A hógömb titkos világa

A hógömb titkos világa.

Karácsony közeledtével az otthonok is kezdtek ünnepi díszbe öltözni. Fényfüzérek kerültek az ablakokba az üveg mögül kukucskáló csokimikulások mellé, rénszarvas és hóember figurák ültek a polcokon, a radiátorokon narancshéj illatozott, és minden vasárnapi ebédnél eggyel több gyertyát gyújtottak meg az adventi koszorún.

Lilla családjánál sem volt ez másképp. A kislány nagyon szerette az ünnepi, készülődős hangulatot. Ilyenkor minden nap adventi zenék szóltak a lejátszóból, mézeskalácsot sütöttek, leveleket írtak Jézuskának és találgatták, vajon mit fognak kapni karácsonyra. Lilla sokat gyönyörködött a díszekben és fényekben, mélyen beszívta a narancs és szegfűszeg illatát, de leginkább az a hatalmas, szépséges hógömb érdekelte, amit az anyukája az ő könyvespolcára tett ki. Nagyon szeretett volna játszani vele, de a szülei nem engedték.

 - Ez csak dísz, - mondták neki - nagyon kell vigyázni rá, mert üvegből van és könnyen eltörhet.

Így hát Lilla csak vágyakozva nézegette a hógömböt, amiben apró fenyőfák között egy titokzatos házikó rejtőzött és a hókupacok mellett még egy hóemberke is állt. Legalább félóránként megkérte az anyukáját, hogy jól rázza meg a gömböt, hadd láthassa a benne szállingózó hópelyheket.

Az egyik délután Lilla kicsit álmosan üldögélt a játszószőnyegén, a mesepárnái és a kedvenc Mikulásos könyve között. Nemrég értek haza a játszótérről, ahol hatalmasat játszott az ovis társaival. Már csak a hóesés hiányzott a mókából, de sajnos anya azt mondta, az időjósok nem ígértek hóesést egészen karácsonyig, talán még akkorra sem. Lilla ettől függetlenül nagyon elfáradt, rengeteget szaladgált a barátaival.

Ahogy kicsit lehajtotta a fejét az egyik puha párnájára, különös dologra lett figyelmes. A könyvespolcán mintha megmozdult volna valami. Lilla felült és hunyorgott. Nem tévedett, bizony a hógömbben mocorgott valami. Lilla rögtön felpattant és odahúzta a kisszékét a polchoz: ráállva pont elérte a hógömböt. Igaz, székre nem szabadott állnia, mert az veszélyes volt, de ez a helyzet kivételnek számított. Lilla óvatosan leemelte a hógömböt és az arca elé tartotta, úgy, hogy az orra neki is nyomódott. Majdnem felkiáltott a meglepettségtől: a hógömbben, az egyik hóbucka mögül egészen apró, fehér bundás nyuszi integetett neki.

- Gyere Lilla! Szeretnéd megnézni, mi van a hógömbben?

- Honnan tudod a nevemet? - csodálkozott a kislány, bár igazából ez nem is érdekelte annyira. A következő pillanatban csodálatos dolog történt: a világ fordult egyet és Lilla egy havas tájon találta magát. Volt ott sok fenyőfa, egy hóember és Lilla egy házikót is észrevett nem messze. Nem került máshová, mint magába a hógömbbe! Ugyanazok a hóbuckák és fenyőfák voltak ott, ugyanaz a hóember és ugyanaz a házikó. Lillán csak egy piros kis ruha volt és harisnya, varázslatos módon mégsem fázott.

Mellette a fehér bundás nyuszi vidáman ugrált a hóban.

- De jó, hogy itt vagy! Gyere, játsszunk!

Lilla és a nyuszi hatalmasat játszottak. Lilla először aggódott, hogy megfagy a keze, ám az egyik közeli fenyőfa ágán megpillantott egy pár piros kesztyűt, pont olyan mintával, mint a ruhája. Puha volt és meleg, Lilla gyorsan felhúzta és most már semmi sem állíthatta meg. Hógolyó-csatát vívtak, csak úgy repkedtek a kerekre gyúrt gömbök! Utána építettek még egy hóembert, hogy legyen társa annak, aki eddig magányosan álldogált a fenyőfák alatt. Lett neki kalapja, seprű a kezében, csupán az orra készült egy hosszabb fenyőtobozból, a répát ugyanis a nyuszi megette. Ezután feldíszítettek egy fenyőfát, hogy a hóembereknek is legyen karácsonyfája. Mindenféle aszalt gyümölcsöt aggattak az ágakra, hogy ha vége a karácsonynak, az erdőben lakó állatkák majd jóllakjanak a finomságokból. Nagyon szép lett! Lilla hanyatt vágta magát, beledőlve a puha hóba és úgy gyönyörködött benne. Közben csinált egy hóangyalt is. Annyira boldog volt, hogy mégis van hó, hiába mondták azt, hogy nem lesz.

Eddigre alaposan elfáradt ő is meg a fehér bundás nyuszi is.

- Mennyire jól esne egy meleg innivaló! - sóhajtott a kislány. A nyuszi odaugrott mellé, kis havat sodorva az arcába. Lilla nevetett, mert viszketni kezdett tőle az orra.

- Gyere csak velem - hívta őt a nyuszi. Elsétáltak a faházikóhoz, melynek ablakaiból hívogató fény szűrődött ki, odabenn pedig jó meleg volt. A kandallóban égett a tűz, vastag szőnyeg és puha párnákkal fedett hintaszékek várták őket. Az asztalon nagy bögrékben forró csoki illatozott, egy szép üvegtálcán pedig csemegék sorakoztak. Még karácsonyi zene is szólt valahonnan. Lilla nagyot lakmározott a fehér bundás nyuszival a csemegékből és az utolsó cseppig megitta a sűrű forró csokit.

- Még sosem voltam ilyen jó vendégségben! - jelentette ki vidáman, picit maszatos arccal. Ahogy kinézett az ablakon, azt vette észre, hogy hirtelen esni kezd a hó, nagy, sűrű pelyhekben, pont úgy, mint amikor a hógömböt megrázzák. Milyen furcsa, gondolta. Közben mintha a rázkódást is érezte volna.

- Lilla! Lilla!

Az anyukája szólongatta. Lilla felült a puha szőnyegén, a széttúrt mesepárnák között és álmosan dörgölte a szemét. A szobájában volt és az anyukája mosolygott rá.

- Elszundítottál játék közben. Nagyon elfáradtál a kinti szaladgálás után.

- Ó...

Akkor álom volt az egész? A játék a hóban, a házikó, a forró csoki is? Vagy mégsem? Lilla még mindig a szájában érezte az édességek ízét, a lába még zsibbadt picit a sok szaladgálástól a hóban. Tudta, hogy nem álom volt, egészen biztos volt benne.

- Anyu, megnézhetem még egyszer a hógömböt?

- Na jó, még egyszer - mosolygott az anyukája. Az elmúlt napokban rendszeresen hallotta ezt a "még egyszer" kérést. Levette a hógömböt a polcról, megrázta és odaadta Lillának.

- Csak óvatosan, tudod.

Lilla izgatottan vette a kezébe a hógömböt. Ott volt a házikó, a fenyőfák is, a hó finoman szállingózott le rájuk. Lillát viszont most először nem érdekelték a gömbben kavargó hópelyhek. Szélesen, boldogan mosolyodott el. Ha nagyon, nagyon figyelt, látta: a hókupacok között, egy hóangyal formájú folt mellett apró, feher bundás nyuszi üldögélt.