani a téren, hogy más megoldást nem látott. Ahogy visszatért a kasba a begyűjtött nektárral és virágporral, találkozott az anyukájával. 

Egyből rá is zendített, amire Fulcsi tanította: csak úgy prüszkölt, köhécselt! 

- Mi a baj, kicsim? Mi lelt téged? - kérdezte a mamája. 

- Allegrillázs vagyok a virágporra! - jelentette be Szurcsi határozottan.

- Hogy micsoda? - vonta fel a szemöldökét az anyukája.

- Allegóriás! - vágta ki magát a kis méhecske, bár már elbizonytalanodott, hogy a megfelelő szót használta-e. - Szóval ilyen virágsokkot kaptam. Túl sokat szimatoltam belőle! Itt a potrohom is viszket! - mutatta.

- Szóval allergiás vagy - jegyezte meg méhmama. - És mióta?

- Szerintem most óta, azt hiszem - szégyellte el magát Szurcsi, és egyből odalett a nagy magabiztossága. - Lehet, hogy kicsit abba kellene hagynom a gyűjtést, hátha javul a helyzet.

- Bizony ám! Erre nincs más orvosság! - mondta a mamája. 

Szurcsi kis lábaival a földet kezdte rugdosni, és alig mert felnézni, ahogy hozzátette: - Talán az erdő mellett, a tónál, ott nincs annyi virág... Ott lehet, hogy hamarabb elmúlik...

- Gondolod? - kérdezte az anyukája. - Úgy hallottam, Fulcsi is allergiás lett hirtelen, épp úgy, ahogy te.

Szurcsi nagyon-nagyon elszégyellte magát. Pironkodva nézett a mamájára, aztán hirtelen kibukott belőle:  - Jajj, anya, annyira sajnálom! Tudod, van az a szuper új hely a tó mellett, azzal a sok játékkal, és olyan kíváncsiak voltunk rá! Szerettük volna kipróbálni! De mindig csak ez a gyűjtögetés... Annyira unalmas! És olyan jó lett volna játszani egy kicsit! Ne haragudj rám, kérlek!

A mamája komolyan nézett rá: - Megértem, hogy szerettetek volna pihenni, nagyon fárasztó tud lenni ez a munka még nekünk, felnőtteknek is. Mindenki vágyik egy kis kikapcsolódásra! De az, hogy hazudtál, nagyon szomorú;  sosem szoktál ilyet csinálni! Te egy becsületes, őszinte kis méhecske vagy! Miért nem szóltál? 

- Féltem, hogy nem engedsz el, és lemaradok az élményről. Nagyon szerettem volna kipróbálni a játszóteret, ezért füllentettem. Nem tudom, mit gondoltam- vallotta be.  - Nem csinálok többé ilyet, ígérem! 

- Ennek örülök - mondta az anyukája. - És nem haragszom. Az is nagyon jó, hogy felvállaltad, amit csináltál. Ez fontos dolog! - ölelte meg a kicsit. - Nekünk, méheknek sok feladatunk van, de a délután mindig a játéké. Igaz? 

Szurcsi határozottan bólintott.

Az anyukája folytatta: - Még két repülésnyi nektárt vinnem kell, de mit szólnál, ha utána apával és a húgoddal megnéznénk azt a csoda helyet? Fulcsi is jöhet, ha a szülei engedik.

A kis méhecske nagy örömmel bólintott erre a kiváló ötletre, és alig várta, hogy végre odaérjenek. Az egész délutánt ott töltötték a családdal, na meg Fulcsival, és nagyszerűen érezték magukat!

Szurcsi megfogadta, hogy többé nem füllent senkinek, mert nagyon rosszul érezte magát tőle. Elhatározta, hogy mindig mindenről őszintén beszél a családjával, és így is tett. Büszke, boldog méhecske cseperedett belőle.