Az egérke és a zsiráf

Az egérke és a zsiráf.

A platánfa árnyékában búslakodik a zsiráf:
„Miért nőttem ilyen nagyra? Miért lettem nyakigláb?
Olyan szörnyen magas vagyok, hogy mindenki kinevet.
Ha a szarvam ecset lenne, meszelhetném az eget!”

Megbújva a fűszálak közt, meghallja egy kisegér
Cérnahangon megszólal, és bizakodva így beszél:
„Segíts, zsiráf, messzelátnom! Inci-finci vagyok csak!
Más a világ nekem itt lenn, mint nektek a nagyoknak.

De jó lenne csodát lesni, fákat, napot, csillagot!
Figyelni a messzeséget, de ehhez apró vagyok.”
Nem bánja a zsiráf: „Persze, gyere, itt az alkalom!
Nagy örömmel segítelek, szaladj fel a nyakamon!”

Már megy is a kisegérke, zsiráf fején megpihen.
Bizony más a világ itt fenn, mint az imént odalenn.
Itt-ott színes kis virágok, felhők, napfény, egy patak
Gepárdok és elefántok, antilopok, nagyvadak.

És hajnalok, mikor az ég nap kezdetén felragyog
És éjszakák: lámpásokként fénylenek a csillagok.
Innen kezdve a két barát együtt járja az utat
És a zsiráf az egérnek minden szépet megmutat.

Szivárványt, és holdat, eget, mindent, mit a Föld ígér!
Soha ettől boldogabb még nem volt az apró egér.
A zsiráf is rájön végül, hogy áldás a mérete:
Így tett szert egy jó barátra, így kerek az élete.