Az utolsó szamóca

Erdőszéli tágas réten élt egy szelíd pillangó. Kedves és jószívű volt mindenkivel, sosem ártott senkinek, és ha tehette, segítségére volt annak, aki rászorult. Történt egyszer, hogy búzavirág-otthonán ringatózva nagyon megéhezett a nyári melegben. Kivételesen nem virágporra, hanem valami más édes nedűre vágyott, s fel is kerekedett, hogy találjon magának valami finom harapnivalót.

– De jó lenne egy kis friss szamócát kóstolgatni, úgy megkívántam – sóhajtotta. A közeli erdőszélen sok szamóca nőtt, azonban a termés már megérett, nagyját rég elkapkodták az erdő, mező állatai. Alig-alig akadt megmaradt szamóca, amit még nem vett észre senki a levelek rejtekében. A pillangó sokáig repkedett fel-alá, kutatta tekintetével a zöldet, mígnem észrevett egy élénk piros foltot. Nagy örömmel iparkodott oda, hogy lakmározzon az áhított finom gyümölcsből. Ám ahogy odaért és belekóstolt volna, zümmögő hangra lett figyelmes. Egy fekete-sárga csíkos darázs épp akkor érkezett, amikor ő.

– Azzzt a szamócát én fogom megenni! – zizegte mérgesen a pillangó felé. A pillangó nem szokott hozzá, hogy valaki ilyen barátságtalanul szólítja meg.

– Egyszerre találtuk, miért nem felezzük el? – kérdezte a darazsat. – Akkor jut neked is, nekem is, mindketten jól járunk.

– Még mit nem! Ez a szamóca csak az enyém. Ha kell, küzdjünk meg érte – és a darázs megvillantotta hegyes fullánkját. A pillangó nagyon megszeppent.

– Én nem szeretnélek bántani téged – horgasztotta le a fejét és tovább repült, hátha talál még egy szamócát. Megpillantott egy másikat lent, majdnem a földön. Már szállt le érte, amikor csáprágók izgatott csattogását hallotta meg és egy hangya bukkant fel a fűszálak közül.

– Csak nem az én szamócámat akarod? – támadt neki a pillangónak. – Én már messziről megláttam, az enyém. Vagy tán harcolni akarsz érte?

– Én nem bántok másokat – mondta reménykedve a pillangó. – Ha elfeleznénk a szamócát igazságosan, mindketten jóllaknánk belőle.

– Nem osztozkodom! Ha kell, vedd el! – csattogott a hangya. A pillangó szomorúan repült tovább. Feljebb, majdnem a bokrok száránál megpillantotta a harmadik szamócát. Ezúttal már nagyon óvatosan repült oda, nehogy megzavarjon bárkit, akinek még arra a szamócára fáj a foga. Jól sejtette: a szamóca mellett, a levelek között kövér pók készülődött a lakomára. Leereszkedett hálójából, hogy a rovarcsemege után egy kis szamócanedűvel csillapítsa szomját.

– Ez az én prédám. Menj innen vagy megbánod – figyelmeztette gorombán a pillangót, aki ezúttal már alig merte elrebegni:

– Együtt találtuk, felezzük el igazságosan, hogy egyikünk se járjon pórul.

Az irigy pók olyan fenyegetően nézett erre, hogy szegény pillangó jobbnak látta odébbállni. Egy darabig még repkedett a szamócaültetvény fölött, reménykedve, hátha talál egy újabb, akár egészen apró szemet, de hiába keresett, kutatott, nem bukkant több szamócára. Nagy szomorúan, lehorgasztott csápokkal és üres kézzel indult haza.

Eközben a darázs, a hangya és a pók szamócalakomára készült. Ám ahogy nekifogtak volna, egyszer csak hihetetlen dolog történt: mind a három szamóca, amit maguknak tartogattak, egy szempillantás alatt összeaszott, elfonnyadt. Ehetetlenné vált a darázs, a hangya és a pók zsákmánya is.

