Barion Pixel

A hóember orra


Messze innen, egy hegyekkel övezett, hófödte tájon állt egy vén fenyőfa. Hatalmas termetével méltóságteljesen emelkedett a meredek oldalában, körül...

Kép forrása: Bing image creator

Messze innen, egy hegyekkel övezett, hófödte tájon állt egy vén fenyőfa. Hatalmas termetével méltóságteljesen emelkedett a meredek oldalában, körülötte ragyogó, fehér takaró fedte a tájat, ágain puha pihék ültek. Este volt, már csípett a levegő. A napocska jó ideje pihenni tért, átadva helyét a holdnak és a csillagoknak. Csendesség volt mindenütt, csak néhány éjszakai állat neszezését lehetett hallani.

Ki tudja mennyi idő telhetett el ebben a hatalmas nagy csendben, amikor a fenyő egyszer csak hüppögésre lett figyelmes.

Valaki sír! - gondolta. - Ki lehet az? Talán egy bajba jutott állat szorul segítségre? - tépelődött magában. 

- Hahó! -  kiáltotta bele a sötétségbe, - Hahó, van ott valaki? - de semmi válasz nem érkezett.

- Jó estét!  - folytatta udvariasan. - Ha szabad kérdeznem, ki az? És miért sír? 

Nem messze tőle - talán egy bokor, vagy egy fa mögül -  megszólalt egy szomorkás hang: - Ééééén síííírok!

- És ki az az én? - kíváncsiskodott a fenyő. - Nem látlak ám téged!  Előbújsz? Hátha tudok segíteni. 

- Nem tudok odamenni - hüppögte a hang. - Mert én egy hóember vagyok! Itt, a bokor mögött állok.

- És miért vagy ennyire szomorú? - tudakolta meg a fenyő.

- Az úgy történt - vágott bele rögtön a hóember, - hogy kaptam egy csodaszép piros fazék kalapot. Na, meg aztán gomb szemeket, mosolyra húzódó gombszájat, ágas-bogas kezeket, hogy tudjak integetni, sőt még egy seprűm is van! De az orrom, az a csodálatos, fényes répa orrom odalett! Ezért vagyok ennyire elkeseredve. Ki látott már hóembert orr nélkül?!

- Ó, jaj, nagyon sajnálom! Mi történt vele? - kérdezte a fenyő. 

- Hogy mi? Hát épp ez az!- válaszolt mérgesen a hóember. - Jött a nyuszi, és elvitte! Egyszerűen ugrott egy nagyot, hamm, bekapta és elszaladt vele!  Nagyon szomorú vagyok, lógatnám is az orrom bánatomban, csak hát, ugye, nincs mit! - bosszankodott.  

A fenyő türelmesen végighallgatta. -  Meghiszem, hogy ez nagy probléma! Melyik hóember ne vágyna egy csodaszép répa orra! Ugyan én nem tudom megoldani a helyzetet, de keresünk valakit, aki tud segíteni. Mit szólsz? 

- Az nagyon jó lesz, köszönöm szépen, vén fenyő!  - hálálkodott a hóember.

A fenyő azon nyomban elkezdte óvatosan mozgatni az ágait. Ahogy felemelte őket, a hópehelyek lágyan peregni kezdtek lefelé, a gallyak susogtak, s közöttük zúgott, morajlott a téli szél. A fenyő jobbra lengett, majd balra, és - a hóember legalábbis megesküdött volna rá - ringatózás közben az alábbi versike zúgott a tűlevelek közt:

"Jöjj ide gyorsan, segíts a gondban." 

Zengett tőle a táj, és a fenyő minden tőle telhetőt megtett, hogy segítségére legyen újdonsült kis barátjának.

Nagypapó háza az erdő szélén állt. Takaros kis lak volt: a pislákoló lámpafénynél gyönyörűen kirajzolódott régi, kedves berendezése, hívogató meleg légköre. A család épp vacsorázott: gyöngyöző húslevest kanalaztak, és közben arról beszélgettek, hogyan teltek a karácsonyok Papó gyerekkorában, újra és újra nevetve az ismerős, és szívmelengető történeteken. Bundás, Nagypapó kutyája  a kandalló előtt pihent. Élvezte, ahogy a finom meleg átjárja csontjait, talán még nyújtózott is egyet, s közben elégedetten szuszogva hallgatta a tűz ropogását. 

Egyszer csak különös zajra lett figyelmes.

Fülét hegyezni kezdte, fejét hátracsapta, hogy jobban hallja, honnan jön a hang. Az erdő felé tekintgetett, és amikor már biztos volt benne, hogy nem téved, hangos ugatással jelezte Nagypapónak, hogy ö bizony kikívánkozik a levegőre. 

- Eredj csak, barátom, szaladj egyet odakinn! - hagyta neki jóvá az öreg, és amint az ajtó kinyílt, Bundás elkezdett szélsebesen futni a hang irányába.

A hóember ekkor már nagyon bánatos volt. Elvégre karácsony este van, és ő itt áll, orr nélkül az ünnepen! Ha kérhetne most bármit ajándékba, az nem lenne más, minthogy újra büszkén viselhesse répa orrát! Úgy bízott a csodában!

Bundás - amint odaért hozzá - barátságosan üdvözölte, végighallgatta panaszait, majd biztatóan így szólt: - Ne búslakodj, hóember! Szerintem könnyen orvosolható a gondod. Adj nekem egy kis időt, és meglátjuk, mire jutok! Csukd be a szemed, számolj el ötszázig, és amint kinyitod, talán karácsonyi csodát látsz!  - majd hátat fordított, és elkezdett futni abba az irányba, ahonnét jött.

Bundás hangos ugatással jelezte Papónak, hogy hazaért. - No, te csavargó - mosolygott rá kedvesen az öreg -, kifutkostad magad?  Bundás elégedetten vakkantott, majd ahelyett, hogy befeküdt volna puha vackába, Botihoz, Nagypapó unokájához szaladt. Szemét a kamrára szegezte, és hol Botira, hol az ajtóra nézve jelezte kívánságát. 

- Mi az, Bundás? - nézett csodálkozva a kisfiú. - Valami baj van? - kérdezte, majd felállt és a kamra ajtóhoz lépkedett, hogy megnézze, mi lehet ott, ami Bundás figyelmét ennyire leköti. Alig nyitotta ki az ajtót, a négylábú máris besurrant, egyenesen a ládákba pakolt, gyönyörű narancssárga répákig, majd addig böködte az orrával azokat, míg Boti ki nem vett egyet a tárolóból.

Bundás elégedetten nyugtázta, hogy sikerült a terve. Ekkor az ajtóhoz rohant, és amint Botond kinyitotta,  elkezdett szélsebesen szaladni az erdő felé, és meg sem állt egy ott árválkodó hóemberig. 

A kisfiúnak annyi ideje volt csak, hogy hirtelen felkapja a kabátot, és egy sálat, amit a nagy sietségben szinte csak átdobott a vállán. Futott Bundás után, míg utol nem érte.  A kutya egy orr nélküli hóember mellett állt meg, és onnan nézett vissza Botira.

A kisfiú felkacagott: - Ó, Bundás! Értem már, hogy mit szeretnél! Te vagy a legjobb szívű kiskutya a világon - mondta, majd pótolta a hóember hiányzó orrát a kamrából csent répával, ami egész úton a zsebében lapult. - És mert ilyen jó vagy, én is adok a barátodnak valamit, hogy ne fázzon ebben a hidegben - folytatta, s ezzel nyakából leemelte a sálat, és a hóember nyaka köré tekerte. 

De boldog volt a hóember! Gomb szemei újra csillogni kezdtek, a szája pedig mosolyra húzódott.

- Köszönöm, barátom, hogy rendbe hoztad a dolgot! - hálálkodott a kutyusnak, aki elégedetten vette tudomásul, hogy sikerrel járt a küldetése.

- Örülök, hogy segíthettem! - válaszolta Bundás. - Ha bármi másra szükséged lenne, csak szólj! 

- Lenne itt még valami - pironkodott a hóember. - Emlékszel a versre, ami idecsalogatott téged? 

Bundás lelkesen bólintott, a hóember pedig folytatta: - Azt a vén fenyő barátom játszotta, aki a bokrokon túl áll. Karácsony este van, olyan jó lenne vele tölteni! De odamenni sajnos nem tudok, nem tudnátok valahogy átszállítani engem? - kérdezte.

Kész szerencse, hogy Boti szánkót is hozott magával! Öt percen belül a hóember már ott állt tűlevelű barátja mellett, ahogy kívánta! Ezen az ünnepi estén két vágya is teljesült, hát mi ez, ha nem karácsonyi csoda? Szája ismét mosolyra húzódott, és nem volt nála boldogabb hóember az egész földkerekségen! 

Boti és Bundás is különleges, ünnepi érzéssel mentek haza. Adni jó, mert mások öröme a mi szívünkben cseng vissza!  

Aznap este együtt melegedtek a kandalló tüze mellett, és közösen nézték az ablakon át felsejlő téli tájat. A távolban egy fa és egy hóember sziluettjét látták, a sötétben mintha még oda is hajoltak volna egymáshoz. Hogy így volt-e? Ki tudja!  Karácsony van! Ilyenkor minden csoda megtörténhet!

Bagyinszki Márta, amatőr vers- és meseíró

PRÉMIUM Bagyinszki Márta Prémium tag

Gyerekeknek írni a legszuperebb dolog a világon: a visszajelzésük azonnali, és rendkívül őszinte! :-) Sok évvel ezelőtt, pályakezdő pedagógusként csöppentem bele a gyerekek különleges világába, és nagy örömmel láttam, hogy mennyi kreativitás, humor, vidámság rejlik bennük! Kicsit más keretek között, de a tanítás ma is az életem része, és szívesen viszek saját, a tananyagról szóló verseket órára, amit azt...

Vélemények a meséről

Kicsi Zsani

2024-12-29 22:31

Kedves, szívet melengető, kis mese! Gratulálunk! Várjuk a Kislányommal a Folytatást! Mesékben gazdag Békés Boldog Új Évet Kívánunk!



Sütibeállítások