– Hát ez meg hogy lehetséges? Mi történt? – kérdezte kétségbeesetten a három bogár. Ekkor villant és halkan pukkant valami, és egy varázslatos kis lény bukkant fel előttük. Úgy nézett ki, mint egy egészen apró kislány. Piros, pettyes szamócaruhácskát viselt, köpenye szamócalevélből készült. Apró szárnyain odareppent a darázs, a hangya és a pók elé.

– Ki vagy te? - kérdezték azok csodálkozva.

– Én a szamócatündér vagyok – felelte a különös kislány. – Én vigyázok az erdei szamócákra. Gondozom őket, hogy gazdagon teremjenek, jusson belőlük mindenkinek, aki enni szeretne. Én varázsoltam el a szamócáitokat. Láttam ám, hogy milyen irigyek voltatok, milyen csúnyán viselkedtetek a pillangóval, aki kész lett volna megosztani veletek, amit talált. Ti azonban a kedvességét gorombasággal, fenyegetődzéssel viszonoztátok. Szerintetek az ilyen állatok megérdemlik, hogy kapjanak a szamócámból?

Elszégyellte magát a darázs, a hangya és a pók. Rájöttek, hogy nem csak irigyek voltak, de egy lehetséges barátságot is elutasítottak azzal, hogy elkergették a pillangót ahelyett, hogy közösen lakmároztak volna a finom gyümölcsből.

– Igazán sajnáljuk - horgasztotta le a fejét bánatosan a három bogár.

– Látom, őszinte a megbánásotok, így adok lehetőséget nektek arra, hogy jóvá tegyétek – mondta a tündér. – Mutatok nektek egy darab szamócát, az utolsót, ami ezen a nyáron termett. Csak ez az egy maradt, gondoljátok meg jól, mihez kezdtek vele!

Így is lett. A szamócatündér elvezette a darazsat, a hangyát és a pókot az utolsó szamócához, ami egy jókora levél alatt lapult. Aztán ahogy jött, el is tűnt, csak szárnyai rebbenése hallatszott még egy darabig az erdő mélye felől.

– Vigyük el ezt a szamócát a pillangónak bocsánatkérésül! – döntött a három bogár.

– Én a hálómból kosarat fonok, hogy ne sérüljön meg, amíg visszük – mondta a pók.

– Én gyűjtök még mellé néhány finom bogyót – tette hozzá a hangya.

– Én pedig elrepítem a csomagot a pillangónak – így a darázs.

Mindhárman meg is tették, amit mondtak. A hangya ízletes válogatást gyűjtött össze erdei bogyókból, virágszirmokból. A pók puha kosarat font, amibe beletették a szamócát és a többi finomságot. A darázs pedig felkapta a megpakolt kosarat és huss, felrepült vele. Így indultak a mezőre, a pillangó után. Rá is bukkantak: búzavirág-otthonának egyik szirmán üldögélt nagy búsan.

– Kedves pillangó, kérlek ne haragudj ránk, amiért olyan gorombák és irigyek voltunk veled – szólították meg. – Te jószívű voltál és meg akartad osztani velünk, amit egyszerre találtunk, mi pedig elüldöztünk téged. Most már látjuk, mennyire csúnyán viselkedtünk. Kérlek, fogadd el tőlünk ezt a kis ajándékot, bocsánatkérésül. A szamócatündér megmutatta nekünk, hol terem a legutolsó szamóca. Elhoztuk neked, csak a tiéd.

Nagyon megörült a pillangó!

– Köszönöm a kedvességeteket – mondta vidáman. – De inkább gyertek, együk meg együtt a szamócát és a többi finomságot. Jut bőven mindannyiunknak, és jobb társaságban enni, mint egyedül befalni az egészet. Egy kis búzavirág szörpöm is van, hogy a lakoma még ízletesebb legyen.

A darázs, a hangya és a pók boldogan csatlakoztak a pillangóhoz. Az egymással megosztott elemózsiából bőven jutott mind a négyüknek, ők pedig jó barátok lettek és azóta gyakran látják egymást vendégül valamelyikük terített asztalánál.